// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália
Varga László Edgár Varga László Edgár

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

// HIRDETÉS

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

(Külön)Vélemény

Szerző: Varga László Edgár
2025. november 13., 17:29

Szerdán jött a hír, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei váratlanul megjelentek a kolozsvári városházán, ahol több irodát is lepecsételtek, hogy ellenőrizzenek bizonyos közbeszerzési eljárásokat, illetve azok esetleges törvénytelen aspektusait.

Azonnal felröppentek olyan értesülések, hogy a mintegy kétmilliárd euró összköltségvetésű kolozsvári metróprojekt szúrt szemet az ügyészeknek.

(Ezt azóta Emil Boc cáfolta, hangsúlyozva, hogy az ügynek semmi köze sincs a metróhoz.)

// HIRDETÉS

Az azonban tény, hogy a kolozsvári metró terve Boc polgármester egyik szerelemgyereke (a sokat vitatott Untold Fesztivál mellett), így ő alighanem már attól is kétségbeesett, hogy ezt egyáltalán összefüggésbe hozták a nyomozással.

A legnagyobb kétségbeesések közepette pedig mi más segíthetne, mint a költészet?

Boc polgármester is tollat ragadott hát, és kiírta magából minden búját, bánatát.

Ráadásul magyarul, híres magyar költők modorában, ami azért váratlan húzás tőle (persze lehet, hogy csak az ügyészek elől óhajtotta elrejteni legbelsőbb gondolatait egy nyelven, amelyet rajtunk kívül senki sem beszél…), de így, a magyar nyelv napjára időzítve mégiscsak kedves gesztus.

Szerkesztőségünknek – ügyészségi közbenjárással – sikerült megszereznie Boc asztalfiókjából a műveket, amelyeket alább közre is adunk:

1.
Boctőfi Sándor: Füstbement metróterv

Egész úton Fenes felé
Azon gondolkodám:
Nem lenne jobb ha föld alatt,
sínen utazhatám?

Jobb lenne, mert először is
Jegyet szedhet aki
megnyeri a közbeszerzést,
s tudom is már hogy ki...

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
De titkárom bevezeté
A DNA-sokat...

És nagy rakás egyenruhás
Röpült felém, azám!
Hát jobb lesz, hogyha befogom
Azt a fegyenc pofám.

2.
Boczsef Attila: Metró

Már egy hete csak a metróra
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kerékkel a töltésen,
ment Szászfenesre, ment serényen...

Én még szinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a metrótervet másra!
De az ügyész intett: hadd lássa!

Csak ment és a bizonyíték némán
kellemetlen s terhelő lett énrám,
s a bilincs fényesen suhogva
kattant és rászorult karomra.

Nem nyafognék, de most már késő,
messze még a megálló, a végső...
Lebuktam, ez lesz hát a végem,
ítélet jön… de a metró még nem.

3.
Boctolányi Dezső: A szegény kis Boc panaszai

Mint aki a sínek közé esett…
Pedig hol vannak azok a sínek még,
min zúgva kattog a forró kerék
– és nem csak látványterv, sok csalfa kép –,
min Cluj-felsőtől Fenes-déliig lemégy…

Mint aki a sínek közé esett...
metrósín közé, mi el se készülhetett,
búcsúztatom, mert messze mese lett,
hisz a DNA-nak szemet szúrt az eset...

Mint aki a sínek közé esett –
és vasakarattal rá is élvezett
(sínek között és kerekek között)
saját tervére, mi messze elszökött,
és aligha fogom már elkapni a dögöt,
iszok hát búsan borot és söröt*,
és álmodok majd egy újabb édeset...

Mint aki ügyészek kelepcéjébe esett.

(* – edil-alkohol [bónuszpoén])

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
2026. augusztus 27., csütörtök

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal
2026. augusztus 17., hétfő

A feddhetetlenségi törvény esete a vérnackókkal

A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.