Fociultrából unionista, politikai radikálisból mérsékelt szuverenista. Az AUR vezetőjének portréja.
A nagy téli oroszchatbot-ellenes dicsőséges hadjárat elérte a taktikai célját, és megakadályozta, hogy az érvénytelenített decemberi elnökválasztás első fordulójának győztese indulhasson a májusra kiírt repetán.
A stratégiai célok átgondolására nem volt idő a kezdeményezők részéről, ezért az 1989 utáni Romániában precedens nélkülinek számító manőver első ránézésre olyan jogi, politikai következményeket vonhat maga után, amelyek hosszú távon alapjaiban is kikezdhetik az amúgy sem a kiszámíthatóságáról, stabilitásáról híres romániai demokratikus politikai rendszert és jogállamot.
Holott a jogállami elvek és intézmények válsága nem csak annak köszönhető, hogy Romániában is éreztetik hatásukat a liberális demokráciát érő globális kihívások, hanem annak is, hogy milyen történeti, szerveződési és magatartási hagyományokra épült a román demokrácia. E kettő sajátos elegye már önmagában is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy nálunk is színre lépjen és helyet követeljen magának az újhullámos populizmus.
Az irányzat hazai képviselője az 1986-ban, Focșaniban született George Simion volt, aki hosszú évek kitartó munkáját követően 2020-ban robbant be az országos politikába, és akinek a menetelését, úgy tűnt, 2024 végén megakasztja a látszólag semmiből jött, majd ugyanoda távozott/távoztatott, szintén neopopulista guru, Călin Georgescu.
A decemberi politikai következetlenségek és jogi anomáliák megmutatták a romániai demokrácia valódi arcát, azt a lényeget, ami egyszerre hordozza magában a látszólagos pluralizmust és a mélyen gyökerező klientelizmust, ahol a jogállamiság keretei gyakran rugalmasan igazodnak a pillanatnyi hatalmi érdekekhez, miközben a politikai osztály továbbra is a túlélés és az alkuk művészetének hódol, és harmadlagosnak tartja az intézményi stabilitást, az állampolgári bizalom erősítését.
A hatalmi érdekekhez igazodó jogállamban a következetlen demokratikus intézményi működés, a szelektív jogalkalmazás nem hiba, hanem a rendszer alapvető jellemzője, amely lehetőséget biztosít a politikai szereplők számára a folyamatos újratervezésre és a felelősség hárításra.
Az ebben a szellemben fogant decemberi jogi tornamutatványnak sikerült ugyan semlegesíteni a rendszerre közvetlenül veselkedő veszélyt, ám George Simion személyében mégis lesz egy magát szuverenistának mondó jelölt a májusi államelnök-választásokon, aki úgy kihívója a román establishmentnek, hogy Călin Georgescuval ellentétben szerves része annak.
Az AUR elnöke egy rendkívül izgalmas politikai pályát fut be, amely jól tükrözi a kortárs román és kelet-európai politika polarizációs tendenciáit. Fociultraként és aktivistaként kezdte, majd az egyik legjelentősebb román politikai erő vezetőjévé nőtte ki magát, miközben a retorikája, a nézetei és a politikai állásfoglalásai is állandó mozgásban vannak.
A román közélet egyik legvitatottabb és leggyorsabban felívelő politikai szereplőjéről kezdetben sokan gondolták azt, hogy egy ripacskodó lúzer, erre kiderült, hogy sokdimenziós figura, aki jóval több hangos provokátornál.
Politikai érzéke, taktikai rugalmassága, a tömegek mobilizálására való jó érzéke révén komoly szereplővé vált, aki ügyesen navigál a nacionalizmus és a rendszerkritika határmezsgyéjén, hatékonyan érzékeli a választói frusztrációkat, és a politikai stratégiáját egyszerre építi a provokációra, a hagyományos hatalmi struktúrák megkérdőjelezésére, miközben tartózkodik a Călin Georgescura jellemző, a mindent eltörölni krédó szellemében fogant totális rendszerkritikától.
Személyiségjegyei és politikai szerepfelfogása alapján a politikai opportunizmus eleven példája, amely a „politikai lakmuszpapír”, vagy a „napraforgó-hatás” dinamikáját mutatja. Itt arra gondolok, hogy Simion nem maga generálja, alakítja a közbeszéd aktuális irányvonalait, hanem inkább rugalmasan idomul a közhangulathoz, a legmegosztóbb témákhoz, és folyamatosan úgy alakítja a retorikáját, hogy azzal a lehető legnagyobb politikai tőkéhez jusson.
Pályafutása során olyan ügyek mellé állt, amelyek jelentősen foglalkoztatták a román közvéleményt, vagy egyes társadalmi csoportokat: a kommunizmus elítélése, a Moldovával való egyesülés gondolata, a környezetvédelmi mozgalmak (például a Verespatak körüli tiltakozások, FânFest), valamint a stadionok ultrakultúrája és a hiphop-színtér világához kapcsolódó akciók.
A Tismăneanu-bizottság jelentése nyomán Románia 2006-ban ítélte el hivatalosan a kommunizmus bűntetteit, így a kommunista múlt elleni szimbolikus fellépés erőteljes legitimációt adott az ifjú rendszerkritikusnak, aki később a iași Alexandru Ioan Cuza Egyetemen szerzett mesterfokozatot történelemből, ahol kutatási témaként épp a kommunizmus bűneivel foglalkozott.
Három évre rá ismerte meg nevét az ország, amikor tiltakozásképpen mécseseket helyezett ki Ion Iliescu volt államfő, egykori kommunista vezető otthona elé. Az akció erős érzelmeket váltott ki, a társadalom jelentős része a friss múltfeldolgozás jegyében szimpatizált Simionnal, és egyetértettek vele a kommunista időszak örökségének heves elutasításában. Politikai aktivizmusa azonban nem merült ki a kommunizmus-ellenességben.
2006-ban, egyetemistaként aktív tagja volt az unionista közösségnek, ekkor indította el a Basarabia, pământ românesc- (azaz Besszarábia román föld-) kampányt. Simion a rengeteg, falra festett Basarabia e România felirattal hívta fel a figyelmet a mozgalomra, és rendszeresen részt vett Moldovában szervezett tiltakozásokon, ami többször is kitiltással végződött számára. 2014-től többször is nemkívánatos személlyé nyilvánították, majd 2024 februárjában újabb öt évre megtiltották a beutazását a Moldovai Köztársaságba.
Ezen fellépésekhez hozzákapcsolódnak azok a – részben moldovai, részben ukrán – állítások, amelyek szerint Simion egyes orosz titkosszolgálatokkal állhat kapcsolatban, vagy legalábbis oroszbarát moldovai politikusokkal szimpatizál. Ezeket a kapcsolatokat Simion következetesen tagadja.
A Noii Golani nevű mozgalmat is ebben az időszakban hozta létre néhány barátjával. Önmagukat „golanoknak”, azaz csibészeknek nevezték, utalva az Egyetem-téri antikommunista tüntetőire, akiket Ion Iliescu így bélyegzett meg 1990-ben. A mozgalom a kommunista múlttal való szembefordulást, az ultraszellemiséggel együtt járó erőteljes lázadást, és a Moldovával való újraegyesülés ügyét képviselte.
Ezt követően fokozatosan kinyílt a politikai és társadalmi aktivizmusának esernyője: részt vett a Verespatak megmentéséért folytatott tüntetéseken, sőt, hiphop-projektek producereként is tevékenykedett. Például a fociultra szubkultúrából kinőtt Uniți sub tricolor albumán, vagy a Sangre együttes Eternia című lemezének egyik dalában is hallható a hangja.
Az Uniți sub tricolor szurkolói csoport egyik vezetőjeként számos alkalommal konfrontálódott a hatóságokkal. Ezek a megmozdulások rendszeresen összetűzésekhez vezettek a hatóságokkal: a csendőrség többször megbírságolta és előfordult, hogy 6 hónapra kitiltották a stadionokból. Hasonló jellegű akcióinak körébe illik az úzvölgyi katonatemetőhöz köthető 2019-es provokációja is, ahol az akkor az Európai Parlamentbe igyekvő politikai aktivista azt állította, hogy megverték a magyarok.
Ugyanakkor a golan-arculat mellett ott áll az, hogy George Simion kimagasló tanulmányi eredményekkel végzett az ország egyik legjobb középiskolájának számító bukaresti Gheorghe Lazăr Nemzeti Kollégiumban, majd az egyetemi tanulmányait is kiváló eredményekkel abszolválta, miközben számos politikai és civil szereplőhöz kötődő kapcsolatot épített ki.
A szerény, lázadó srác imázsa az elitiskolákban pallérozódott értelmiségi arculattal elegyítve rendkívül előnyösnek bizonyult, hisz egyszerre tudott szólni a széles tömegekhez, egy vérből valónak mutatkozva, miközben a politikai elit számára is bizonyítani tudta tárgyalóképességét.
A 2012-es önkormányzati választásokon a függetlenként induló Nicușor Dan kampánya mellé állt, akinek akkor még nem sikerült megszereznie Bukarest főpolgármesteri székét, de Simion hosszabb ideig támogatta őt a különféle tüntetéseken és civil akciókban, ami jól mutatja folyamatos érdeklődését az aktuálisan felkapott témák és a rendszerellenes szereplők iránt.
Időközben egy politikai szervezetet is létrehozott PACT pentru Basarabia néven, amely kezdetben inkább szimbolikus programmal bírt, és nem hozott számára kiugró választási sikert.
George Simion 2019-ben lépett a politika nagyszínpadára, amikor független jelöltként indult az EP-választásokon. Kampányának fő üzenete a România Mare în Europa (Nagy-Románia Európában) szlogen volt, amely már ekkor jelezte a nacionalista és európai orientáció sajátos keverékét. Bár 117 141 szavazattal (1,3%) nem szerzett mandátumot, a kísérlet megfelelő alapot biztosított a további politikai építkezéshez.
A választások után, 2019 szeptemberében alapította meg az AUR-t, amelynek elnöki pozícióját máig betölti. Ország-világ meglepetésére a párt a 2020-as parlamenti választásokon a szavazatok 9 százalékát szerezte meg, majd ez az arány 2024-re a duplájára növekedett. Ezzel az AUR Románia második legnagyobb parlamenti pártjává vált. Míg a közvélemény-kutatók a fejüket vakargatták, addig az eredmények igazolták Simion azon stratégiáját, hogy a nacionalista, euroszkeptikus kommunikációt sokszor összeesküvés-elméletekkel ötvöző, látványosan lázadó stílussal jelentős választói bázis építhető.
Ez a politikai magatartás az unalomba belemeredni látszó hagyományos politikai teret is felébresztette, mivel a politikus számos alkalommal konkrétan arcba mászó módon konfrontálódott miniszterekkel képviselőkkel, és a nép egyszerű fiának a szerepében tetszelegve halmozta a botrányokat.
Simion politikai kommunikációjának egyik legérdekesebb aspektusa az EU-val kapcsolatos álláspontjának kettőssége. 2023 júliusában még rendkívül kemény EU-ellenes beszédet tartott, amelyben az Európai Bizottságot „beteg elmék által vezéreltnek” nevezte, és azt állította, hogy az EU „inflációt, szegénységet és egy kitalált járványt” hozott Romániára. Élesen bírálta az EU-t azért is, hogy olyan témákkal foglalkozik, mint a nemi identitás vagy a klímaváltozás, miközben „Románia fele szegénységben él”.
Ugyanakkor 2025 márciusában Simion már „szuverenista kormányalakításról” beszél. Bár továbbra is kritikus az EU-val szemben, retorikája finomodott, és úgy tűnik, elfogadja a rendszeren belüli működés lehetőségét, miközben fenntartja a nemzeti szuverenitás hangsúlyozását. Ez a változás vélhetően összefügg azzal, hogy pártja jelentős parlamenti erővé vált, ami nagyobb felelősséget és mérsékeltebb kommunikációt igényel.
Oroszországgal kapcsolatos álláspontjának alakulása hasonló ívet mutat. Az ukrajnai orosz invázió után Vlagyimir Putyin orosz elnököt háborús bűnösnek nevezte, és kijelentette, hogy a Oroszországgal szemben hozott nemzetközi szankciók „nem elégségesek”. Ez a határozottan Oroszország-ellenes álláspont részben ellentmond a hagyományos kelet-európai szuverenista és euroszkeptikus pártok gyakran oroszbarát orientációjának. Ugyanakkor 2024 novemberében, Donald Trump amerikai elnökké választása után, Simion már ellenezte az Ukrajnának nyújtandó további katonai segítséget, és reményét fejezte ki, hogy Trump sikerrel járhat az orosz–ukrán háború lezárásában.
Mindezek jól mutatják Simion pragmatikus politikai orientációját, amellyel a nemzetközi erőviszonyok változásaihoz igazodik, akárcsak az olasz kormányfő, Giorgia Meloni, aki a kezdeti erőteljesen euroszkeptikus és nacionalista álláspontját meghaladva, miniszterelnökként egyre inkább pragmatikus megközelítést alkalmaz, különösen az EU-val és az Egyesült Államokkal való kapcsolatai terén.
A romániai magyarság kérdésében Simion következetesen nacionalista és magyarellenes nézeteket képvisel, gyakran tett olyan kijelentéseket, amelyek feszültséget keltettek a romániai magyar közösségben. Egyben elismerően szólt többször arról, ahogyan Magyarország támogatja a határon túli magyar közösségeket, és hasonló hozzáállást szorgalmazott Románia részéről is.
Miközben ma már a hivatalos kampányoldalain inkább a háttérbe szorítaná a fiatalkori lázadásának némely aspektusát, Simion továbbra is szereti érvényesíteni azt a fajta karcos, provokatív stílust, amely vélhetően nem felvett szerep, hanem a személyiségéből fakad.
Tavaly júniusban arról panaszkodott, hogy a rendőrségi és ügyészségi szervek politikai okokból zaklatják, miután lefoglalták a mobiltelefonját – szerinte az eset azt bizonyítja, hogy a mindenkori hatalom igyekszik elhallgattatni a „túl hangos” politikusokat. Simion a történteket rendre úgy tálalja, hogy a hatalom tart tőle és üldözi, mivel kimondja a kényelmetlen igazságokat. Ezzel a stratégiával tovább növelheti a hitelességét a nem elkötelezett szavazók körében is, akiknek a rendszerrel szembeszállni képes, bátor figura képét mutatja.
Tipikusan ilyen jellegű akciója volt, amikor fel és alá sétált a kormányépület előtt, miközben a csendőrök kísérték. Az ilyen és ehhez hasonló botrányok túldramatizáltan jelennek meg a közösségi oldalain, és kiválóan illeszkednek a „mindenki ellenem van, mert én kimondom az igazat” narratívába.
Eközben a média egy része elhiteti, és a közvélemény egy része hajlamos is elhinni, hogy valóban egy államilag szervezett politikai üldözés van szó. Így az ilyen incidensek mindkét fél érdekeit kényelmesen szolgálják: a kormányzat és a hatóságok a rend jogszerű fenntartására hivatkoznak, Simion pedig tetszeleghet az igazmondó üldözött szerepében.
George Simion tehát egyszerre mutatja magát alulról jövő, autonóm lázadóként, és jól képzett, szerteágazó kapcsolati hálóval rendelkező elitfiguraként, miközben az ambícióinak legmegfelelőbb ügyekben nyilvánul meg különösebb gátlás nélkül. A kaméleonként alkalmazkodó politikus minden helyzetben megtalálja azokat a jelszavakat, az érzelmekre építő látványos, erőteljes szimbolikát használó performanszokat, amelyek a közvélemény figyelmét leginkább felkeltik.
Egyetemi évei alatt a bukaresti diákközösségekben a Moldovával való egyesülés volt a slágertéma, így azzal indított. Amikor megtapasztalta ennek korlátait, átváltott az általános nacionalista diskurzusra, amit a populista és szuverenista retorika egészített ki a nemzetközi trendekre és a hazai társadalmi, gazdasági problémákra rezonálva. Az általa vezetett párt politikai üzenete is folyamatosan igazodik az aktuális közhangulathoz. A koronavírus-járvány idején a korlátozások elleni tiltakozásokat erősítette, majd később az infláció és a gazdasági problémák kapcsán fogalmazott meg politikai válaszokat. Ez a rugalmasság jelzi, hogy nem egy doktriner politikusról van szó, hanem egy olyan politikai aktorról, aki jó időzítéssel és megfelelő affinitással érzékeli a társadalmi változásokat, amelyeket képes saját politikai előnyére fordítania.
A napraforgó-politizálás és a rendszerellenesség mellett még van egy tényező, ami közrejátszik abban, hogy folyamatosan a közbeszéd fókuszában találjuk George Simiont. A személyét körüllengő ellentmondásos szóbeszédek, elejtett vádaskodások és rejtélyes összefonódások gyanúi csak tovább erősítik a vele kapcsolatos dinamikus többértelműséget, ami ugyanakkor gyakorlati összetevőktől is függ: pártjának belső és külső erőviszonyaitól, valamint az AUR és a személyes átláthatatlan finanszírozási hátterétől, amelyek körül sok az ellentmondás és a hatósági vizsgálat.
Az utóbbi időben több, egymással részben ellentétes teória is felbukkant a román sajtóban és a politikai közbeszédben:
Egyes vélemények szerint Simiont valójában egy Marius Lulea nevű üzletember, és/vagy a körülötte lévő hálózat támogatja, ami mögött az egykori SRI-igazgatóhelyettes, Florian Coldea nevéhez köthető, híres-hírhedt „Coldea-féle bagázs” sejthető. Felmerült az is, hogy a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) tábornokai hozták létre az AUR-t, építették fel George Simiont, és hogy a román titkosszolgálatokkal való kapcsolat életszerűbb, mint a sokat emlegetett orosz összeköttetés.
A nyilvánosságban elhangoztak olyan értesülések is, hogy Washington korábban a SRI-embereként tartotta számon Simiont, akire egy ötfős, Chișinăuban működő hírszerzőcsoport vigyázott. Bár ezek a felvetések legtöbbször háttérinformációk és pletykák formájában kerülnek elő, egyértelműen mutatják, hogy a közéletben élénken tartja magát a vélekedés a politikusnak a román hírszerző szolgálatokkal való szoros kapcsolata vonatkozásában.
Miközben vannak, akik ezt a verziót valószínűsítik, Cristian Terheș EP-képviselő azt állítja, hogy az ukrán szolgálatoknak felvételekkel rendelkeznek, amelyek bizonyítják, hogy Simion orosz hírszerzőkkel találkozott. Az állítólagos felvételekről ennyit tudni, és Simion orosz kötődését inkább dezinformációnak tartják. A párhuzamos pletykák ellentmondásai jól mutatják, hogy Simion körül mennyire összekuszálódtak a belpolitikai és geopolitikai narratívák.
Politikai kommentátorok Simion szemére vetik, hogy bár kétségtelenül jó politikai érzékkel rendelkezik, érzelmileg nem elég kiegyensúlyozott, ami korlátozza a döntéshozatali képességeit. Felvetik, hogy az államfői alkotmányos szerepkör fundamentumait képező nemzetközi kihívások, amelyek menedzselése (például az ukrajnai háború lezárása, Magyarország és Szerbia megerősödő külpolitikai szerepe, vagy általában a regionális geopolitikai átrendeződés) olyan felkészültséget igényelnek, amelynek jelenleg nincs birtokában.
Amennyiben megszerzi ezeket a tapasztalatokat, és felismeri, hogy a pillanatnyi előnyszerzésen alapuló politika alternatívája a hosszú távú, koherens társadalmi, gazdasági vízión alapuló szemlélet, akkor néhány ciklus múlva potens államfőjelöltként lehet vele számolni. Tegyük hozzá gyorsan, hogy az aktuális közhangulat mit sem törődik ezekkel a hangokkal, az elnökválasztásokra vonatkozó minden közvélemény-kutatás az első helyen méri az AUR vezérét.
George Simion esetében tehát nemcsak a politikai tehetség és a populista stratégia keveredik, hanem számos titkosszolgálati pletyka, gazdasági finanszírozási kérdőjel, és a személyiségjegyeiből fakadó bizonytalanság is alakítja a megítélését.
Karizmája, politikai radarja révén sikerült berobbannia a román közéletbe és tartósan megragadni ott, ugyanakkor a tavalyi választási szereplés miatti kialakult párton belüli konfliktusok, az esetleges finanszírozási anomáliák és a képlékeny geopolitikai helyzet új próbatételek elé állíthatják George Simiont, akinek a politikai jövője nagy mértékben azon múlik, hogy sikerül-e egy valóban fenntartható, koherens és átlátható politikai, gazdasági alapokra helyeznie a pártját, és képes lesz-e ismét okosan hallgatni az új idők szavára.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Kivonul Romániából a Karl Mayer, a világ egyik vezető textilipari gépgyártója, emiatt az ország jelentős beruházástól esik el – írta az Economedia.ro a Máramaros megyei munkaerő-elhelyező ügynökség tájékoztatása alapján.
Crin Antonescu pedig olyan szépeket mondott, mintha csak kampányolna…
Két halálos áldozatot követelő baleset történt csütörtök kora reggel Arad megyében. Két teherautó ütközött össze, az egyik ki is gyulladt.
Valerij Zalujnyij, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnoka, Ukrajna jelenlegi Nagy-Britanniába delegált nagykövete azt állította: Románia arra kérte őt, hogy ne beszéljen a román területen lezuhant orosz drónok lelövéséről.
Házkutatást tartottak csütörtök több Hargita megyei településen, azoknál a személyeknél, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy maroshévízi lakásból széfet loptak el.
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Jó a bolti avokádó, rukkola, kaktuszgyömölcs és pomelo pénzért, de a természetben ingyen van a csalán, kövér porcsin, vadcseresznye, medvehagyma, tyúkhúr és szamóca. Tessék bátran szedegetni!
Magyarország (a szomszédos országokkal ellentétben) egészen 1941. június 27-ikéig kimaradt lényegében a második világháborúból. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. De mi volt a valós oka a hadba szállásnak?
Magyarország (a szomszédos országokkal ellentétben) egészen 1941. június 27-ikéig kimaradt lényegében a második világháborúból. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott. De mi volt a valós oka a hadba szállásnak?
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Mi, magyarok, szeretünk tisztelegni (történelmi) hőseink előtt. Ám ha megjelennek a vásznon, képernyőn, azonnal kitör a botrány: miért ilyen? Miért nem olyan? Pláne, miért nem amolyan?
Láng Orsolya új könyvét mutatták be Kolozsváron, így megtudhattuk, miért hasonlít a vers a távcsövekhez.
Láng Orsolya új könyvét mutatták be Kolozsváron, így megtudhattuk, miért hasonlít a vers a távcsövekhez.
A dinoszauruszok világa nemcsak a gyerekeket, hanem a tudomány iránt érdeklődő felnőtteket is lenyűgözi. Dr. Silye Lóránd geológus kalauzolt végig az erdélyi Jurassic Parkon.
A dinoszauruszok világa nemcsak a gyerekeket, hanem a tudomány iránt érdeklődő felnőtteket is lenyűgözi. Dr. Silye Lóránd geológus kalauzolt végig az erdélyi Jurassic Parkon.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A budapesti halkutató és természetfilmes legújabb alkotása egyszerre mutatja meg az Erdélyi Szigethegység vizes élőhelyeinek évmilliós és kortárs arcait.
A budapesti halkutató és természetfilmes legújabb alkotása egyszerre mutatja meg az Erdélyi Szigethegység vizes élőhelyeinek évmilliós és kortárs arcait.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.
A gyerekkori evészavarok megelőzhetők és gyógyíthatók. Így segíthetünk, ha gyermekünk ilyen problémákkal küzdene.
A gyerekkori evészavarok megelőzhetők és gyógyíthatók. Így segíthetünk, ha gyermekünk ilyen problémákkal küzdene.
Ennél jobban nem fokozhatta volna a hangulatot a bulibáró, fiatal rajongóinak őszinte örömére.
Ennél jobban nem fokozhatta volna a hangulatot a bulibáró, fiatal rajongóinak őszinte örömére.
Miről árulkodik Ponta bejelentkezése az elnökválasztásra, és a mód, ahogyan tette?
A bank évszázadok óta barátja, szeretője, házastársa, anyósa, szomszédja, esküdt ellensége az embernek, helyzete válogatja. A történet, amit most elmesélek, igazán cuki… lett volna. Mint egy vakrandi. Ha minden olajozottan alakul.
A rajongásban kétségtelenül van valami isteni és megmagyarázhatatlan. Dread Sovereign, Death the Leveller és Redux live in Kolozsvár.
A félreolvasások elkerülése végett: ez a történet nem egy álom. És egyéb misztikus és kevésbé misztikus találkozásokról is szól. Továbbá: Moldva meg Bukovina bűbájos vidék, akkor is, ha a hazai protokronizmus fő amazonja épp ott tornyosul.