Too Many Questions. Pile of colorful paper notes with question marks. Closeup.

Aztán emlékszik még valaki a négy nyugati nagyváros szövetségére? És az eredményeire?

Eltelt egy év, a teljesítménymérő még mindig nullát mutat.

Hirdetés

Csorgott a tinta, égtek a billentyűzetek egy évvel ezelőtt (egészen pontosan 2018. december 8-án), amikor a Bukaresthez képest magát szimbolikusan is nyugatiként meghatározó négy nagyváros – Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad – polgármestere aláírta a Nyugat Szövetsége (AVE) létrehozását rögzítő dokumentumot.

Igen ám, csak az azóta eltelt időszakban – azon túl, hogy a kezdeményezés mintájára több hasonló összeborulásra is sor került – nem nagyon hallottunk a projektről, s teljesen meg is feledkeztünk volna róla, ha egy Kolozs megyei PSD-s képviselő nem hívta volna fel a figyelmet arra, hogy létezik. Papíron.

Horia Nasra „kiszámolta”, azon kívül, hogy Kolozsvár 160 000 euróval szállt be a közös kasszába, a városnak semmit nem hozott a szövetkezés. A beígért tervekből – uniós támogatások lehívása, infrastrukturális fejlesztések – természetesen semmi nem lett.

A kezdeményezők egyébként többek közt az észak-erdélyi, a Via Carpathia és a Temesvár-Belgrád autópályák megépítésének a felgyorsítását, a városokat összekötő nagysebességű vasútvonal megépítését, vasút-, metró-, villamos-, trolibusz- és villanymotoros autóbuszvonalak kiépítését jelentették be.

Horia Nasra szerint igazuk volt azoknak, akik szerint ez az egész nem volt több, mint egy választások előtti PR-fogás a liberális polgármesterek részéről. Hát nem kizárt.

Hirdetés