Ha egy román államelnök jó, akkor Cluj-Napoca elektromos tankokkal megy Budapest ellen

Minisorozatot indítottunk a Főtéren, amelyben olyan román filmeket „beszélünk ki”, amelyek nem feltétlenül tündökölnek csillagként a világ elitfesztiváljainak egén, viszont álláspontunk szerint pontos térképet adnak a mai román társadalom állapotairól. Az első írásban a Teambuilding című alkotásról volt szó, a második rész tárgya a Romina VTM című manele-film volt, a harmadiké a Taxisok, a negyedik a Buzz House The Movie című influenszerhorrorról szólt, következzék az ötödik rész.

Talán már csak a bacilusok nem tudják, hogy Romániában parlamenti és államelnök-választások is lesznek ezen az őszön-télen. Szinte egyszerre. Ebben a szuperválasztási hangulatban várható volt, hogy a mioritikus állapotokat, jelenségeket szemtelenül feldolgozó filmes brigád, a Vidra Productions (amely többek között a nagyon népszerű Teambuilding és Romina VTM című alkotásokat is piacra dobta) a hazai választási, tágabb értelemben politikai kultúrának is neki fog esni.

És tessék, itt az első kritikánk a Vidra-zászló alatt készített politikai szatírával szemben. Kedves Vidrák (értjük ezalatt a film készítőit), ezúttal… hogy is fejezzük ki magunkat… tompa volt a baltaél? Vagy esetleg: puha volt a pöcs? Ugyanis azt láttuk a vásznon, hogy nem mertetek igazán tökösen nekimenni a hazai politikai elitnek, bár ez volt a sokat hangoztatott cél. Megúszásra játszottatok: azt gondoltátok, hogy ha elpufogtattok néhány remek és sok közhelyes poént, ha általánosságban szidjátok „a politikust”, mint valami kortárs moralitásjátékban, ahol Akárkit (tehát senkit) csepüli a világ, szépen lenyeli majd a nép és elhiszi nektek, hogy ez igen, hű, de beleálltak a fiúk-lányok a politikai elitbe. Bocs, kedves Vidrák, ez sima alibizés.

A csóró főhős, Costică Frântu (Nicu Banea), már jelöltként, kampánykörúton. Ő csak hazudik, lopni nem lop.

Ráztátok a seggeteket (ismétlem, néha nem rosszul), közben meg mondtátok a nagy büdös semmit. A politikai szatíra nem ez. A politikai szatíra vérre megy (nézzétek meg például Mircea Daneliuc A csigák szenátora című filmjét). Ti elröhincséltétek ezt a dimenziót, amolyan tudjukmi-összekacsintással. Tudjuk mi: lopott is, de csinált is valamit. Tudjuk mi: szívatjuk a politikai rendszert, de össze is kacsintunk vele, sőt, csókot is nyomunk itt-ott a… homlokára, persze.

Az első kritikán túlmenően, a Vidrák új filmje, A tökéletes jelölt alapötlete tökéletes. Ha szabad ezt mondani: hatalmas lehetőségek rejtőznek benne. Ki ne került volna életében legalább egyszer olyan helyzetbe, amikor azt mondta:

ugye, ugye… A Vidra-csapat ezen a szinten tényleg irtó jól teljesít (ellentétben például az elit értelmiséggel): első kézből, közelről ismerik a népet, vagyis minket. Ezért tudnak olyan erősek lenni a filmjeik (már amelyik jó): az ember érzi (amikor érzi) a hitelességet, az aranyfedezetet. Ez a helyzet A tökéletes jelölt alapötletével is: a kiinduló helyzet abszolút hiteles. Van egy bukaresti csóró (Costică Frântu, avagy Megtört Koszti, Nicu Banea alakítja elég jól), aki

a hűtőben a flakonos sör, a fejekben meg a rögvalóság. A csóró egyetlen problémája a film elején az, hogy egy másik csóró (akinek vele ellentétben sikerült összeeperszedni a zsét egy béemvére, tehát ő már bossz, nem is csóró) minden nap elfoglalja a parkolóhelyét.

Az ellenjelölt (Matei Dima alakítása), aki sírva fakad attól, hogy neki esetleg dolgoznia kell, ha nyer.

A film másik fő történetszálán az aljas, tolvaj, korrupt, sötét, de miccs-szagú román politikai elitnek is van egy nagy problémája: közeleg az elnökválasztás, a két korrupt elitpárt (nyilván a PSD és a PNL alter egója) csinálja a kampánycirkuszt, amikor az egyik (teljesen mindegy, melyik, ezt jól csinálják a Vidrák, mindkét párt ugyanolyan rabló gengszterekből áll) megneszeli, hogy az EU hatalmas büntit készül Románia nyakába varrni, mert (ez is jó poén, bár nem vicc)

Na, de ha jön a megabünti, akkor ki az a hülye, aki uralkodni akar? A nyerésre álló párt (nála van az infó is az EU-s pofonról) kitalálja, hogy el kell veszteni a választásokat. S azt hogy lehet? Hát úgy, hogy a jelölt visszalép, a helyére pedig keresnek egy... hülyét. Aki nyilván elbukja a voksot és akkor a konkurencia viszi majd a balhét az EU-val. Remek poén egyébként az is, hogy a két korrupt, tolvaj, gengszter párt közt egyetlen betű (PLS avagy Liberál-szocialista Párt és PSL avagy Szociál-liberális Párt), illetve az a különbség, hogy az egyik párt gyűlöli a petrezselymet a csorbában, a másik meg szereti. Egyébként ezek azok a poénok, ahol érezzük, hogy a román önirónia végre ismét működik.

Igen ám (és itt még mindig remek a film), de a mi csórónk tényleg a népből jött, tehát tökéletesen érti, mire vágyik a nép. Brutálisan őszinte. Ilyeneket mond: „Mindenki meglop titeket és hazudik nektek. Én csak hazudok.” Vagy: „Nem kellenek tankönyvek! Miért költsék a gyerekek a cigipénzt nyelvtankönyvekre?” „Ha elnök leszek, mallt építek a templomba!” „Legalizálom a spágát! És áfát is kell rá fizetni. Mert mi az áfa, ha nem spága az államnak, hogy hagyjon békén?” „200 000 eurót adok minden románnak!”

Ilyen plakátokkal kampányol a két párt. A petrezselyemimádók azt ígérik, hogy Craiovițára költöztetik a fővárost Bukarestből. A petrezselyemgyűlölők pedig azt, hogy metrót építenek Craiova és Temesvár közé.

Az abszurdabbnál abszurdabb választási ígéretek pedig működnek, hiszen a mi csórónk pontosan tudja, miről álmodik az átlagember. És nem csak a román: a film egy adott pontján osztrákok (!) vándorolnak be Romániába, a 200 000 euró reményében. És

A siker tehát garantáltnak látszik, csak hát épp a siker lenne baj a pártnak, hiszen ha minden marad, ahogy marad, ők nyernek, tehát ők szívják majd meg az EU-büntit.

Hogy mivé fajul a sztori? Nem mesélem tovább: egyrészt nem szeretnék spoilerezni, másrészt a film második fele látványosan zuhan a rossz fércmű szintje felé. Itt ismételném meg: kedves vidrások, annak határozottan örülök (én és több millió romániai), hogy rátaláltatok egy olyan műfaji résre, amelytől Mungiu, Jude, Puiu, Porumboiu, Sitaru meg a többi román újhullámos és poszt-hullámos elitrendező elhatárolódik, mert, úgymond, ponyva és kommersz. Viszont tényleg

a forgatókönyvtől a dramaturgiáig nagyon, de nagyon sokat lehet (és kell) tanulni tőlük. Mert az, hogy esetleg azt gondoljátok, a nép nem veszi észre a szakmai nyegleségeteket, ostobaságaitokat (mert nem fogja észrevenni, nem ért hozzá és nem is ezért megy moziba), konkrétan azt jelenti, hogy ti is olyanok vagytok, mint a politikusok: sok szépet ígértek a népnek, aztán leszarjátok őket! Ez pedig nagyon, de nagyon nem korrekt.

Jó, azért még egy jelenetet elmesélek, ne zárjam rossz szájízzel az írást. A film vége fele nagy elnökjelölt-vitát szerveznek, ahol mindkét párt azon van, hogy veszítsen (mert közben az ellenfél is tudomást szerzett az EU-büntiről). És az történik, hogy gyakorlatilag ország-világ színe előtt licitálnak, ki lopott többet az idők során. De nem vádolják egymást, hanem

Ezen könnyesre röhögte magát a terem. És ezen az alapon mondom: a Vidra-fiúk valóban tehetségesek, valóban tudják, hogy kell bánni a műfajfilmmel. Csak kicsit talán fejükbe szállt a sok siker (ez a film is elég nagyot ütött a hazai mozikban), na és ezúttal behúzták kicsit a farkukat a lábaik közé. Mert hát, ugye, Bukarestben kell élni, és ők is jól tudják: bármerre mész a nagy zseton után Romániában, egy adott ponton mindig szembejön veled egy politikus, akinek kezet kell csókolni.