… egy török TIR-sofőr úgy vélte, jó lesz, ha szembemegy a forgalommal az autópályán, és lesújtott a törvény a graffitizőkre Kolozsváron.
Bő egy hete robbant fel kies hazánkban a botránybomba: embertelen körülmények között tartottak, éheztettek, bántalmaztak és dolgoztattak több mint száz idős személyt Ilfov megyei öregotthonokban. A kormány értelemszerűen azonnal lépett, Marcel Ciolacu miniszterelnök országszerte ellenőrzéseket rendelt el az idősotthonokban. Persze, mint minden ilyen esetben, felmerül a kérdés: miért csak most, hogy lekerült a lepel a valóban döbbenetes ügyről?
Közben az is kiderült, hogy már a korábbi kormány PNL-s miniszterelnökét, Nicolae Ciucă urat tájékoztatták illetékesek az öregotthonokban elkövetett visszaélésekről, nem is egyszer, háromszor. Arról a Nicolae Ciucă úrról van szó, aki rögtön a botrány kirobbanása után azt nyilatkozta, nem volt tudomása a dologról.
Hogy a különböző, gyakran egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatok alapján hogyan lehet fényt deríteni arra, hogy tulajdonképpen ki milyen mértékben felelős, egyelőre nem tudni. Ami tény: csütörtökön és szombaton tüntetéseket szerveznek Bukarestben. Konkrétan Marius Budăi munkaügyi és Gabriela Firea családügyi miniszter lemondását fogják követelni. Ugyanis nehéz elképzelni, hogy a két miniszternek halvány gőze nem volt arról, mi folyik az érintett öregotthonokban. Úgyhogy könnyen elképzelhető, hogy Marcel Ciolacu úr nehéz döntések elé kerül a következő napokban, hiszen mindkét miniszter a PSD soraiból került a bársonyszékekbe. És ugye, ő maga mondta határozottan, hogy az öregotthon-ügy felelősei nem érdemelnek irgalmat.
Mindig csodálkozva állunk az ehhez hasonló hírek előtt. Hogy a fenébe tud valaki – főleg, ha gyakorlott sofőr, netán ez a szakmája – addig térülni-fordulni, míg egyszer csak arra az autópálya-térfélre kerül, ahol mindenki szembemegy vele, vagy fordítva, ő megy szembe mindenki mással.
Márpedig újra meg újra megtörténik ez. Most éppen egy török TIR-sofőrrel. Akinek ugye, az a munkája, hogy hatalmas gépjárműveket vezet át a kontinensen, ha nem is naponta, de szinte.
Az eset szerdán reggel történt, az A1-es autópályán, a Nagylak 2. határátkelőhely közelében. A rendőrség hamar lefülelte a „széllel szemben” haladót. És a büntetés sem maradt el: a török sofőrnek 2900 lej bírságot kell fizetnie, továbbá – és ez a súlyosabb – 120 napig nem ülhet kormányhoz.
Ha tetszik, örök a konfliktus a graffitizők és polgárok között. (A jelenség különböző vonatkozásairól itt, itt, itt, itt meg itt írtunk, többek között.) Előbbiek egy része művészetnek tekinti, amit tesz, de ha nem is tekinti annak, a véleményszabadság egyik megnyilvánulásaként viszonyul hozzá. Utóbbiak általában vandáloknak nevezik a falakat, kapukat befirkálókat. A települések önkormányzatai igyekeznek egyensúlyt teremteni a két fél közt. Például úgy, hogy kijelölt helyeket engednek át az utcaművészeknek is nevezett falfirkászoknak. Amit egyes művészek elfogadnak, mások meg nem, azon a címen, hogy őket ne zárja keretek közé senki.
És akkor van még a törvény szigora. Ha ugyanis a művész a tilosban firkál a falra, megbírságolható. Ez történt a minap Kolozsváron, konkrétan a Monostor negyedben, ahol a hely rendőrség elkapott négy művészt, alkotás közben. A négy alkotó összesen 21 000 lejes bírságot kapott a képek okán. (Csinos summa lenne akkor is, ha a képek eladásáért kapták volna.) Továbbá elkobozták a falfestészeti eszközeiket, na és az is rájuk vár, hogy helyrefessék a befirkált falfelületeket. Így nyilván nem éri meg nekik.
Tanulság? Lehetne, de érzésünk szerint nincs. A konfliktus megmarad, az ügyes falfirkászok megússzák, az ügyetlenek lebuknak.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.