További hírek: petíció indult, hogy a repülőn utazó családtagokat egymás mellé ültessék a légitársaságok. Egy Maros megyei sofőr az önkívület határára itta magát, utána volán mögé ült.
Nemrég jelentette be a folyamatosan a csőd szélén táncoló CFR állami vasúttársaség, hogy december közepétől, az új menetrend bevezetésével drágítja a jegyeket. December 14-étől 9,88 százalékkal kell majd többet fizetni a vonatjegyekért, erre a CFR szerint az infláció miatt van szükség.
Persze jó lenne, ha ilyenkor a vasúti közlekedés minőségében is változás mutatkozna, de a valóság nem ezt mutatja. A legújabb vasúti incidens nem csak kényelmetlenséget okozott egy utasnak, hanem komoly egészségügyi veszélybe is sodorta.
Egy nőt ugyanis annyira összecsíptek a poloskák egy utazás során, hogy orvosi ellátásra volt szüksége – számolt be honlapján a Digi24 televízió. A 24 éves nő a Bukarest és Máramarossziget között közlekedő vonaton utazott hálókocsiban – 190 lejes jeggyel – a péntekre virradó éjszakán. Az ágy azonban tele volt poloskákkal, amelyek összecsípték a kezét, lábát és más testrészeit.
A nő családja szerint a poloskacsípések kisebesedtek, elfertőződtek és annyira erős allergiás reakciót váltottak ki a szervezetében, hogy kórházi ellátásra volt szüksége. A nő anyja, aki közzétette a történteket, panaszt tett a CFR-nél. A vasúttársaság még nem reagált az incidensre.
A Digi24 szerint a Bukarest-Máramarossziget vonatjáratra számtalanszor panaszkodnak az utasok, a vonat ugyanis gyakran jelentős késéssel, 12 óra alatt teszi meg a több mint 600 kilométeres távolságot.
Van egyes fapados légitársaságoknak az a meglehetősen aljas gyakorlata, hogy amikor többtagú családok vásárolnak repülőjegyet, a családtagokat gyakran nem egymás mellé ültetik, akkor sem, ha gyerekekről van szó. Vagyis hát ez az opció megvan, de csak ha a család kifizeti a 10-20-30 eurós felárat személyenként. A 11 évnél fiatalabb gyerekeket ugyan nem ültetik külön, de ők csak az egyik szülőjük mellé kapnak helyjegyet. Gyakran előfordul, hogy a szülők a gyerekeiktől több sornyira ülnek a repülőgépen, ami sok esetben rendkívül megnehezíti az utazást.
Ez ellen tiltakoznak annak az online petíciónak az aláírói, amit egy romániai utazási társaság kezdeményezett és amelyben kérik, hogy a légitársaságok kötelezően vezessék be: a 14 évesnél fiatalabb gyerekek családjának minden tagja egymás mellé kapjon jegyet, extra költség nélkül – írja a Știri de Cluj.
Azt is kérik, hogy a jelenleg 11 éves korhatárt, amíg a gyerekeknek a szülőjük mellett kell helyet kapniuk, emeljék 14 évre.
A kérés szerint, amit már több mint 1100-an írtak alá, a családtagok egymás mellé ültetése csökkentené a beszállási időt, a családokat és a gép személyzetét érő stresszt, biztonságosabbá és kényelmesebbé tenné a repülést.
A petíció címzettjei a légitársaságok, a szállításügyi minisztérium, a fogyasztóvédelem és az európai légi felügyeleti szervek.
Ritkán számol be a rendőrség annyira részeg gépkocsivezetőről, mint akit szombaton kapcsoltak le Fehér megyében.
A rendőrség közlése szerint a Fehér megyei Zsidve rendőrségének munkatársai a közeli Küküllőváron állítottak meg rutinellenőrzésre egy gépkocsit, amelynek a vezetőjét alkoholszondával is tesztelni akarták. A 43 éves, Maros megyei – ádámosi – férfi azonban megtagadta, hogy belefújjon a készülékbe, ezért bekísérték a legközelebbi kórházba az ilyenkor törvény által előírt vérvizsgálatra.
A laborvizsgálat eredménye megdöbbentő volt, a férfi vérében 2,93 g/l-es alkoholszintet mutattak ki. Ekkora alkoholszint egyébként már az alkoholkóma határa. A hatályos törvények szerint 0,8 g/l-es érték fölötti alkoholszint már nem kihágásnak, hanem bűncselekménynek minősül. Ezért a férfit őrizetbe vették és bíróság elé állítják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.