// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly
haladunk

A romániaiak shaormával romantikáznak, Ciolacu keresztes hadjáratot hirdet az idősotthonok ügye kapcsán – pénteki hírmix

// HIRDETÉS

Közben meg egy újabb álorvos bukott le.

Lemondott tisztségéről Gabriela Firea családügyi miniszter

És ezt Marcel Ciolacu miniszterelnök nagyra értékelte – Facebook-bejegyzése szerint. A kormányfő azt is kifejtette, hogy pénteken tárgyalt a távozó tárcavezetővel, és számára „teljesen világos”, hogy miniszterként Fireának semmilyen közvetlen köze nem volt az idősotthonokban történt visszaélésekhez.

Ciolacu bejegyzése szerint az ügy miatt óriási nyomás nehezedett Fireára, aki a visszaélésekkel kapcsolatos kérdések tisztázásáig mondott le tisztségéről.

A miniszterelnök leszögezte, hogy „a történet itt nem érhet véget”, és arra vár, hogy önként távozzanak tisztségükből azok a polgármesterek, megyeitanács-elnökök, helyi intézményvezetők és rendőrparancsnokok is, akiknek valamilyen közük volt az idősotthonokban történt visszaélésékhez. Bejegyzését azzal zárta, hogy: „nincs kegyelem azok számára, akik tönkretették a védtelen emberek életét és lelkét!”

Románia shaormaevő bajnok

Bár hagyományosan a miccset tekintik a románok nemzeti eledelének, mostanában a shaorma is harcba szállhat a hangzatos címért. Az egyik szállítási alkalmazás adatai szerint tavaly a romániai lakosok átlagosan 10 másodpercenként rendeltek egy shaormát. 2022-ben összesen több mint 3,31 millió adagot szállítottak ki, ami 60 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A buzgó adatelemzők azt is kimatekozták, hogy mikor volt 2022-ben a shaorma aranyperce, azaz melyik nap melyik percében rendeltek a legtöbbet ebből a jellegzetesen balkáni ínyencségből (nem az eredete, hanem a hozzá kapcsolódó életérzés miatt balkáni). A román Valentin-napként ismert Dragobete ünnepén, azaz február 24-én volt ez az ünnepi perc: 19 óra 45 perckor 69 adagot rendeltek összesen.

Lehet valami romantikusabb mint egy közös shaormázás?

A világ 25 országában jelenlevő cég adatai alapján shaormafogyasztásban Románia aranyérmes.

Csak a szokásos: újabb álorvos bukott le

Ezúttal egy Dâmbovița megyei férfi adta ki magát kardiológusnak, és vert át többeket Brassó megyében. A hatóságok szerint az álorvos, aki több ezer lejt szedhetett össze a betegektől, csodakezelést ígért, mozgásszervi problémáik megszüntetésével hitegette őket. A csaló egy olyan „páciense” feljelentésének köszönhetően bukott le, aki 7000 lejt adott az álkardiológusnak. A tájékoztatás szerint a nyomozók azt is kiderítették, hogy a megígért szolgáltatásokért cserébe az álorvos nem csak pénzt, hanem ékszereket is kért a betegektől. Az összegyűjtött bizonyítékok alapján a férfit szerdán 24 órára őrizetbe vették a rendőrök, majd elrendelték 30 napos letartóztatását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro