És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Illusztráció: ChatGPT
Elég rosszul öregszik az a reformhullám, amely gyakorlatilag a Bolojan-kormány védjegye, és amely alighanem ott is marad rajta billogként.
A reform szót ugyanis alapvetően az állami apparátus megjavítására tett kísérletként értelmeztük eddig,
A bihari reformmester – akinek váradi polgármesteri, majd Bihar megyei tanácselnöki tevékenysége is a húsba vágó reformokról, az ottani hivatalos apparátus lefaragásáról, költségcsökkentések sorozatáról szólt – jól látja, hogy a bizánci típusú korrupt, nepotista, túlméretezett apparátust nemcsak megyei, de országos szinten is meg kell reformálni, hiszen működésképtelen pénznyelőként maga az állam lehetetleníti el az államot. Nem véletlen, hogy a több mint 9 százalékos hiánnyal küszködő, a nacionalisták karmai közül épphogy, és nem is feltétlenül törvényes eszközökkel megszabaduló ország élére őt, az addig csak „vidéki” politikusként tevékenykedő Ilie Bolojant tolták oda,
Így aztán a háttérben meggyőzték a bukaresti (bizánci) terepen még tapasztalatlan Bolojant: „Csak te segíthetsz, szükségünk van rád!” Bolojan pedig elfogadta a szerepet, ami alighanem a politikai karrierje végét fogja jelenteni a ciklus végére, ha ugyan nem előbb.
Bolojan és kormánya ugyanis elkövetett egy óriási hibát:
Szó se róla, a nép megsarcolása a jelen helyzetben – tetszik, nem tetszik – sajnos szintén szükséges, hiszen másképp aligha mászhatna ki az ország ebből a slamasztikából. Csakhogy a reform szóval illetni, illetve ezzel összemosni az adóemeléseket, a közterhek minden téren történő drágítását, nemcsak hiba, de arcátlanság is.
Tavaly nyáron, amikor lazán elfogadták és rövidesen életbe is léptették az úgynevezett reformok első csomagját – amely szinte kizárólag az egyszerű állampolgárokon csattant az adók és közterhek már említett drágításával –, rögtön az volt a szlogen, hogy semmi baj, mert majd a második csomag szépen rendet tesz az állami apparátus háza táján is. Jönnek majd a nagy leépítések a közigazgatásban – értsd a fölösleges állások megszüntetése, intézményi összevonások, az évek során felhalmozott jogtalan pótlékok eltörlése stb.
Aztán az a bizonyos ominózus második csomag egyre késlekedett.
A bizánci államapparátus ugyanis a maga rejtett mechanizmusaival, titkos és mocskos játékaival – miként az várható volt – szépen ellenállt még magától az államapparátustól érkező reformkísérleteknek is.
A legjobb és egyben legidegesítőbb példa erre a bírák és ügyészek különleges nyugdíja körüli huzavona: a kormánynak eleve kétszer kellett felelősségvállalással elfogadni a tervezett reformot, de még így is hónapokig húzta az egészet az alkotmánybíróság, hogy végül öt halasztás után fogadja el ímmel-ámmal.
(A kilenc alkotmánybíróból a négy PSD által delegált tag blokkolta az egész folyamatot, legvégül közülük az egyiket valahogy a háttérben sikerült meggyőzni, hogy meggondolja magát; ki tudja mit kapott cserébe – de ebbe talán ne is gondoljunk bele.)
Az év eleje ráadásul újabb közfelháborodással kezdődött:
Részben aztán, éppen a közfelháborodás miatt, kénytelen is volt visszakozni, enyhíteni a drágításon, de a lényeg nem változott: újabb bőrt húztak le a polgárokról, miközben az a bizonyos közigazgatási reform még mindig nem volt sehol.
Kedd este aztán elfogadták végre a közigazgatási reformot is, amit sok helyen azzal vezettek fel, hogy akkor végre jöhetnek a leépítések a túlméretezett közszférában. Ám az úgynevezett közigazgatási „reformcsomag” nem pusztán erről szól.
Még egy lenyúzott réteg bőr a polgárokról…
Egy egyszerű példa: aki ezentúl elmulasztja befizetni a közlekedési szabálytalanságok miatt kirótt büntetéseit, annak egyszerűen felfüggesztik a jogosítványát, Bolojan táblázatai szerint ugyanis az országban a közlekedési bírságok alig 40 százalékát fizetik be az emberek.
De a csomag egyik rendelkezése szerint például autót átíratni is csak úgy lehet ezentúl,
ne legyenek adó- és illetékhátralékaik, de még befizetetlen parkolási bírságaik sem.
Különösen jó hír ez az olyan legendásan sofőrbarát városokban, mint okos Kolozsvár, ahol a zsúfoltság és a parkolóhiány miatt gyakorlatilag lehetetlen parkolási büntetések nélkül megúszni huzamosabb ideig.
Mindeközben egy román polgármester máris elmondta (nyilván ismeri a rendszer működését), hogy
Az önkormányzatok úgynevezett kereskedelmi társaságokat hoznak létre a helyi tanács alárendeltségében, ahová áthelyezhetik a kirúgásra ítélt alkalmazottakat, így máris meg van oldva a probléma.
Eközben a Romániai Bírók Országos Szövetsége (UNJR) sztálinista mentalitással vádolta meg Bolojant a nyugdíjuk lefaragásáért, mert ez szerintük a kormány büntetése velük szemben, amivel alá akarják rendelni őket a politikumnak. Egyúttal azt követelik Nicuşor Dan elnöktől, hogy nehogy kihirdesse a törvényt (ez immár a legutolsó hiányzó lépés ahhoz, hogy életbe lépjen), hanem küldje vissza a parlamentnek felülvizsgálatra.
Így harcol a rendszer önmagáért, így aztán Bolojan minden jó szándéka ellenére a nép megsarcolását lesz kénytelen végül egyedüli reformjának tekinteni.
No persze nem mondhatjuk, hogy nem erre számítottunk volna.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)