Az olimpia tényleg a béke tere… vagy az ideológiai és egyéb harcoké?

Ömlik ránk az egészségről, annak megőrzéséről, a rá leselkedő veszedelmekről szóló ezerféle adat, bölcs tanács. Aztán amikor jön a baj, kiderül, hogy a valóság nem pont olyan. Személyes történet következik betegségről, megelőzésről, kórházról, szívkoszorúerekről, többek között.

Orvosok, szociológusok, antropológusok, írók, mérnökök, nyelvészek, filozófusok vettek részt a projektben, tizenhárom év alatt elítéltek tucatjain kísérletezve dolgozták ki a forradalmi megoldást, ami a 27-es alannyal jutott el a döntő fázisába.

Az alábbi hírek nem valódiak, mégis tartalmaznak a valósággal való egyezéseket. Csak a humor szemüvegén keresztül érdemes olvasni őket.

A „polgárpukkasztó” gall gloire fővárosában zajlanak már az olimpiai játékok. Teljesen avítt, hagyományos, retrográd módon, a kölcsönös tisztelet, megbecsülés és sportszerűség jegyében. Igaz, volt egy divatos, hagyományromboló, progresszív megnyitó ünnepség is. Ahol a gendereszme nekifutott a sportszellemnek. Nem véletlenül. És nem is a legapolitikusabb módon.

Miért veri ki a biztosítékot a társadalomban, ha egy férfi nőnek öltözve jelenik meg valahol?

A közalkalmazottak harmadának munkáját fogja elvileg átvenni a mesterséges intelligencia éveken belül. Megpróbáltuk elképzelni, hogy fog ez kinézni.

Hőség-sorozatunk harmadik epizódjához érkeztünk. Az első kettőt a szükség szülte, a túléléshez időnként humor szükségeltetik. Ebben az írásban arról lesz szó, hogy az ember irracionális lény, miért nem lehet tenni semmit és mégis akkor mit lehet tenni?

Nem volt beszari alak, mindig világosan látta maga előtt az aktuális célt, és tudta, mit kell tennie a siker érdekében. Ha ehhez embereken kellett átgázolni, gondolkodás nélkül megtette.

Amikor az egyre durvább hőhullámok már hat hónapig tartottak és a vízhiány is tűrhetetlenné vált, az utolsó maroknyi lakó is elköltözött Parajdról.

Egy székelyföldi divattervező tervezte a román olimpiai formaruhákat, egy szintén székelyföldi sportoló pedig kiakadt. Egy aprócska eset kapcsán próbáltunk egy nyomasztó jelenségre rávilágítani.

A múlt héten történt, hogy egy medve megölt egy kirándulót a Bucsecs-hegységben. Azóta elszabadultak az indulatok. Mindenki aszerint reagál, ahogy a szíve diktálja, vagy amennyi vaj van a fején. A kulcskérdés: milyen higgadt lépéseket tehet bárki most, hogy (megint) felrobbant a bomba?

Spoiler: minden megoldódik és a helyére kerül. Tanácsok mellett és helyett: gondolatok a káoszból a káoszról, amelyet a romániai hőhullám koronáz épp. Elmélkedés a tó partján.

A költözés szükséges nyűg: elég egyszer egy évtizedben. Milyen emlékeket idéz fel a bérházból (újra) tömbházba költözés?

A határtalan szeretet és elfogadás elméleti logikája nem kíméli a valóságot. Pedig kellene. Főleg akkor, ha az egész logika be van ágyazva abba a bizonyos valóságba, amit szapul.

Avagy hogyan tesz gyávává a rendszer, hogy aztán gyávaságból ne tudjunk változtatni a rendszeren.

Jó ideje mantrázzák kelettől nyugatig, északtól délig, hogy tolerancia-tolerancia-tolerancia! Közben egymást követik a vérbíróságok, nyilvános lincselések, a legkülönbözőbb közösségi arénákban. Igen gyakran a tolerancia nevében.

A kisbolygóknak is beillő méretű űrállomásokat a korábbi földi országokról nevezték el. A névadás része volt a kirajzást százötven évvel ezelőtt elindító Költöző Generációsok erőfeszítésének, hogy az emberiség kollektív emlékezetét valahogy megőrizzék.