Jean St'Ay

A nagy trikolór aranyköpés (vagy kórtünet): nem működik, de elérte célját!

2021. február 26., péntek 14:04

Kedves erdélyi, partiumi, bánsági honpolgárok, emlékszik még valaki a Nyugati Szövetség nevű nagy regionális egyesülésre? 2018. december 8-án, szombaton történt, hogy négy nagyváros, Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad akkori polgármesterei illő ceremónia közepette aláírták az összeborulási dokumentumot. Nagy volt az öröm: tapsolt Erdély, tapsolt a Partium, tapsolt a Bánság. Ezt neked, Bukarest! Lesz most autonómia (ha nem is területi): uniós pénzek, autópályák fognak hullni az égből (és nem ám Bukarestbe, hanem egyenesen oda, ahonnan kérték), mintegy varázsütésre gyorsvasutak hálózzák be a régiót, szóval létrejön a tejjel-mézzel folyó decentralizált Kánaán.

Persze, a központi hatalom annak idején pont úgy reagált, ahogy az egységes, oszthatatlan, szuverén nemzetállami eszme alapján elvárható volt: tűzokádás, nemzetállam-halál! Ugyanakkor más erdélyi, de moldvai városok is vérszemet kaptak, előbbiek csatlakozni akartak a Szövetséghez, utóbbiak saját csapatot hoztak létre.

Na ugye, hogy szétesőben volt a nemzetállam? Egy frászt! Sőt, egy év elteltével kiderült, hogy maga a Szövetség is csak papíron létezik. Konkrét eredményt látott valaki? Azon túl, hogy például Kolozsvár 160 000 euróval szállt be a közös kasszába, a beígért tervekből (uniós támogatások, autópályák, gyorsvasút) pont az lett, amire a józan (cinikus, pesszimista, realista, pragmatikus) jósok számítottak: semmi. Ja, és az is igaznak bizonyult, amit az ellendrukkerek mondtak: a Szövetség nem egyéb, mint egy választási kampányos Patyomkin-falu: a kimutatásokban irtó jól mutat, ám a gyakorlatban belakhatatlan. És még ennek sem volt igazán sikeres: a négy alapító atya közül a 2020-as helyhatósági választások lejárta után egy, csak egy legény maradt talpon a vidéken (vagyis ül ma is a polgármesteri székben): Emil Boc, Kolozsvár nagyon-elöljárója.

És ismét eltelt egy év. Újabb városok jelentkeztek az elitosztályba, újabb projekteket álmodtak papírra a négyek (közös buszbérlet, kulturális összefogás stb.), a polgárok pedig tovább örültek. Aztán beütött a pandémia és érthető módon mindenki (kormány, pártok, városok, állampolgárok) másra kezdett figyelni. És máris elérkeztünk 2021-be. Amikor is az „életben maradt” alapító atya, Emil Boc polgármester kiállt a köz elé és a következő döbbenetes mondatot ejtette ki a száján (a Nyugati Szövetség értelmére utalva): Mi gyakorlatilag elértük azokat a célokat, amelyekért létrehoztuk magunkat (tényleg így mondja), akkor is, ha adminisztratíve nem működik.

A nyelvtani bakikon túl (és azon túl, hogy immár megvan a harmadik kedvenc sztorim Boc úrral, a szilveszteri Avicii-dalolás és a tévéstúdiós esés után), nem hittem a szememnek. Hogy mi van? A szövetség nem működik, de elérte célját? Aztán lassan megértettem: ez a mondat a romániai közigazgatás alapvető aranyköpése (vagy kórtünete, ahogy tetszik): nem működik, de elérte célját. És igen, ebbe nyugodtan bele lehet sápadni. Vagy ha az ember tapasztaltabb fajta, aki már többet megélt, nevetni-táncolni is lehet, mint Zorba a filmtörténet egyik legcsodálatosabb alkotásában, amikor összedől a nagy projekt, a facsúszda. Hol itt a probléma, Boss? Semmi nem működik! De a célunkat, azt elértük!

Hirdetés
Hirdetés