A múlt héten történt valami, ami elég nagyot ment a hazai román sajtóban. A román média lehozta, egyesek hozzászóltak, aztán az élet ment tovább. Ami nagyon helyes, mert hát mit csináljanak ők is. Viszont érdemes egy picit közelebbről megvizsgálni az esetet, mivel

rávilágít Románia és a bármiféle identitások diplomatikusan labilisnak és zavarosnak nevezhető viszonyrendszerére.

Nézzük a sztorit: olyan egy hete történt, hogy Marcel Ciolacu mioritikus miniszterelnök leugrott Temesvárra, ahol többek között a régiósításról is értekezett. Jó hallani, hogy Ciolcau mester egyetért a régiósítással. Amit nem igazán lehet tudni: hogyan képzeli el a központi hatalom ezt a dolgot. Tervekkel tele van a padlás, viszont konkrétumokról soha egy vak hangot se lehet hallani. Na de mindegy is, ezúttal se mondott a miniszterelnök úr semmi konkrétumot, viszont kicsúszott a száján egy mondat, amitől felrobbant a román közvélemény egy része. Az autópályákról beszélt éppen, közelebbről a Moldvát az ország többi részével összekötő útról, amikor ezt találta mondani:

„Buzău nem Moldva, engem ne sértegessen senki!”

Hogy miért pont Buzău (magyarul Bodzavásár, esetleg Oláhbodza)? Hát mert Ciolacu mester történetesen ott született.

Bumm, szólt nagyot a román média. Hogy mi van? A miniszterelnök nyilvánosan megalázza Moldvát? A Moldva Fejlődéséért Mozgalom egyenesen odáig ment, hogy Ciolacu úr lemondását kérte. Mert hát az mégis csak felháborító, hogy a kormányfő afféle külteleknek nézi az ország egyik történelmi régióját, olyannyira, hogy sértésnek tekintené, ha valaki moldvainak nevezné, amikor ő, ugye, havasalföldi, közelebbről munténiai.

Ciolacu utólag reagált a kritikaviharra: olyanokat mondott például, hogy mindannyian Made in Romania vagyunk. (Egy ország ünnepli a mondatot vigyázzban állva, szűnni nem akaró taps stb.) Igaz, azt is mondta, hogy sajnálja a rosszul sikerült viccet. Meg azt is, hogy ő is ember. Tehát tévedhet. Na de ebben a mondatban az is benne van, hogy mind emberek vagyunk. (Erre már az egész világ vigyázzban állva ünnepel.) Vagyis nem moldvaiak, erdélyiek, havasalföldiek, románok, magyarok, zsidók, cigányok, szászok, örmények, tatárok, csehek, szerbek stb., akik a földgolyó e részén éldegélnek… hanem EMBEREK! Nyilván, Made in Romania.

Értsd: olyan emberek, akiket Romániában gyártottak.

(Erre már a Marson is mindenki vigyázzban állva ünnepel, igaz, röhögve.) Végül még azt is mondta, hogy mit akar tőle a sajtó, az ország, a világ, hiszen ő moldvai (is), az édesanyja a Galac megyei Tecuci-ból származott, az édesapja meg olténiai.

Ja, még mondott valamit, amit ő afféle értsétek-meg-emberek-egy-nemzet-terhe-van-a-vállamon-ti-meg-ilyen-hülyeségek-miatt-baszogattok típusú magyarázatnak szánt: hogy három nap megfeszített munkamaratont követően… elfáradt. Ez az első látásra a mindennapi ember empátiájára, jóérzésére apelláló mondat azonban azt is jelenti (túl a szeretetkulduláson), hogy a miniszterelnök fáradtsága okán nem tudott uralkodni magán. Egy vezető politikusnak ez az egyik lidérces álma: hogy valahol, valamikor elszólja magát. Vagyis olyat talál mondani, amit nem politikai tanácsadók, kampányfőnökök, szakértő szakemberek gyűjtenek össze neki. Magyarán: kibukik a száján, amit érez.

És biza, Ciolacu úrból kibújt a havasalföldi felsőbbrendűség.

Amit persze, csak otthon, a vécén ülve, esetleg valamelyik bukaresti elit étterem különtermében mer kimondani, bizalmi emberei gyűrűjében. Ugyanis ennek a nagyon fiatal országnak a hivatalos diskurzusa az, hogy Románia egy egységes és oszthatatlan nemzetállam. Vagyis alapjában véve nincs olyan, hogy moldvai, havasalföldi, erdélyi stb. Mindenki román, akkor is, ha nem az. És kész.

Ezért van az, hogy csak egy fáradt miniszterelnök száján csúszhat ki a havasalföldi felsőbbrendűségre utaló mondat. Ezért van az is, hogy senki nem tudja érdemben és sikeresen elmagyarázni a román politikai elitnek: nincs azzal semmi baj, ha valaki moldvai, havasalföldi, erdélyi, magyar, román, szász, cigány, zsidó, örmény, tatár, cseh, szerb stb. Sőt, azzal sincs baj, hogy vannak történelmi régiók ebben a kamasz Romániában. Sőt, még azzal sincs baj, hogy

létezik egy Erdély (ahol még mindig elég sok magyar él) meg egy Székelyföld (ahol aztán tényleg sok magyar él, még mindig több, mint román) nevű régió ebben a kamasz Romániában.

Mert függetlenül attól, hogy kinek milyen az identitása, attól még dolgozik és adót fizet, tehát ilyen értelemben lojális az országhoz, amelyben élni adatott neki.

Igen, de az a baj, hogy Ciolacu úr, vagy ha tetszik, a kamasz Románia összes ciolacuja fejében azonnal rövidzárlat keletkezik, amikor a fenti gondolatot hallja, olvassa… és nem fáradt. Akkor azonnal jön a mindenki-román-nincs-senki-aki-nem-az. Szóval tulajdonképpen örvendenünk kell, hogy a miniszterelnök úr elfáradt és kicsúszott a száján, ami a szívében ücsörög. Hogy bunkó módon történt? Istenem, Ciolacu urat nem sorolnánk a világpolitika nagy elegánsai közé. De megtörtént. És igen, annak is örvendeni lehet (például magyarként), hogy nem az erdélyi autópályáról nyilatkozott a miniszterelnök. El se merem képzelni, mi ücsörög Ciolacu úr szívében Erdéllyel kapcsolatban.