Kell-e tartanunk George Simiontól?

Van egy jó hírem: 2025. május 19-én, a megismételt elnökválasztás második fordulójának másnapján is fel fog kelni a Nap, és ugyanúgy fogja beragyogni ezt a jobb sorsra érdemes országot, mint mondjuk a május eleji hosszú hétvégén. Akkor is sütni fog, ha Románia elnökét George Simionnak hívják, és akkor is, ha Nicușor Dannak. Még, ha felhős égre is virradnánk, nem szűnne meg forogni a Föld a saját tengelye körül.

Azért tartottam fontosnak emlékeztetni erre a jelenségre, mert a szűkebb-tágabb környezetemben, a médiában, a közösségi médiában sokan mintha Perszephoné gránátalmájába haraptak volna, és elfeledkezve a nappal-éjszaka ciklusról, az alvilág pállott üregeiben rekedve rohangálnának végső kétségbeesésükben, hogy az AUR elnökjelöltje nyerte az elnökválasztás első fordulóját, és neki áll a zászló a második körben is.

Vannak, akik George Simion földomlásszerű győzelme láttán a romániai demokrácia végének rémképét vetítik elő. Mások hivatásszerűen, naivan és menetrendszerűen megdöbbennek, és továbbra sem érzékelnek semmit a körülöttük zajló társadalmi valóságból. A riadt, kiszolgáltatott erdélyi magyarokat kardélre hányó, magyar iskolákat földig romboló, diadalittasan vicsorgó AUR-os román hordákat vizionálók is szép számmal akadnak, mint ahogy a minden sarkon állandó orosz veszélyt szimatolók köre sem mutatja a létszámapadás jeleit. A jól beazonosítható kategóriákon kívüliek körében is kézzel tapintható a félelem a rendszerváltás utáni Románia történelmében előálló ismeretlen politikai helyzet következményeitől.

A félelem természetes reakció arra, amikor az ismeretlennel, a bizonytalansággal, vélt vagy valós veszéllyel kerülünk szembe. A biológiai riasztórendszerünk segíthet a túlélésben, de ha nem uraljuk, könnyen kontraproduktívvá válhat. A félelem elnyomása a legrosszabb, amit tehetünk, ellenben a félelem forrásának tudatosítása, megértése felszabadító erejű lehet. Segít visszavenni az irányítást, lehetőséget ad arra, hogy a félelem ne bénítson meg, hanem figyelmeztessen, tanítson. A félelem tudatosítása amellett, hogy önvédelem, az igazság keresésének és a szabadság megélésének is eszköze.

Világossá vált, hogy a decemberi elnökválasztás megpuccsolásának ötlete egy fals reményben született, és a Călin Georgescut támogatók öt hónapon át hangoztatott szlogenje, a „vissza a második fordulót” hatványozottan reálisnak bizonyult. Annak ellenére is, hogy a hírtévék jelentős része, a hírportálok többsége és a kiváltságaihoz kétségbeesetten ragaszkodó politikai elit az államapparátus teljes eszköztárát felhasználva monumentális erőfeszítéseket tett Crin Antonescu második fordulóba jutása érdekében.

Nem George Simion példátlan arányú győzelme megmagyarázhatatlan, hanem az Európa-párti koalíció vak önhittsége. Érthetetlen, miért gondolták úgy, hogy Crin Antonescunak esélye van a második fordulóra azok után, amit műveltek decemberben, amikor a választók egyértelműen megüzenték: elegük van az 1989 utáni politikai osztályból. Ostoba módon bíztak a rövid távú állampolgári memóriában, a rendelkezésükre álló korlátlan erőforrásokban, és a narratívájuk vég nélküli mantrázásában. Ezek együttesen odavezettek, hogy az ablakon kipenderített Călin Georgescut George Simion hozta vissza az ajtón, bársonyszőnyeget terítve a lábai elé.

A vasárnapi győzelem azt is jelenti, hogy a szuverenista tábor – vagy ahogy újabban illetik őket a régirend-párti sajtóban: az izolacionisták – még inkább megerősödve kerültek ki a közel féléves kampányidőszakból, és a lélektani előny náluk van a második forduló előtt. George Simion pedig a végeredménytől függetlenül végképp a nagypolitika színpadán találta magát, ahol már nem lehet mit kezdeni a védjegyévé vált golan-mentalitással, ami megadta a politikai karrierje beindulásához szükséges kezdőlöketet.

A felbolydult méhkas hamarosan felborul. Két rendszerellenesnek mondott jelölt feszül egymásnak, míg a mainstream pártok a küzdőtéren kívül próbálják menteni a menthetőt, és bebiztosítani politikai jövőjüket az új értelmet nyerő posztdecembrista korszakban. A médiagépezet utolsó lendületével a vesztésre álló megbénult csapat a kapust is lehozva plusz egy mezőnyjátékossal támad.

Özönlenek a baljós hírek. Ha Simion nyer, teljessé válik az államcsőd, fennáll a veszélye, hogy nem tudják kifizetni a nyugdíjakat, zuhanórepülésben a tőzsde, máris átlépte a lélektani határt a lej-euró árfolyam. Az államosítással kapcsolatos befektetői félelmek miatt eurómilliárdokat veszíthet az ország, míg az antidemokratikus jogsértések miatt az Európa Bizottság blokkolhatja az EU-s forrásokat. Simionból szuperelnök lehet, akinek példátlan hatalom összpontosulhat a kezében, és ez a hatalomkoncentráció végveszélybe sodorja a demokratikus rendszer alapjait jelentő hatalmi egyensúlyt és a kölcsönös kontrollmechanizmust. Az AUR elnöke kiléptetné Romániát az EU-ból és a NATO-ból.

Mindezek hangoztatása közben megállják, hogy ne röhögjék el magukat, majd azt kérik, hogy jobb híján a másik rendszerellenesnek tartott jelölt, Nicușor Dan mellett szavazzon a választópolgár, azok a tömegek is, akik hosszú ideje kilátástalanságban élnek, már ha fontosnak tartják a saját és az országuk jólétét.

Holott Simion soha nem állította, hogy elhagyná az EU-t és a NATO-t, euroszkeptikus és NATO-kritikus nézetei fokozatosan mérséklődtek, ahogy nemzetközi kapcsolatait kiépítette és vállalhatóvá vált külföldön. A szuperelnökség emlegetői arról feledkeznek meg szándékosan, hogy államfőt választunk, és nem új parlamentet, még ha az államfőválasztás után biztos a kormányváltás is. És ha már az elnöki hatalomtól tartanak, miként vélekednek Traian Băsescu vagy Klaus Iohannis elnöki szerepfelfogásáról?

A gazdasági problémákért, az államcsőd szélén való imbolygásért az establishment pártjai által alkotott inkompatibilis kormányok, a gazdasági hátország csillapíthatatlan pénzéhségének folyamatos kielégítése, hibás döntések sorozata és a világos vízió hiánya a felelősek. Két évtizednél is több idő állt az egymást sűrűn váltó kormányok rendelkezésére, hogy kezdjenek valamit az aktuális akut állapottal, ám javarészt önmagukkal voltak elfoglalva, és most amikor a választók többsége fityiszt mutatott a kudarcos válságkezelésnek, újfent felhatalmazást kértek volna arra a munkára, amelynek elvégzésére nem alkalmasak. A versenyszférában egy hetet nem élne túl egy ilyen válságmenedzsmentet összehozó csapat.

Zajlik tehát a közvélemény megdolgozása, háborús szakkifejezéssel a tüzérségi előkészítés fázisában járunk. Az újradefiniált cél a régi: Románia szélsőjobbra tolódásának elkerülése. Ha egyszer nem sikerült a választások meghekkelése révén, érdemes megpróbálni a választások végigvitelével, és foggal-körömmel előremenekülni a győzelembe, Nicușor Dan kenujának farvizén evickélve.

Egy korábbi írásomban a román politikai valóság konfliktusos jellegét feltáró elemzések hiábavalóságáról értekeztem. Azt állítottam, hogy releváns elemzés készítése hiábavaló próbálkozás, mivel a román közéletre egy mindent elborító finom ködtakaró borul. Úgy fogalmaztam, hogy a nagyobb horderejű politikai felfordulások nyomán ugyanakkor megragadhatják a figyelmünket olyan részletek, amelyek irányjelzőként szolgálhatnak a ködben. Ezt a szűk eszköztárat használva állítom, hogy George Simion és Nicușor Dan nem rendszeren kívüliek, hanem a romániai politikai, gazdasági rendszert irányító mélystruktúrák közötti ádáz hatalmi harcot a közvélemény előtt megvívó alteregók.

Nem mondok újat azzal, hogy Romániát a titkosszolgálatok irányítják. Ezt a tényt a korai kilencvenes évek demokratikus légkörében előidézett tömeges önhipnózisából való ébredés óta mindenki elfogadta, napirendre tért felette. Olyannyira, hogy mára a legtöbben el is feledkeztek róla, különben is, senkit nem érdekel, vannak ennél fontosabb dolgok.

Ebben az alkonyzónában tevékenykedő és működő struktúrák ezért egyre rugalmasabban értelmezték a saját, törvényben meghatározott szerepüket, egyre nagyobb politikai, gazdasági befolyásra tettek szert, kiépítve azt a mára korlátlan ellenőrzési mechanizmust, ami maga alá gyűrte az államigazgatást, igazságszolgáltatást és az egész román közéletet. Mivel nem egységes konglomerátumokról van szó, az egyes szervek nemcsak egymás riválisai, az adott szervezeten belüli frakciók vetélkedése, a leszámolások is meghatározzák a belső dinamikájukat.

Egy ideig kiegyenlített verseny folyt közöttük, ám Traian Băsescu elnöksége idején generációváltás következett be. Akkor lépett színre Florian Coldea tábornok, aki a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatóhelyettesi pozíciójáig vitte, és az államfőnek is köszönhette karrierjének gyors felívelését. A játékos elnöknek a titkosszolgálatokat egymásnak ugrasztó machinációjából a SRI jött ki győztesen, és építette ki a társadalom, politika és gazdaság legalsó rétegéig hatoló befolyását. Azt a játékteret, amit decemberben példátlan támadás ért, de nem a rendszeren kívülről, hanem egy másik struktúra részéről.

Nem véletlen tehát, hogy az Elena Lasconi által nemrég közzétett manipulált/vagy nem manipulált fotókon Nicușor Dan és Florin Coldea jelenik meg, hisz nyílt titoknak számít, hogy a befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsított Coldea tábornok bábáskodott a korábban Nicușor Dant is soraiban tudó USR létrehozásánál, akinek egyedüli rendszerkritikus fellépése a bukaresti építési maffiára korlátozódott, de a politikai rendszer egészével szemben sosem lépett fel. A bukaresti főpolgármester inkább egy technokrata kívülálló, akit időnként a rendszer maga integrált.

A korrupcióellenes köntösbe bújtatott USR-projekt valódi célja pedig az volt, hogy az oszd meg és uralkodj jegyében megregulázza a rakoncátlankodó klasszikus pártokat, azok egyes, szereptévesztésre hajlamos vezetőit. Emlékeznek arra, hogy egy időben futószalagon vitt el a DNA politikusokat? Fel tudják idézni Liviu Dragnea bukásának körülményeit?

Az AUR alulról szerveződő pártként kezdte, szintén a korrupcióellenes közdelem jegyében, de amint kiderült, hogy komoly lehetőségek rejlenek benne és a vezetőjében, George Simionban, azonnal felkeltette a struktúrák érdeklődését. A Călin Georgescu kapcsán sokat emlegetett Külügyi Hírszerző Szolgálathoz (SIE) köthető csoportok láttak benne fantáziát, hogy az ellenérdekelt struktúra mindent behálózó dominanciáját megtörjék, és a helyébe lépjenek.

A decemberi elnökválasztás valódi tétje tehát a struktúrák szintjén történő őrségváltás volt, így érthető, hogy minden eszközzel meg akarták akadályozni azt a kontinuitás haszonélvezői. Ez a tétje a májusi megismételt elnökválasztásnak is, azzal a különbséggel, hogy a régi rendet lerombolni akaró tömegek még inkább vérszemet kaptak, és a forradalmi hevületben lepereg róluk minden racionális és irracionális érv.

A romániai magyaroknak mindezek mellett okkal van félnivalójuk George Simiontól, hisz az úzvölgyi jelenetek beégtek mindenki agyába. Ezzel együtt nem gondolom azt, hogy Simion esetleges győzelmével olyasfajta magyarellenesség következne, aminek a szellemét sokan megidézik, amire a bevezetőben is szemléletesen utaltam. Ezért árnyalnám ezt a képet.

A román politikában konszenzus van arról, hogy a magyar kártya aktuális érdekek mentén bármikor előhúzható. Nem volt olyan parlamenti párt, amelyik ne élt volna és ne élne ezzel az eszközzel, de például Klaus Iohannis sem ment Ukrajnába egy kis magyarellenes retorikáért. A bűvésztrükk mellett továbbra is kockázatot lát a romániai magyar kisebbségben államrezon, és léteznek a nyilvánvaló, kevésbé magától értetődő jogsértések is, amelyek a magyar közösséget érik mind a mai napig.

Innen nézve George Simion korábbi magyarellenes retorikája inkább a harsányságával, közvetlenségével tűnik ki, egyébként minden egyéb elemében idomul ahhoz a visszafogottabb stílusú bozgorozó, magyarozó attitűdhöz, amit már jól ismerünk, amihez hozzászoktunk, és amitől valamennyi román párt, így az AUR is a belpolitikai támogatásának megszilárdítását reméli. Ők kicsit bozgoroznak, mi kicsit felháborodunk, befolyik a szavazat, lesz pénz útfelújításra, közművesítésre, és a falunapokon ingyenes Homonyik Sándor-koncertre.

Ha George Simion nyeri az elnökválasztást, kontraproduktívvá válna számára az a típusú magyarellenesség, amit a karrierje elején jól megfontolt politikai számításból képviselt. A nemzetközi színtéren jó politikai kapcsolatokat kiépítő, önmagát européer szuverenistaként pozicionáló politikus zsánerébe már nem fér bele a magyarfaló futballhuligán imázsa, ami politikai öngyilkossággal érne fel. Romániának égető szüksége van a politikai stabilitásra, csendre, stratégiai nyugalomra, minden felesleges feszültség elkerülésére, az etnikai feszültségkeltés nem ezt a célt szolgálná, így Simionnak sincs más választása, mint politikai érettséget, megfontoltságot tanúsítva próbáljon helytállni az ország érdekében.

Románia elnökének korlátozott, de nem pusztán szimbolikus alkotmányos szerepe van. Kulcsszerep hárul rá a külpolitika, a honvédelem terén, valamint a hatalmi ágak közötti egyensúly biztosításában. Konzultál a parlamenti pártokkal, majd megbízza a miniszterelnök-jelöltet kormányalakítással. Aktív politikai szereplő, különösen válsághelyzetekben és külpolitikai kérdésekben. Ugyanakkor a végrehajtó hatalom operatív részét az alkotmány a miniszterelnök és a kormány kezébe adja. Mivel a formális jogkörök 1991 óta nem változtak, így a következő elnök esetében is az alkotmányos keretek közötti korlátozott mozgástérre van lehetősége.

A csütörtök esti tévévita csak ráerősített arra a képre, hogy Simion következetesen tartja magát az utóbbi időszakban végrehajtott visszafogottságot hangsúlyozó irányváltásához, a külföldi partnerek, közöttük a Magyarország felé tett gesztusokhoz. Nem nehéz belátni, hogy elnökké választása esetén a ripacs magyargyűlölőből szalonképes magyarkártyás politikussá avanzsál, aki szimbolikus ügyekben, a nyelvhasználat, az emlékezetpolitika, a magyar közösségi vagyonok visszaszolgáltatása terén alkalomadtán előhúzza az ászt.

Nicușor Dan is kijelentette, hogy hivatalos állami rendezvényeken nem látja szívesen a székely zászlót. És akkor mi is a különbség e téren a két jelölt és a többi vezető román politikus között? Ha George Simion mégsem tartaná magát ehhez a kódexhez, és szem elől tévesztené a prioritásokat, a már említett struktúrák gondoskodnak a kisiklott mozdonynak a vágányra való visszahelyezéséről, és ha szükséges, a mozdonyvezető cseréjéről is.

Ha mindez nem lenne elég, ne feledkezzünk meg az Egyesült Államokról sem.

Úgy tűnhet, hogy kiesett Románia a Trump-adminisztráció kegyeiből, de ha a szükséges mélységben vizsgáljuk a képet, a következő körvonalazódik. Az amerikai–ukrán ásványalku hosszú időre Washingtonhoz láncolja a Fekete-tenger térségét. A vízi utak, kikötők biztonsága még inkább felértékelődik, hisz Amerikának elemi érdeke a zavartalan teherszállítás, az ásványi anyagok biztonságos célba érkezése, a biznisz.

Az orosz–ukrán háború végét még mindig nem látni, a legnagyobb ukrán kikötő, Odessza sorsa is még kérdéses, ezért Konstanca szerepe tovább erősödik, Románia stratégia pozíciója még fontosabbá válik. Az amerikaiak tehát még inkább Románián tartják a szemüket, elemi érdekük, hogy semmiféle román belharc, intézményesített etnikai feszültség ne okozzon bizonytalanságot.

George Simiontól így elsősorban azért kell tartanunk, mert nem tudjuk, mit akar, illetve mit akarnak, mire képesek, és mennyire mohók az őt felépítő struktúrák. Nicușor Danra pedig azért kell fenntartásokkal tekintenünk, mert a jelenlegi katasztrofális politikai, gazdasági helyzet okozóinak hosszú árnyéka vetül rá. Mindketten a mélystruktúrák alkotta rendszer egymással szemben álló, korlátozott mozgástérrel rendelkező képviselői.

Végül pedig egy gondolat az RMDSZ-ről.

A szövetség képviselői minden választás előtt hangoztatják, hogy mindig a magyar közösség érdekeit szem előtt tartva határoznak a követendő politikai irányvonalról, a potenciális szövetségesekről, a háttéralkukról. Ezt a típusú politizálást sokan köpönyegforgatásnak tartják, de ha a realitásokat nézzük, ennél sokkal többet nem lehet kihozni ebből a képletből.

Meggyőződésem, hogy ha George Simion lesz az államfő, és egy AUR-t is magában foglaló kormány alakul a következő időszakban, az RMDSZ – más választása nem lévén – Simionnal és az AUR-ral is meg fogja találni azt a pragmatikus logikán alapuló közös hangot, ami szükséges a romániai magyarság érdekképviseletéhez a megváltozott politikai környezetben. Még akkor is, ha ez nehezen megmagyarázható, komfortzónán kívüli kompromisszumokkal fog járni.

Tisztánlátásra és a hidegvér megőrzésére biztatok tehát mindenkit, különösen azokat, akik a külföldre való költözést tervezik abban az esetben, ha George Simion nyerne. Ne vásároljanak még repülőjegyet. Bármelyik jelölt is emelje magasba a kezét május 18-án, a rendszer struktúrák általi meghatározottsága velünk marad, ezért egy olyan jelöltre tudnék fenntartások nélkül szavazni, aki ennek a rendszernek a leváltását, és nem a rendszeren belüli kontinuitást vagy a hatalomváltást tűzi a zászlajára.

Addig is, süss fel Nap, fényes Nap! Doamne, ajută!