A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Szerdán jött a hír, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei váratlanul megjelentek a kolozsvári városházán, ahol több irodát is lepecsételtek, hogy ellenőrizzenek bizonyos közbeszerzési eljárásokat, illetve azok esetleges törvénytelen aspektusait.

(Ezt azóta Emil Boc cáfolta, hangsúlyozva, hogy az ügynek semmi köze sincs a metróhoz.)

Az azonban tény, hogy a kolozsvári metró terve Boc polgármester egyik szerelemgyereke (a sokat vitatott Untold Fesztivál mellett), így ő alighanem már attól is kétségbeesett, hogy ezt egyáltalán összefüggésbe hozták a nyomozással.

Boc polgármester is tollat ragadott hát, és kiírta magából minden búját, bánatát.

Ráadásul magyarul, híres magyar költők modorában, ami azért váratlan húzás tőle (persze lehet, hogy csak az ügyészek elől óhajtotta elrejteni legbelsőbb gondolatait egy nyelven, amelyet rajtunk kívül senki sem beszél…), de így, a magyar nyelv napjára időzítve mégiscsak kedves gesztus.

Szerkesztőségünknek – ügyészségi közbenjárással – sikerült megszereznie Boc asztalfiókjából a műveket, amelyeket alább közre is adunk:

1.
Boctőfi Sándor: Füstbement metróterv

Egész úton Fenes felé
Azon gondolkodám:
Nem lenne jobb ha föld alatt,
sínen utazhatám?

Jobb lenne, mert először is
Jegyet szedhet aki
megnyeri a közbeszerzést,
s tudom is már hogy ki...

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
De titkárom bevezeté
A DNA-sokat...

És nagy rakás egyenruhás
Röpült felém, azám!
Hát jobb lesz, hogyha befogom
Azt a fegyenc pofám.

2.
Boczsef Attila: Metró

Már egy hete csak a metróra
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kerékkel a töltésen,
ment Szászfenesre, ment serényen...

Én még szinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a metrótervet másra!
De az ügyész intett: hadd lássa!

Csak ment és a bizonyíték némán
kellemetlen s terhelő lett énrám,
s a bilincs fényesen suhogva
kattant és rászorult karomra.

Nem nyafognék, de most már késő,
messze még a megálló, a végső...
Lebuktam, ez lesz hát a végem,
ítélet jön… de a metró még nem.

Mint aki a sínek közé esett…
Pedig hol vannak azok a sínek még,
min zúgva kattog a forró kerék
– és nem csak látványterv, sok csalfa kép –,
min Cluj-felsőtől Fenes-déliig lemégy…

Mint aki a sínek közé esett...
metrósín közé, mi el se készülhetett,
búcsúztatom, mert messze mese lett,
hisz a DNA-nak szemet szúrt az eset...

Mint aki a sínek közé esett –
és vasakarattal rá is élvezett
(sínek között és kerekek között)
saját tervére, mi messze elszökött,
és aligha fogom már elkapni a dögöt,
iszok hát búsan borot és söröt*,
és álmodok majd egy újabb édeset...

Mint aki ügyészek kelepcéjébe esett.

(* – edil-alkohol [bónuszpoén])