Kegyetlen év volt ez a sportban is, a koronavírus majdnem mindent a feje tetejére állított. Összefoglaltuk a legemlékezetesebb pillanatokat.
A járványhelyzet majdnem teljesen átírta a 2020-as évet, amelyben olyan legendákat vesztett el a sportvilág, mint Diego Maradona, Paolo Rossi, Kobe Bryant vagy Benedek Tibor. Persze ez a fránya év nem csak emiatt lesz emlékezetes.
Igazi nehézsúlyú bajnok, amely jött, látott és kiütéssel győzött. Róla szóltak a hírek, vele volt tele a sajtó. Elmaradt, felfüggesztett, elhalasztott és végleg törölt versenyek, fertőzések miatt csonka csapatok és üres lelátók jelzik útját, neki köszönhetően nem volt idén wimbledoni tenisztorna, és emiatt rendezik 2021-ben a 2020-as olimpiát és a foci Európa-bajnokságot. Kolozsvár is szegényebb lett a koronavírus miatt egy U17-es női kosárlabda-világbajnoksággal, bár a járvány elején az optimista rendezők a sorsolást még megtartották. Neki köszönhetően alakultak ki olyan abszurd helyzetek, mint például a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, ahol az előző szezon év végére halasztott négyes döntője előtt már rég megkezdődött az új idény csoportköre.
A PSG–Basaksehir Bajnokok Ligája meccs félbeszakadásáért felelős craiovai bíró főbűne, hogy egy komoly nemzetközi meccsen sem tudta levetkőzni a Liga 1-ben használt hányaveti, lekezelő stílusát – ebből lett aztán egy túllihegett rasszizmus-botrány. Colțescu szempontjából már nem oszt, nem szoroz az ügy, mert pályafutása végén jár, a román focinak viszont rengeteget ártott – és ezt két nappal később a CFR továbbjutása bánta Bernben.
Egy pályafutás vége: ezt a fotót biztosan nem fogja a falára akasztani Colțescu
A járvány miatt több sportágban is végleg lefújták a szezont tavasszal, és a legtöbb sportágban bajnokot sem hirdettek. Pedig volt olyan liga, ahol egyértelműen eldőltek a dolgok, így a Sepsi SIC női kosarasai és a Dinamo férfi kézilabdázói is egy megérdemelt bajnoki címmel lettek szegényebbek, mert a két szövetség nem mert állást foglalni a másik szakág abszolút kiegyensúlyozott sorrendjébe. A kosárszövetség az azonos pontszámmal álló Kolozsvár és Nagyvárad férfi csapatai között nem tudott/akart dönteni (az egymás elleni eredmények miatt éppen az U-BT állt az élen), a kézilabdázóké pedig a Bukaresti CSM és Râmnicu Vâlcea között – itt utóbbi vezetett, mert eggyel több meccset játszott. A focibajnokság viszont három hónapos kényszerszünet után folytatódhatott, de a gyávasági versenybe a FRF is beszállt: a kupadöntő előtt a sárgalapokra vonatkozó ellentmondásos szabályok miatt nem merte megmondani, hogy Fülöp István játszhat-e a fináléban, így a Sepsi OSK végül nem kockáztatta meg egyik legjobbja szereplését a klub történetének legfontosabb meccsén.
Ha van csapat, amelynek jól jött a koronavírus, az a magyar nemzeti együttes. Március helyett októberre és novemberre maradtak az egy évvel eltolt Európa-bajnokság pótselejtezői, a csapat pedig így a nemzetek Ligájában kapott felkészülési meccseket is. Marco Rossi pedig élt a lehetőséggel, átrendezte a csapat játékrendszerét, a csapat pedig tartalékosan is leverte a bolgárokat, majd drámai fordítással Izlandot is. Közben pedig, csak úgy mellékesen, a Nemzetek Ligában is csoportgyőztes lett, feljutva a sorozat A osztályába. Szoboszlai Dominik révén újra van nemzetközi klasszisa a magyar futballnak, de közben Rossinak olyan húzásai is beváltak, mint Szalai Attila (Apollon Limasszol) vagy Könyves Norbert (ZTE).
Micsoda izgalmak: az Izland elleni meccsre mindig emlékezni fogunk
A fellegvári csapat lassan hegemóniát épít a Liga 1-ben, zsinórban harmadik bajnoki címe mellett februárban az Európa Ligában is csak egy videóbíró által kikockázott kezezés akadályozta meg, hogy a későbbi győztes Sevillát is kiejtse. Hiába csapta meg a koronavírus is a csapatot, novemberig bírta az erőltetett menetelést a CFR – a mindenhez is értő Gigi Becali szerint azért, mert a játékosok keveset szexelnek.
Fotó: Facebook/CFR Cluj
A fellegvári csapatnak 2020-ban sem akadt ellenfele idehaza
Hiába három bajnoki cím és a dicsőséges EL-menetelés, Romániában egy rossz hónap elég az edzőváltáshoz, és ezt a CFR három évig diadalmasan vezető Dan Petrescu is megtapasztalta. A bukását négy egymást követő hazai vereség okozta, a klub vezetésének pedig nem volt jobb ötlete, mint visszahívni a 2018 nyarán alig három meccs után elküldött Edward Iordănescut. A döntés helyességére csak valamikor 2021 májusában kapunk választ.
Bár ebben a szinte végig kedvező sorsolás is közrejátszott, de a Román Kupa történetében először egy székelyföldi csapat is eljutott a döntőig. Ott egy elég vacak meccsen 1-0-ra kikapott a FCSB-től, amely aztán a szokásos magyargyalázó rigmusokkal ünnepelte a sikert. A Sepsi amúgy ellentmondásos évet zárt, mert a kupamenetelés mellett a bajnokságban az utolsó pillanatig a kiesés elkerüléséért harcolt, ám vezetői gyorsan tanultak, és az alig 10 napos nyári szünetben olyan bő keretet raktak össze, amely az új idényben már végig az élmezőnyhöz tartozott. Cserébe viszont rögtön az első meccsén kiesett a kupából, a Liviu Dragnea elítélt PSD-vezér érdekeltségi körbe tartozó Turris Oltul Turnu Măgurele ellen. Petrescu távozása után pedig egyértelműen Leo Grozavu maradt a Liga 1 legbalhésabb edzője.
Ellentmondásos évet zárt Grozavu háromszéki csapata
Politikus helyett szakember lett a sportminiszter, ráadásul a csíkszeredai paralimpiai bajnok a kerékpáros-szövetség elnökeként már megedződött a bukaresti bürokráciában. Nem lesz könnyű dolga egy Romániában hagyományosan forrásszegény területen, viszont sporttörténelmet írhat, ha miniszterként is versenyez majd nyáron a tokiói paralimpiai játékokon.
Kőműves Kelemen és Manole mester hagyományainak szellemében amit nappal építenek, az éjjel leomlik. A futball Európa-bajnokság halasztása alighanem Bukarestnek jött a legjobban, mert a négy beígért edzőpálya közül még egy sincs kész, ráadásul jövő júniusra is csak maximum három lesz belőlük, mert a Dinamo-stadion felújításának még neki sem kezdtek. Ráadásul fél évvel a torna előtt megint be kellett zárni a Național Arénát, mert a tetőszerkezet beomlással fenyeget. A tragikus mellett a komikus változatot az stadion-építést a gyepesítéssel kezdő târgoviște-i polgármester képviseli ebben a kategóriában.
A válogatott meccsek magyarellenes balhéinak egyik agytrösztje immár parlamenti képviselő lett az AUR színeiben. Igaz, legalább megtudtuk, hogy a portugálokat sem szereti, a bandája szerint Mario Camora pályára lépése miatt perverz lett a román válogatott identitása.
A nyáron még úgy tűnt, hogy az év befektetői lesznek a nagy múltú bukaresti klubot a csődtől megmentő Pablo Cortacero és társai, de lassan kiderült, hogy pénz helyett csak ígéreteket és drága spanyol focistákat hoztak magukkal. A csapat ugyanúgy a kiesés ellen küzd, mint az előző szezonban, a drága spanyol focisták pedig fizetés hiányában kezdenek lelépni, de Cortacero karácsony előtt sikerrel leszámolt az ellenlázadókkal és tovább ígéri a régi dicsőséget.
Fél évet kellett rá várni, de júniusban az Országos Doppingellenes Ügynökség végre kiszabta a büntetést a 2019 novemberében bugyután lebukó brassói női kézilabdázókra. A 17 játékos 15-20 hónapos eltiltásokat kapott, ráadásul az együttműködés miatt ennek többnyire csak a felét kellett letöltsék.
A tomboló járvány miatt utazási korlátozások ellenére három erdélyi magyar szakember is külföldi csapatnál lett edző. A három évtizede Svájcban élő Kádár Zoltán a rekordbajnok Grasshoppers Zürich kispadjára ülhetett le, az év végén sportlegendává választott Bölöni Lászó a görög Panathinaikosznál kapott munkát, míg a világvándor székely László Csaba egyenesen Indiában, a Chennaiyin FC-nél.
Bölöni László is csapatot váltott 2020-ban
Aki még Maradona haláláról is csak plagizálva volt képes megemlékezni. Isten (keze) nem ver bottal: pártja kiesett a parlamentből.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.