Az öregotthon-ügy és a mioritikus cirkuszizmus

A román kultúra cirkuszi jellegű, mondom afféle hipotézisként, így, elöljáróban. Eklatáns példaként álljon itt a hazai (nem kisebbségi) színházi kultúra. Szeretem a román színházat. Épp azért, mert látványos, szórakoztató, színes, magával ragad, akkor is, ha történetesen bűnrossz. Nemrég láttam egy gyenge előadást, de a közhelyparádé köré ügyesen elhelyezett látvány- és egyéb elemek lenyűgöztek. Mint a cirkuszi bűvészművészetben:

a kezemet figyeld, barátom, akkor nem fogsz csalódni!

Másik példa: egy bevallottan interetnikus összeborulást célzó irodalmi fesztivál frontembere – miután nyilvánosan elmondta, hogy milyen fontos az összeborulás – egy esti beszélgetés során kijelentette: nem érdekli, mit gondolnak, írnak a székelyek. És megint: a kezemet figyeld, akkor elhiszed, amit szeretnél hinni.

És akkor nézzünk három olyan eseményt, amely az utóbbi évtized hazai társadalmi, politikai történetét ilyen értelemben meghatározta. Sorolom őket: a Colectiv-tragédia, a tanársztrájk és az idősotthon-botrány.

A bukaresti Colectiv klubban 2015. október 30-án tűz ütött ki. A tragikus végeredmény: 64 halott, rengeteg sebesült és egy velejéig rothadó rendszerről lerántott lepel. Victor Ponta miniszterelnök november 4-én lemondott. Sokak szerint közösségi nyomásra. Szerintem nem.

Victor Ponta lemondása a szokásos bűvésztrükként működött: ő volt a kéz, amit figyelni kellett.

A tragédiát követően (!) aztán elindult az ellenőrző-hadjárat az ország szórakozóhelyei ellen. Miért mondom azt, hogy hadjárat, illetve ellen? Mert ez is a mutatvány része volt. Egy hellyel-közzel normálisan működő rendszerben ugyanis az ellenőrzéseknek a szórakoztatóipari egység működési engedélye kiadása előtt le kellett volna zajlaniuk, illetve időről időre ismétlődniük kellett volna, a törvény betűje szerint. Ez persze megtörtént, sok esetben. Főleg olyan esetekre gondolok, ahol az említett egységek vezetői nem álltak kapcsolatban a hazai politika és adminisztráció árnyékhadseregével. Szóval, az ellenőrzés-hadjárat végigsöpört az országon, szórakoztatóipari egységeket zártak be, működést függesztettek fel, bírságokat osztogattak… aztán minden visszatért a megszokott üzletmenet medrébe. A mutatvány sikerült, a kezeket figyelte mindenki.

Nézzük a 2023-as tanársztrájkot, amely kapcsán sok ékesen szóló száj kezdett el bezzegromániázni. Hogy tessék, hát lehet sikeresen sztrájkolni! Félreértés ne essék, végig drukkoltam a tanároknak. Abszolút jogosnak tartottam a szakszervezetek döntését, hogy a nyári vizsgaidőszak előtt lépjenek sztrájkba (és nem utána, például). Közben pedig aggódtam is. Mert a dolgok kedvezően alakultak, a kormány beadta a derekát. Látszólag. (Na ja, a kezeket figyeld.) Volt ennek az engedékenységnek egy extra oka is:

a közoktatás Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök személyes projektje is.

A Képzett Románia projektre gondolok. Az európai héroszoknak járó díjakkal bombázott Ionopot úr ma Romániában érinthetetlen. Az Európai Unió, de Amerika is körülbástyázta a hallgatag „államférfit”. Ezért az épp politikai nemváltásra készülő kormány (ugye, az államfő magánpártjaként működő liberálisokat váltotta épp a PSD) alkalmazkodni kényszerült. Tehát megvolt az éljenzés, a sztrájk sikerrel járt. Nem pont úgy, ahogy a sztrájkolók gondolták, de hát a jó kompromisszum mindig jobb, mint a rossz. Nos, múlt pénteken Ligia Deca közoktatási miniszter asszony hurráoptimizmussal bejelentette: a kormány teljesítette az ígéretét, a tanárok július 14-én megkapták az első emelt összegű fizetést (25%-os béremelésről van szó). Nos, nem épp ezt követelték a sztrájkoló tanárok, de na. És akkor nézzük csak a miniszter asszony kezét. Ugye, azt mondta, teljesítették az ígéretet.

De hahó, ez nem volt ígéret! Ez egy sürgősségi kormányrendelet volt.

Ismétlem: kormányrendelet. Ami kötelező érvényű. Látjuk a kezeket, ugye? Aztán az is kiderült, hogy az bérezési törvény nem lett kész július 15-ére. Na, ez ígéret volt. Hogy mi lesz tovább? Nem tudni. De a mioritikus cirkuszizmus profi előadóit nézve csak azt tudom ajánlani a tanároknak: álljanak résen. És ne a kezeket figyeljék.

És akkor következzen a harmadik megrázó ügy. A Bukarest mellett „működő” öregotthonok botrányát a sajtó robbantotta ki idén februárban. Egy ideig csak a papír alapú és virtuális hasábokon terjengett a valóban iszonyatos ügy bűze. Aztán a lólábak elkezdtek kilógni a politikai kommunikáció takarója alól. Kiderült, hogy illetékes szervek már a tavaly tájékoztatták a még liberális irányítású kormányt az érintett öregotthonokban uralkodó botrányos állapotok felől. Az is kiderült, hogy az ügyben közvetlenül érintettek ott mozogtak a politikai elit holdudvarában. Ez volt az a pont, amikor megint cirkuszt kellett csinálni. És Marcel Ciolacu, aki épp Románia miniszterelnöke, meg is csinálta.

Felháborodott hangon nyilatkozta, hogy nincs irgalom a felelősökkel szemben.

És hogy országos ellenőrzés-hadjáratot indít a mindenféle otthonok ellen. Úgy tűnik, ismét bejött a bűvésztrükk. Eleinte kisebb fejek hulltak le, aztán lemondott két PSD-s miniszter, a munkaügyi meg a családügyi. Szép trükk, bár meg se közelíti a miniszterelnök lemondását a Colectiv-tragédia után. Közben elindult az ellenőrzés-hadjárat is. Ismét kérdezheti bárki: miért csak most? Hát nem kéne időről időre ellenőrizni a különböző otthonokat? Nem ez lenne a normális? Dehogynem. Csak akkor nem cirkuszi állam lenne Románia. Hanem normális. (Az esetleges visszaélésekkel együtt.) De sajnos nem ez történt. A mioritikus cirkuszizmus olajozottan működő gépezete ismét beindult. A nép a kezeket figyeli, elégedetten nyugtázza, hogy két miniszter is ment a levesbe. Csakhogy a trükk valójában a következő valóságot fedi:

a lemondási ceremónia és az ellenőrzés-hadjárat az egész hazai politikai és adminisztrációs rendszert átszövő kapcsolati hálózat védelmét célozza.

(Nyilván tisztelet a nem kevés kivételnek.) Amely hálózat évtizedek óta a helyén van, folyamatosan termeli az emberanyag-utánpótlást... és fenntartja a cirkuszt. Most bárki feltehetné a kérdést: hogy lehet cirkuszról beszélni, amikor emberek halnak, nyomorodnak meg. Miért, a római Circus Maximusban nem így történt? Megkockáztatom: ha valamiben, hát ebben a vonatkozásban a mioritikus cirkuszizmus működtetői a rómaiak egyenes ágú leszármazottai.