Alapjában véve nem tudok egyetérteni a sztrájkkal, mint eszközzel, noha elfogadom, hogy alkotmányban rögzített munkavállalói jog. Hogy miért nem tudok egyetérteni vele? Mert egy jól működő országban (tehát nem olyanban, mint a mioritikus haza) nem kellene eljutni a sztrájkig. Az állampolgárok által választott országvezetésnek bármi áron meg kellene akadályoznia azt, hogy a munkavállalói, társadalmi elégedetlenség odáig fajuljon. Nyilván nem lovasrohamra, vízágyúkra gondolok itt, hanem tárgyalásra és főleg a követelések okainak józan elemzésre. Tehát, nem a követelésekről magukról beszélek. Hanem arról, hogy miért követel(het)nek az elégedetlen polgárok bármit is.

Románia nem egy sztrájkos ország.

Pedig vehetne frankofón példát Franciaországról. Szokták erre azt mondani, hogy a puliszka nem robban, a civil társadalom gyermekcipőben jár, 40 év kommunizmus plusz 30 év átmeneti manele-kapitalizmus szétvert mindent, amit közösségi mozgalomnak lehet(ett) nevezni, és mindezt a digitális világ térhódítása és a két éves össznemzeti kovidkarantén csak tovább atomizálta. Nyilván van ezekben a magyarázatokban igazság. De lám, 2023 májusában általános tanügyi sztrájk van, a hírek szerint a romániai közoktatásban dolgozó személyzet 70 százaléka hétfőn letette a munkát. Miután végigjárták az általános sztrájkhoz vezető törvényes utat.

A pedagógusok egyik legfontosabb követelése rémesen egyszerű: egy kezdő tanár kapjon olyan 4000 lejt kézbe, egy veterán tanár pedig olyan 7000 lejes fizetéssel nézzen farkasszemet a nyugdíjkorhatárral. Tekintettel arra, hogy a közoktatás fő célja a jövő munkavállalóinak alapvető képzése, nem értem, miért kellene a fenti összegeket követelni. Hiszen többek közt erről szól Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök híres hírhedt Képzett Románia projektje blöffje. Hogy jól képzett generációk foglalják el az ország munkahelyeit.

Na és hogy lehet jól képzett generációkat nevelni?

Hát elsősorban úgy, hogy tisztességesen honorálják a képzők, vagyis a tanítók, tanárok munkáját. Mert akkor a pedagógusok egyrészt motiváltak lennének, másrészt nem éreznék azt, hogy le vannak szarva, elnézést a csúf kifejezésért. Nem jutna eszükbe azt sem, hogy hej, mentek volna el bébiszitternek, mert röhögve többet keresnének egy közepes tanári fizetésnél. És adott esetben nem szégyellhetnék magukat, amikor a diákjaik szemberöhögik őket, ha a tanári pálya kerül szóba, mint karrierlehetőség. Na és ehhez képest mi történik Bezzegromániában 30 éve? Mondhatni: semmi. Vagy mégsem: megszámlálhatatlan (gyakran kétes képzettségű) közoktatási miniszter, megszámlálhatatlan törvény, módosítás, szabály, átirat, bürokratikus vegzatúra, no meg a Képzett Románia örökös délibábja.

És akkor itt vagyunk: 18 évvel az utolsó tanügyi sztrájk után ismét üresen tátong a hazai iskolák nagy része. Amire azt mondom: nagyon helyes! Végre! Ja, hogy ez nem tetszik az éppen kormányváltó táncba kezdő hatalomnak? Hát persze, hogy nem tetszik. Milyen szép képet nyújt a derék mindenki (értsd, Amerika, EU) csicskája Románia a világ felé. Nálunk minden rendben van, dübörög a gazdaság, orvosoljuk a járvány okozta károkat, nem is akkora az infláció, amekkora, még a vaj is olcsóbb lett, de jó, már nem kell széfben kitenni a boltok polcaira. Ráadásul a politikai porondon is béke van, olyan nagy béke, hogy az már fülsiketítő. És akkor jön ez az igazán kínos izé, hogy a tanárok itt követelőznek. Igazán csúnya dolog, kedves tanárok, hogy pont most sztrájkoltok! Hát nem látjátok, hogy fontosabb dolgaink vannak? Épp a békés kormányátvételt intézzük (értsd, marakodunk a minisztériumokon)! Na igen, de ezt nem lehet hivatalosan lekommunikálni.

Tehát ezt mondják: kedves tanárok, nem gondoltok a diákokra?

Pont most, a közelgő vizsgaidőszak előtt kell sztrájkolni? Továbbá: kedves tanárok, nem gondoltok a szülőkre? Pont most, a munka idejében kell sztrájkolni? Mire halkan kérdem: mégis mikor sztrájkoljanak a tanárok? Amikor a kormány épp ráér? Épp oda tud figyelni? Épp akad valami elfogadható ajánlata az évtizedek óta tolt bullshiten kívül? Vagy ha már épp annyira ég a seggük, sztrájkoljanak a nyári vakációban? Amikor a szülők arra gyúrnak, hogy melyik tengerparton készítsenek szelfit csemetéikkel, a lehető legolcsóbban? Ja, ez a kormánytagokra is érvényes, kevésbé a legolcsóbb tengerpart elve.

Ezt a kommunikciót visszhangozza a hazai média egy része is. Ami persze, rendben van, szabad a vélemény s a gondolat. Egyes „elemzések” viszont felkavarják a gyomrom: például a tévéstúdiókban bérletet szerző Cristian Pîrvulescu professzoré, aki lazán azzal indokolja (mindenféle bizonyíték híján) a pedagógussztrájk időzítését, hogy az érintett szakszervezetek lepaktáltak a PSD-vel. Persze, én is láttam korrupt szakszervezeti vezetőkről szóló filmeket. És valóban könnyebb egy-két vezért megkenni, mint normális fizetéseket ajánlani tanárok tízezreinek. De ismétlem, mindenféle bizonyíték híján ilyet bedobni nettó aljasság. Különösen egy pedagógus részéről. Mert, ugye, Pîrvulescu úr is pedagógus. Igaz, egyetemi. Ami más liga.

A joggal aggódó szülőknek ezt tudom mondani: értem az aggodalmat.

Mi legyen a gyerekkel, ha nem megy iskolába a sztrájk miatt? Ki és hogyan fog rá vigyázni? De hadd mondjak egy eléggé övön aluli, masszívan közhelyes érvet: egy határral odébb háború van. És ott is vannak szülők, meg gyerekek is. És valahogy megoldják a mindennapok kínzó problémáit. Amelyek picit talán súlyosabbak, mint a sztrájkidőben zajló gyerekfelügyelet kérdése. Apropó: rengeteg Ukrajna-támogató profilképet láttam. Tanártámogatót eleddig egyet sem. Vajon miért?