Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Tisztelt honfitársaim, kedves magyarok, tisztelt ünneplő egybegyűltek! Március idusán állunk itt együtt, e szobor előtt, ahol hagyományosan egybe szoktunk gyűlni nemzeti ünnepünkön, a forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján!

– Én voltam a tavaly is, de olyan hideg volt, hogy majd megfagytam. Mondtam is tegnap Gyulának, hogy te Gyula, én biztos télikabátban és sálban jövök, mert a tavaly két napig tüsszögtem utána, ugye, Gyula? Ma reggel bemondta a rádió, hogy tizenhét fok lesz, de nem hittem el, mondanak ezek mindenfélét. Aztán most melegem van, de jobb, mintha fáznék, hát nem, Rózsikám? Azért a virágokat még nem teszem ki a teraszra…

– Te, én vennék azért… Ezeknek mindegy, hogy március 15-e van, mennek és ellenőrzik. A múlt héten csak tíz percre parkoltam le egy kicsit odébb, gondoltam, nem veszek annyi időre. És képzeld el, megbüntettek, hiába mondtam nekik, hogy csak tíz perc, ki kellett fizessem! Nem éri meg azt az öt lejt két órára, mert kétszáz lej a büntetés.

Ez a nap nekünk magyaroknak, éljünk bárhol a világon, a bátorság és a sorsunkért való kiállás jelképe, mert ezen a napon a magyar nép a kezébe vette a sorsát és merészelt szembeszállni az elnyomókkal!

– Na hallod, ugyanezt mondta a rádióban a tegnap, hát miért nem tudott valami újat kitalálni? Pedig ezek állandóan beszélnek, a papot, a kutyát s a politikust a szájáért tartják, nem?

– Valahonnan ismerem azt a pasast, ott az elnök mellett. Nem azt… az a Lajos, te, azt tudom, ki. A másik oldalon, a kék kabátban, most odanézett a szoborra. Mi? Nem a tévéből, na! Megvan, amikor tavaly bementem a megyéhez, mert volt az a földem… Na onnan, ez az a pasas, mondta, hogy hova kell beadni a papírokat. Csak most rövidebb a haja, ejsze az ünnepre elment a borbélyhoz, hehe…

Illesse hát tisztelet és hála a márciusi ifjakat, hogy százhetvennyolc évvel ezelőtt megtették, amit a nemzet kívánt tőlük! Példamutatásuk ma is érvényes, azt üzeni, hogy csak bátran és egységesen védhetjük meg a nemzetünket és biztosíthatjuk gyermekeink, unokáink jövőjét!

– Hazudjatok, megint! Ezek állandóan hazudnak, te, nem sül le a bőr a képükről! Ellopták a sok pénzt, bezzeg nyugdíjra már nem jut… Mind gazember az összes! Van képe most ide kiállni és prédikálni nekünk! Hát nem szakad rájuk az ég már végre, takarodjon el az összes a fenébe, jobb lenne nélkülük, rabló, gazember banda! Én március 15-éért jöttem ide, nem hallgatni a süket dumájukat!

– Jaj, be szépen beszél ez az új elnök, sokkal jobb, mint a másik, ugye? Mondtam már, amikor volt a városi választás a szervezetben, hogy ő lenne a legjobb nekünk, és sikerült. Jaj, persze, én régóta tag vagyok, fizetem rendesen a tagsági díjat is, egy hónapban egyszer elmegyek gyűlésre is. Múlt héten varrtuk a kokárdákat, ni, milyen szépek lettek!

Mert együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön, és mert akinek a mellkasában magyar szív dobog, ezen a napon érzi, hogy együvé tartozunk és csak együtt, egységben tudunk kiállni jogainkért!

– Kevés a fiatal na, nézz körül, alig látsz egyet-kettőt, azokat is biztos az iskolából hozták a tanárok. Nem érdekli ezeket semmi, csak a buli s a léhaság! Nézik egész nap a telefonjukat, de azt se tudják, ki volt az a Táncsics! Pedig az ő korukban Petőfi már csinálta a forradalmat.

– Várjál na egy kicsit… Most, így, legyen benne a szobor is… Megvan? Nem jó, na, még egyszer, nem látszik a kokárdám, azt is vedd bele! Még egyet, hogy legyen biztos. Teszem ki a Fészbukra, csak érjek haza, most csak a látószemüvegem van nálam.

Mert a történelem vérzivataraiból csak az a nép kerül ki győztesen, amely felvállalja nemzeti identitását és értékeit, és felismeri, hogy egységben az erő, amitől a legkeményebb elnyomás is meghátrál! Ma sem engedünk a 48-ból, ki kell mondanunk és ki kell állnunk népünk és közösségünk érdekeiért, a mi érdekeinkért!

– ...rendületlenűl légy híve, oh magyar, bölcsőd az s majdan sírod is mely ápol s eltakar! Látod, ma is tudom, mindenkinek meg kellett tanulnia mind a tizennégy szakaszt. Azt mondta Hegyessy bácsi, a magyartanár, hogy enélkül senki nem végzi el az ötödik osztályt. De tudta is mindenki az év végére. Ma vajon tanítják? Vagy csak azokat a hülye komputereket?

– Nem emlékszel?? De mondtam, hogy nézd meg, hogyhogy nem emlékszel… Remélem nem gyullad ki semmi, hol hagytad, az asztalon? Istenem na… felhívom Rodicát, hogy menjen át s húzza ki a konnektorból, ha úgy maradt.

– Hálló… igen…. visszahívlak, most nem tudok… Mi? Igen igen, megvan, persze, holnap jöhetsz utána. Na várj, lépjek odébb egy kicsit. Nem, végül nem kellett a féktárcsát… Igen. Hogy mondod? Igen, azt is, volt nekünk raktáron, nem kellett rendelni. Nem, nem, holnap tizenegyre gyere, utána nem vagyok ott. Igen, annyi, ezerötszáz. Most le kell tegyem, várlak holnap!

… és mindig talpra álltunk, mindig találtunk annyi erőt magunkban, hogy felálljunk és tovább menjünk! Ez pedig csak a közös nyelvünk, a közös hazánk, a közös magyar kultúránk révén volt lehetséges. És hogy a közösségünk soha nem feledte, hogy akárcsak 1848 márciusában…

– Rózsaszín blézerben, hát hogy lehet ilyesmit felvenni március 15-én… Na nézd meg, hogy tekintget jobbra, balra, hogy vajon látják-e. Nem értem, egyesek hogy nem tudnak különbséget tenni egy nemzeti ünnep és egy farsangi bál között, hát megáll az eszem.

– Igen igen, mutatták a tévében is, ezek a rakéták kétezer kilométerre is eljutnak. Az elején még el lehet kapni az FX-150 B-vel, de utána már csak a radaron nézed, mert akkor már nem lehet lelőni. Peeersze, az amerikaiak adták el nekik kilencvennyolcban, erre most ugyanők kell leszedjék. Nem hülyék az irániak sem azért, na.

– Öt éve, igen… És már ott tartanak, hogy vettek egy házat Köln mellett, egy faluban. Itthon semmire nem mentek volna. A férje gépészmérnök, ő pedig franciatanár. Igen, ott egy iskolában kapott állást, a pasas a Siemensnél van. Nem hiszem, hogy hazajönnének, a gyerek már ott született.

...hogy csak hittel, bátorsággal és összetartással lehet jelene és jövője egy népnek! „Itt az idő, most vagy soha!”, mondjuk Petőfivel együtt és milyen igaza van nemzeti költőnknek! Persze most, hála Istennek, nem fegyverrel kell kiállnunk érdekeinkért, mint negyvennyolcban, hanem a magyar szívek dobogásának összehangolásával!

– Igen, szereztünk sujtásos fekete mellényt Lacikának, fehér ingre vette fel, remélem, nem fázik meg… Ezután jönnek, szavalnak és énekelnek, egyik osztálytársa gitározik. Aztán utána indulunk haza, a koszorúzást már nem várjuk meg. Este átjönnek a húgomék, a krumplisalátát még össze kell rakjam. Hát Kristófnak ma van a névnapja… köszönjük, átadom neki!

– „...hogy rabok tovább nem leszüüüüünk!” Na ez szép műsor volt azért. Minden évben kijövök, hogy megnézzem az ünnepséget, mert na… magyarok vagyunk. Várjál meg, mert jövök én is, csak megyek, én is kezet fogok a megyei elnökkel, ott van, ni…