A hollywoodi filmekben a NASA-nál dolgozó csillagászok egyszerre tűnnek érdekesnek, és olyan távolinak, hogy már-már kételkedünk abban, hogy léteznek. De van, aki számára nagyon is valósak: bár a sepsiszentgyörgyi Pintér Viktória (még) nem a NASA tudósa, a spanyolországi hegyekben, félig-meddig egy csillagvizsgálóban élve, méregdrága távcsövekkel dolgozva tengeti mindennapjait.

Korniss Péter minden egyes fényképe előtt perceket lehet elidőzni: csodálni és rácsodálkozni – nem hiába a sok díj és elismerés, amiket kapott. De Korniss Péter nem csak fotózni tud, hanem mesélni is: nagyon sok jó története, élménye, emléke van.

Ugye, a forradalomról minden eszünkbe jut, csak épp azok a meghitt, békés pillanatok nem, amikor terített asztalhoz ülünk. Ezt az első látásra ellentmondásos képet tisztázta négy kiváló erdélyi séf.

Még csak 26 éves, de már háromszor is eljátszotta a klasszikus női álomszerepet: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Rómeó és Júliájában (is) ő alakítja a címszereplő(nő)t. A kincses városban született Román Eszter Erdély egyik legnívósabb társulatában állja a sarat az UNITER-díjas kollégák között, csupán néhány év alatt mondhatni megtalálta a helyét. A fiatal színésznőt a szakma napfényes és árnyas oldaláról és a 21. századi kihívásairól faggattuk.

A kolozsvári rendező nagyon szép, nagyon jó és nagyon fontos filmet készített a magyar irodalom (és nem csak) ikonjáról. És egy rendkívül hasznos Petőfi-Erdély-térképet.

Elképesztő produkcióval zárultak a Kolozsvári Magyar Napok, világsztárok zenéltek a Mandoki Soulmates-szel Mátyás szobra mellett.

Idén 55 éve, hogy megalakult a nagyváradi Metropol, az első és legismertebb romániai magyar beat- és rockzenekar. Virányi Attiláék augusztus 15-én a Kolozsvári Magyar Napokon léptek fel.

Eredetileg dokumentumfilmet akartak készíteni, de végül kötetben jelent meg hamarabb a nagy múltú romániai nemzetiségi kiadó első öt évtizedének összefoglalója.

Amikor pénteken elindultam Kolozsvárról Petrozsény irányába, már tervezgettem, hogyan fogok majd írni arról, hogy a vajdahunyadi vár mesébe (és horrorfilmbe) illő épületén túl, pusztul, rohad a térség. Ám, ahogy a Svájcba illő úton kanyargóztam a szállásom felé, a tájon, ahol Jókai hősei is kalandoztak, már sejtettem, hogy más irányt fog venni a beszámolóm.

A Kolozsvári Magyar Napok előtti pénteken, amikor (még) nem történik semmi, de már ott motoszkál az ember agyában, hogy jövő héten érkeznek az „anyaországiak”, meg Németből bejelentkeztek valami sosem látott rokonok, van idő kitalálni a jövőheti menüt. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy „játszom” egy kicsit a mesterséges intelligenciával, tőle kérek segítséget.

Hogy kiket takar a címbeli kel tamasek név? Hát, a nálunkfele többnyire csak Rejtő-regényekben, rigmusokban feltűnő tuareg népet. A többi címbeli fogalom világos.

Esőben, szélben és tűző napsütésben is a földet „túrják” néhány kerámiadarabért vagy nyílhegyért. A régészek munkája távolról sem kalandfilm, de sokan közülük így is szívvel-lélekkel, igazi elhivatottsággal végzik a dolgukat. És egyre több nő dolgozik a pályán.

Ha az ember rábízza magát a lábára a román fővárosban, rövid idő elteltével azt érezheti, hogy a világ összes beszélt és nem beszélt nyelve (értsd, stílusa, mérete, állapota) zsong a fejében.

A mákófalvi tanyát működtető Bakos Siklódi házaspárral beszélgettünk életmódról, lovakról, lovasterápiáról, gyerektáborokról és tervekről.

Pedig a köztudatban az él, hogy a megjelenést követően a könyvnek utóélete van. Erről, no meg az erdélyi magyar könyvkiadás hullámzó tengeréről, támogatásokról, a terjesztés hiányáról, újítási lehetőségekről beszélgettünk az Idea Nyomda és az Exit Könyvkiadó vezetőjével.

A sepsiszentgyörgyi Sugás Áruház harmadik emeletén bújik meg – nem is olyan észrevétlenül – a Föld Szint összművészeti tér, illetve műhely, ami néhány vállalkozó szellemű művész elképzelései nyomán jött létre, és aminek hírneve kevesebb, mint egy év alatt túlnőtte a székelyföldi kisváros határait, alapítói ma már magyarországi rendezvényeken is tartanak foglalkozásokat.

A függőség szerinte kapcsolatbetegség, a szenvedés, a trauma pedig erőforrás lehet, erősebbé tehet minket, mint amilyenek előtte voltunk.