Cirkusz a parlamentben: árulóztak, kivonultak a nackók az ünnepi ülésről Csoma Botond beszéde miatt (VIDEÓval)

Az RMDSZ-es politikus felszólalásában megjegyezte, az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták 1918-ban, hogy Erdély nem csak román föld volt. Diana Șoșoacă és az AUR hisztizett egy kiadósat, a kulturális miniszterből pedig előjött a kőkemény nacionalista.

Hirdetés

Nem múlhatott el egy kiadós cirkusz nélkül a parlament hétfői, ünnepi(nek szánt) ülése, melyet hagyományosan a december elseje tiszteletére szoktak összehívni.

Az elmúlt időszak tapasztalata alapján azt sem nehéz kitalálni, hogy kik voltak a botrányhősök:

naná, hogy az aranyszájú magyarellenes nackóosztag,

az AUR, melynek a teljes frakciója kivonult az ülésről, mert kiverte náluk a biztosítékot Csoma Botond RMDSZ-es frakcióvezető felszólalása. A George Simion vezette széljobbereknek az nem tetszett, hogy Csoma Botond többek közt azt mondta,

az erdélyi románok politikai és vallási vezetői nagyon jól tudták 1918-ban, hogy Erdély nem csak román,

hanem magyar, szász és zsidó föld is, ezt tükrözi amúgy a gyulafehérvéri nyilatkozat szövege is. A kolozsvári képviselő azt is hozzátette, 1918. december elseje egy bizonytalanságokkal teli korszak kezdetét jelentette az erdélyi magyarság számára.

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a nagyszájú Diana Șoșoacă belekiabáljon az RMDSZ-es politikus beszédébe.

„Ez a legnagyobb sértés, szégyelljék magukat, árulók!”

– ordította Șoșoacă. Az AUR frakciója végül el is hagyta az üléstermet, majd George Simion bejegyzést írt a Facebookra, melyben úgy fogalmaz, „az aktuális koalíció által kézen fogott RMDSZ soviniszta kijelentései” miatt vonultak ki az ünnepi ülésről.  Ez itt tekinthető meg teljes egészében, Csoma Botond beszéde a 47. perc után kezdődik:

Hirdetés

Kulturális miniszter: történelmileg a románoké Erdély, ahol magyarok, szászok, zsidók is éltek, élnek

Lucian Romașcanu PSD-s kulturális miniszter a román nemzeti ünneplés lázában szükségét érezte rendre utasítani az RMDSZ képviselőjét. A tárcavezető azt írta Facebook-oldalára: a parlamentben elhangzott ünnepi, patrióta szónoklatok között sajnos volt egy oda nem illő beszéd is, a Csoma Botond képviselőé. Majd, ahogy írta,  „melegében” odapörkölt pár szentenciát:
– történelmileg Erdély a románoké, igaz, hogy éltek, élnek benne magyarok, szászok, zsidók is;
– a román állam teljesítette a gyulafehérvári nyilatkozatban foglaltakat;
– Romániát a kisebbségek, így a magyar kisebbséggel való bánásmód példájaként emlegetik, a magyaroknak van parlamenti képviseletük, anyanyelvű oktatásuk sb.

Mindezekért pedig Romániát és a románokat tisztelni és becsülni kell – vonta le a következtetést a kulturális miniszter, majd azzal zárta, hogy

„Éljen sokáig Románia! Éljenek sokáig a románok, bármilyen nemzetiségűek!”

Hirdetés