Klaus Iohannis politikai karrierje úgy ért véget, ahogy zajlott, erőtlenül, dicstelenül és szemlesütve.
Nemcsak a világítótornyok őrei, hanem olykor a politikusok is elmagányosodhatnak.
Klaus Iohannis számára a Cotroceni-palota már a decemberi érvénytelenített államfőválasztás után inkább egy vákuumkamrára hasonlított, amelynek az előszobájában már ott álltak a gondosan összecsomagolt bőröndök és dobozok.
Az, hogy február 12-ig kellett törölgetni róluk a port, nem elsősorban Klaus Iohannison múlt, akinek a második államfői mandátuma egy joghézagnak köszönhetően hosszabbodott meg két hónappal. És akinek az esetleges parlamenti felfüggesztése tényleg egy újabb humorbombával szolgált volna belföldön és a nemzetközi téren is azok számára, akik figyelemmel követik a Romániában zajló politikai burleszket.
Az immár lemondott államfő azzal érvelt tegnap, hogy nem szeretné ország-világ előtt nevetség tárgyává tenni Romániát. Azt is mondta, hogy a felfüggesztésére irányuló ellenzéki kezdeményezést megalapozatlannak tartja, nem sértett alkotmányt, és azért mond le önként, mert ha a parlament szavazott is volna az ellenzéki kezdeményezésről, népszavazást is kellene tartani, hogy elmozdítsák hivatalából. Úgy vélte, hogy ennek szerinte az országban és külföldön is negatív hatása lenne.
Mindezekben teljesen igaza van Klaus Iohannisnak, aki semmilyen jogszabálysértést nem követett el azzal, hogy hivatalban maradt,
A lemondásáról szóló bejelentést nézve megsajnáltam az álkisebbségi ex-államelnököt, aki az 1989 utáni időszak legsemmilyenebb és legsúlytalanabb országfőjeként vonul be Románia történelmébe.
Dicstelen távozása szimbolikus megkoronázása annak a tízéves pályafutásnak, amelyet a semmitmondás, a kockázatvállalás teljes hiánya, a középszerűség és az arrogancia, a mesevilágban élés, valamint a politikai tájba való kényelmes belesimulás, víziónélküliség, és önnön szerepének minden tartalmat nélkülöző szenvtelen túlértékelése jellemzett.
Valahol törvényszerűen, vagy ha úgy tetszik, fátumszerűen alakult Klaus Iohannis végzete, amelyre tudattalanul is rábólintott akkor, amikor elvállalta első, majd második alkalommal az elnökjelöltséget, és amikor igent mondott a tavaly decemberi folytatásra is. Tíz éve bizonyára fűtötték valamiféle nagyívű, közérdeket szolgáló államfői ambíciók is, míg két hónapja valószínűleg tehetetlenül és megtörten nyugodott bele a politikai sorsába. Abba a sorsba, amelynek szálait már nem ő, hanem a kormányzó Európa-párti koalíció fonta a saját politikai túlélése érdekében.
A felfüggesztése körüli politikai megfontolásokat egy pillanatra félretéve, érdemes kitérni annak a szigorúan jogi értelmezésére is. Népszerű volt sokak körében az álláspont, miszerint ha felfüggesztik Klaus Iohannist, akkor elveszíti minden jogát, ami exállamfőként megilleti, de a lemondása esetén megtarthatná azokat.
Az államfői tisztséget betöltött személyek jogainak biztosításáról szóló 2001/406-os törvény értelmében a volt államelnököknek járó juttatások nem kumulálódnak, legyen szó egy vagy két mandátumról. Mivel Iohannis már kitöltötte első teljes ötéves mandátumát, így
Az idézett törvény szövegéből egyértelműen kiderül, hogy a volt elnök egy protokoll-lakhelyre, egy személygépkocsira, egy személyvédelmi csapatra és egyetlen juttatásra jogosult anélkül, hogy ezek a jogok második hivatali idő esetén megduplázódnának.
Ezenkívül a CCR a 2024/32 számú ítéletével megsemmisítette az új államfő megválasztására irányuló teljes választási eljárást, és úgy döntött, hogy azt teljes egészében újra kell kezdeni, a kormánynak pedig új időpontot kell kitűznie a választásokra.
A testület azt is megállapította, hogy tekintettel a szükséges választási műveletek összetettségére és időtartamára, alkalmazandó a 83. cikk 2. bekezdése, amely értelmében a hivatalban lévő elnök az új elnök beiktatásáig gyakorolja megbízatását.
Más szóval Klaus Iohannis hivatali ideje alkotmányos értelemben ugyan lezárult, de utód hiányában de facto meghosszabbították.
de szigorúan az intézményi folytonosság érdekében az továbbra is élt. A CCR nem szabott meg tényleges határidőt a meghosszabbított mandátum végére vonatkozóan, ami azt jelentette, hogy Klaus Iohannis egy kényszerű átmenetnek köszönhetően maradt hivatalában, nem pedig egy új mandátum révén.
Ettől a ponttól kezdve tehetők fel a lényeges kérdések. A felfüggesztés minden esetben egy aktív alkotmányos ciklusát töltő elnökre vonatkozik. Ha a hivatali ideje már lejárt, viszont az kizárólag egy joghézag miatt és a CCR kötelező erejű döntése alapján folytatódik, akkor miként függeszthető fel valaki egy olyan tisztségből, amelyet éppen a CCR döntésének megfelelően tölt be? A tényállás kimeríti a jogi fikció vagy a jogképzelem fogalmát, amikor a jogalkotó valamely tudottan nem valós tényt valónak fogad el, hogy valamely jogkövetkezményt alkalmazni lehessen.
Klaus Iohannis különös mandátumának esetéről sem az alkotmány, sem jogszabály nem rendelkezik, és a megbízatása sem volt nevezhető alkotmányosan aktívnak, ugyanakkor betöltetlennek sem, az egyszerűen az intézményi folytonosság elvének alkotmánybíróság általi kényszerű értelmezésével hosszabbodott meg.
Semmiképp nem a CCR határozatának eleget tévő Klaus Iohannist, hanem azokat, akik a CCR ítéletét megszövegezték, megindokolták és aláírták. Ezért lett volna következetlenség vele szemben a felfüggesztés szankcióját alkalmazni egy olyan helyzetért, amelyben ő maga jogi értelemben nem felelős. Igaza volt Klaus Iohannisnak akkor, amikor a lemondásáról szóló tévényilatkozatban arról beszélt a felfüggesztésére irányuló kezdeményezés felesleges, megalapozatlan, káros, és ő soha nem sértett alkotmányt.
Mivel a felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás végeredményét már előre tudni lehetett, így a következő lépés az azt megerősítő vagy elutasító népszavazás lett volna, amivel a választópolgárok közreműködését kérték volna az abszurd komédia lezárásához, hisz nem létezett olyan mandátum, amelyből Klaus Iohannist fel lehetett volna menteni. Magyarán szó sem volt az elnöki mandátum klasszikus gyakorlásáról, hanem egy jogszabályi vákuum által létrehozott, a CCR által érvényesített mesterséges jogi helyzet következményeivel szembesül az ország.
Visszatérve a politikai klímára, világosan látszik, hogy az elnökválasztás első fordulójának eredménye által kiváltott sokk terápiájának szánt átgondolatlan decemberi jogi improvizáció nemhogy tisztázta volna a helyzetet, oldotta volna a társadalmi feszültségeket, megnyugtatta volna a pénzpiacokat és kiszámíthatóbbá tette volna a politikai környezetet, hanem ellenkezőleg, olajat öntött a tűzre.
Egyértelmű, hogy Klaus Iohannis lemondása az örök szövetségesei felé tett utolsó gesztus, amelynek megtételére a kormánypárti vezetők ellentmondást nem tűrve szólították fel, így próbálván minimalizálni a már így is óriási politikai veszteségeket. Klaus Iohannis megtette a kötelességét azzal, hogy nem mondott le decemberben, így további értékes hónapokat nyert a koalíció számára, hisz ha tavaly távozott volna a tisztségéből, akkor már márciusra kellett volna kiírni az államfőválasztást.
Azon túl, hogy a kormánypártok megszabadultak a Klaus Iohannis jelentette ballaszttól, a bukott elnök hosszú árnyéka továbbra is rájuk vetül. De ez a kisebbik gond. A nagyobbik probléma számukra az, hogy
arra, hogy választói tömegbázis nélkül is lehet hatékonyan formálni a politikát, és kíméletlenül gyomrozzák a még mindig magatehetetlen, passzív kormánypártokat, akik legjobb esetben is csak kényszeredetten reagálnak a sorozatos találatokra.
Új jelenség ez a román politikában, ahol rég elszoktak az aktív ellenzéki politizálástól. Az ellenzék sikeresen tematizálja a politikai és médianapirendet, a kormánypártok pedig legjobb esetben is két lépés lemaradással loholnak utánuk. A legújabb példa erre a szupermarketek országos bojkottjára való felhívás, amely mozgalom eredetileg Horvátországból indult.
Akárhová is tekintünk, azt látjuk, hogy a kormánypártok védekeznek, míg az ellenzék diktálja a tempót, ami három hónappal az elnökválasztások előtt nem sok jóval kecsegtet az Antonescu-tábor számára. Ráadásul, ha nem lenne elég az ellenzéki nyomásgyakorlás, mostantól azt is elmondhatják a georgisták, hogy végig igazuk volt, ellenkező esetben nem mondott volna le Iohannis.
Továbbá jelen vannak az állandó koalíciós feszültségek is, amelyek Ilie Bolojan ideiglenes államfői kinevezésével kaphatnak újabb gellert, hisz ismét a kisebbik párt jutott jelentős pozíciófölényhez a nagyobbikkal szemben, és ezt általában rosszul viselik a szociáldemokrata politikusok.
Klaus Iohannis lemondásával kimozdult tehát a holtpontról a december óta bénultságban lévő politikai helyzet, amelynek kitervelői viszont továbbra is képtelenek mit kezdeni a következményekkel, így marad a kérdés: képes-e tovább kamatoztatni az ellenzék a felfüggesztett elnökválasztások óta tartó helyzeti előnyét, és adhat-e lendületet a kormánypártoknak, hogy ha ellenzéki kényszer hatására is, de megszabadultak Klaus Iohannistól, vagy reflexszerű magatehetetlenséggel sodródnak a májusi végkifejlet felé?
Legvégül pedig egy költői kérdés: vajon megbánták a decemberi vezércselt kiötlők, hogy ilyen méltatlan helyzetbe hozták magukat és az országot?
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Holtan találtak egy férfit és egy nőt a magyarországi Battonyán, ahol családi dráma történhetett. A román házaspár aradi volt.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.
Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.
Házkutatást tartottak csütörtök több Hargita megyei településen, azoknál a személyeknél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy maroshévízi lakásból széfet loptak el.
Jönnek az amerikaiak – majdhogynem Jézus második eljövetelével volt egyenrangú ez a vágy, ez az állandóan késő ígéret, ez a soha el nem jövő, egyre valószerűtlenebbé váló mesevilág.
Jönnek az amerikaiak – majdhogynem Jézus második eljövetelével volt egyenrangú ez a vágy, ez az állandóan késő ígéret, ez a soha el nem jövő, egyre valószerűtlenebbé váló mesevilág.
„...aztán egy éles fénysugár hasít bele fentről a félhomályba, a lába előtt, majd a fénykör elindul a tó közepe felé, és ott megáll.”
„...aztán egy éles fénysugár hasít bele fentről a félhomályba, a lába előtt, majd a fénykör elindul a tó közepe felé, és ott megáll.”
A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.
A tudománynépszerűsítést sem lehet az érzelmekre alapuló kommunikáció korszakában a teljes ráció fegyelmének alávetni.
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Crin Antonescu nem szereti a magyarokat. Crin Antonescu szereti a magyarokat. Crin Antonescu mindenkit (nem) szeret. De ki is az a Crin Antonescu? S mi is az a reálpolitikai szeretet?
Valamint arról, hogy miként válik politikai közösségformáló elvvé a „történjen már valami!” és a „legyen végre már valami más!”.
Valamint arról, hogy miként válik politikai közösségformáló elvvé a „történjen már valami!” és a „legyen végre már valami más!”.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
Ha leírjuk, hogy az amerikai elnök hagyja abba, és az oroszok menjenek haza, akkor kitör a béke?
Ha leírjuk, hogy az amerikai elnök hagyja abba, és az oroszok menjenek haza, akkor kitör a béke?
„Aztán az egyik paleoetnográfus előállt, hogy az elemzőben fekvő férfialak valószínűleg nem más, mint Csaba királyfi, a székelyek legendás vezére.”
„Aztán az egyik paleoetnográfus előállt, hogy az elemzőben fekvő férfialak valószínűleg nem más, mint Csaba királyfi, a székelyek legendás vezére.”
Avagy az új középkor a technikai szuperjövőben.
Avagy az új középkor a technikai szuperjövőben.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.