A felújított dél-erdélyi református templom szépséges-szomorú színtere mindannak, amitől őrizzen minket az Isten.
Az idei Református Egység Napján kereken tíz dél-erdélyi református templom felújításáért mondtak hálaimát egy időben. Tessék: Algyógy, Kéménd, Szászváros (Hunyad megye), illetve Alvinc, Boroskrakkó-Magyarigen, Csombord, Gyulafehérvár, Magyarlapád, Székelykocsárd és Marosszentimre (Fehér megye). Az utóbbi években többször is jártam Dél-Erdélyben, írtam is róla: az elmúlás vakolata pergett szinte mindenfelé, már ami minket, magyarokat illet. Ehhez képest hatalmas dolog, hogy
Gondoltam, elmegyek az egyik helyszínre: no de melyiket válasszam a tíz közül? Töprengtem egy ideig, végül az irodalmi többletsúly Marosszentimre felé billentette a mérleg nyelvét. Ha tetszik, ebben a templomban „zajlik” a magyar irodalom egyik legszebb (és legszomorúbb) verse: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban című poémájáról van szó.
Kolozsvárról könnyen eljut az ember Marosszentimrére, ha van autója: valahogy felkecmereg az autópályára és onnan meg sem áll a megfelelő letérőig, ahonnan alig pár falu választja el a célponttól. Áthaladtunk Gáldtőn, ahol egy szabványjátszótér előterében ott áll Samoilă Mârza szobra: a nagy egyesülés hivatalos fotográfusa a falu jeles szülöttje. Aztán begurultunk Marosszentimrére. A falu neve románul Sântimbru, ami torz tükörfordításban szent bélyeget jelent. A poszt-trianoni idők település-névadóit ez esetben sem zavarta az enyhén nevetséges áthallás, bár nem is igen zavarhatta őket, hiszen kevéssé valószínű, hogy tudtak magyarul.
A két szomszéd templom: a református meg az ortodox.
Megálltunk a templomdomb tövében. Az első dolog, ami szembe tűnt: a jobb oldalon ott az immár felújított református templom, a bal oldalon pedig az ortodox Isten háza. Ha bárki marslakó erre járna (és ismerné a megfelelő szavakat), elégedetten bólintana:
Felballagtam a dombra, körbejártam a templomot. Valóban szép lett. Kívül-belül. Nincs az az Isten, aki ne érezné jól magát itt. Eszembe jutott a Jékely-vers kezdősora: Fejünkre por hull, régi vakolat… 1936-ban valószínűleg így nézett ki a valóság. De még pár éve is. Ma viszont mindez már a befejezett múlté: a kisebb seregnyi szakember az erdélyi templomépítészet igazi gyöngyszemévé változtatta az omladozó templomot.
Érkezik a hangszer is...
Hamarosan érkezni kezdtek az ünnepélyes esemény résztvevői: püspök, esperesek, plébánosok, politikusok, Fehér megye prefektusa, a helybeli polgármester, nagyenyedi diákok, no és egy busznyi hívő. A templom árnyékos oldalán sátrakat állítottak fel, alattuk asztalok, padok. Az egyik fa tövében hatalmas bográcsban pörkölt rotyogott, isteni illat lengte körül a templomot. Az étket, tüzet őrző hegynyi emberről kiderült, nem valami mesterséf, hanem Enyedszentkirály nyugalmazott papja. Gyulafehérvárról egy vonósnégyes érkezett, meg egy pánsípművész. Akkora lett a tömeg, hogy az emberek gyakorlatilag nem fértek be a templomba.
Megálltam a bejáratnál: tényleg felemelő volt. Egészen addig a pillanatig, amíg elhangzott a következő mondat (rész): „… a templom, amelyben itt vannak a hívek.” Belém hasított a Jékely-sorpár: Tízen vagyunk; ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap… Kifordultam a templomból, nekidőltem a befalazott, román stílusú öreg kőkapunak. A vers idézte tizenegy ember (no meg a Jóisten, aki tizenkettedikként megjelenik a szövegben) közül jó páran (esetleg mind) ott éltek Marosszentimrén. 1936-ban.
Ha nem lett volna az a busznyi hívő, nemigen lett volna kihez szólni. Az egyetlen helybeli felszólaló a román (szociáldemokrata) polgármester volt.
Kis túlzással: egy tűt nem lehetne leejteni...
A fal közelében silbakoló régi sírkövek, no meg Bethlen Lajos gróf és neje, Wesselényi Anna sírja odabent a templomtérben, nos, ők bizonyos értelemben valóságosabbak, mint mi, akik ezen a szent napon itt összegyűltünk. Ők azok, akik Jékelynél velünk dalolnak a padló alatt, akiket kiirtott az idő gazul.
A közelemben helybelinek tűnő polgár ácsorgott, románul beszélgettek, autópályáról, munkalehetőségről. Köszöntem s megkérdeztem, hogy tetszik nekik a felújított templom. Egyikük (később kiderült, szentimrei lakos) lelkendezni kezdett: csodálatos! Ilyen remek munkát ő rég nem látott. Szólni akartam, de folytatta: igen, hát ilyenek a magyarok. Odafigyelnek a javaikra. Bezzeg az ortodoxok – ujjával a háta mögött gömbölyödő hagymakupola felé bökött – na, hát őket nem érdekli. Maholnap ki lehet nézni a fal repedésein át. És mit tesznek? Semmit. Megkérdeztem tőle, mondja meg őszintén, mi a jobb:
A fejét ingatta. Nem kellett oda szó. Értettük egymást.
A helyreállított szószék.
Közben végére járt az ünnep, az emberek a sátrak árnyékába vonultak, terült-terült a sok asztalka, került mellé víz is, bor is. Szó szót követett: hallottam, hogy odabent letolták a primárt (értsd: polgármestert). Mert beszélni szépen beszélt, de arról hallgatott, hogy közben elintézte: a református sírkert átkerült az egyház tulajdonából a polgármesteri hivataléba. Természetesen perre mennek a felek. Na igen, jobban jártam volna, ha marslakó lennék és nem ismerném a megfelelő szavakat. De végeredményben kinek is kellene az a telek? Hát hírmondónak sem akad magyar a faluban.
Leültem egy idős házaspár mellé. Enyedi polgárok: elmesélték az életüket, boldogsággal, bajjal, ahogy jött. Kedélyesen egymás szavába vágtak, javítgatták egymás vélt vagy valós felejtéseit: nem injekció volt az, tabletta, dehogy volt az injekció! A hölgy sok éven át dolgozott a Marosszentimre határában levő tyúkfarmon. Mesélte, eleinte még köszöngetett jobbra-balra, mikor ingázóként végigment a falun. Aztán egyre kevesebbet, egyre ritkábban. Mármint magyarul. De a templom, az nagyon szép. Vissza fog járni ide, mesélte. Miért, kérdeztem, és bevallom, valami közhelyre vártam. Hogy ez egy emlékhely, egy siratófal, ide jövünk gyászolni magunkat, emlékezni a dicső múltra…
A befalazott kapu: ez is egy jelkép.
Ami következett, minden volt, csak közhely nem: hát hogyne jönnék vissza, mondta.
Ilyen egyszerűen. És bizony, igaza van a hölgynek: a marosszentimrei templom üres héjként éppolyan fontos, mintha tele lenne hívekkel (ha már így alakult a történelem). Kísértet-valójában ránk veti árnyékát, figyelmeztet(het) bennünket: az Isten őrizzen attól, hogy oda jussunk. És most, hogy felújították, még hosszú időn át állhat ott, tornya égnek meredő ujj. A többi rajtunk, megmaradtakon múlik. Például hogyan imádkozunk. És megtesszük-e egyáltalán. Aztán hogyan cselekszünk. És cselekszünk-e egyáltalán.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Ezen nincs miért csodálkozni. Amin esetleg lehet (bár nem érdemes): az országot vezető politikai, illetve a hazai szellemiséget egyre kevésbé befolyásoló értelmiségi elit kártékony ostobaságán.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Meghalt az író, akinek a könyveit mindenki olvasta, de nem mindenki meri bevallani.
Meghalt az író, akinek a könyveit mindenki olvasta, de nem mindenki meri bevallani.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
450 éve halt meg Heltai Gáspár, az erdélyi nyomdászat úttörője, reformátor, a kora újkori magyar irodalom egyik legszínesebb alakja. A Heltai-nyomda régi könyveiből kiállítás nyílt a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban – megnéztük, mi lapul a vitrinek mögött.
450 éve halt meg Heltai Gáspár, az erdélyi nyomdászat úttörője, reformátor, a kora újkori magyar irodalom egyik legszínesebb alakja. A Heltai-nyomda régi könyveiből kiállítás nyílt a kolozsvári Egyetemi Könyvtárban – megnéztük, mi lapul a vitrinek mögött.
A második bécsi döntést követően nem volt egyszerű románnak lenni Észak-Erdélyben, ahogy a dél-erdélyi magyar kisebbségi kilátások sem kecsegtettek sok jóval. Sárándi Tamás történészt kérdeztük.
A második bécsi döntést követően nem volt egyszerű románnak lenni Észak-Erdélyben, ahogy a dél-erdélyi magyar kisebbségi kilátások sem kecsegtettek sok jóval. Sárándi Tamás történészt kérdeztük.
A személyes kapcsolathálón alapuló működési logika visszatartó erővel bírt a rendszerellenes ténykedésekre, így ha áttételesen is, de kitolta a diktatórikus rendszer élettartamát – mondja Kiss Ágnes, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.
A személyes kapcsolathálón alapuló működési logika visszatartó erővel bírt a rendszerellenes ténykedésekre, így ha áttételesen is, de kitolta a diktatórikus rendszer élettartamát – mondja Kiss Ágnes, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatója.
Időről időre bejelentik az illetékesek: na, most aztán tényleg felújítjuk a kincses város ikonikus helyszínét. Aztán eltelik pár év, a Fellegvár meg ott áll és csepeg róla az elmúlásba oltott romantika. Megnéztük, hogy néz ki ezen az őszön.
Időről időre bejelentik az illetékesek: na, most aztán tényleg felújítjuk a kincses város ikonikus helyszínét. Aztán eltelik pár év, a Fellegvár meg ott áll és csepeg róla az elmúlásba oltott romantika. Megnéztük, hogy néz ki ezen az őszön.
Beszterce-Naszód és Szucsáva két méltán népszerű kirándulóhelyén jártunk. Megérte.
Beszterce-Naszód és Szucsáva két méltán népszerű kirándulóhelyén jártunk. Megérte.
A 19. század derekától tudjuk, az a jó hazafi, aki hazait vásárol. No de hogyan jelentkezett ez az irodalomban és a korabeli közbeszédben?
A 19. század derekától tudjuk, az a jó hazafi, aki hazait vásárol. No de hogyan jelentkezett ez az irodalomban és a korabeli közbeszédben?
Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.
Pattanásig feszülő idegek a forradalom előestéjén: Bogdan Mureșanu első, remek nagyjátékfilmje igazi közönségkedvenc.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.