Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Illusztráció:
Daenerys Targaryen seregszemlét tart Deresben
A nyomtatott sajtó halála és a közösségi média totálissá válása végérvényesen megváltoztatta azt, ahogyan a politika alakítóiról gondolkodunk. Addig csak azokat foglalkoztatta a közélet, akiket ténylegesen érdekelt, és ezért előfizettek a napilapokra. Az újságkinyitás mindennapi rituáléját űzők érteni, értelmezni akarták a politikát, és ehhez jó muníciót is jelentettek a korabeli lapok politikai rovatai.
Az internetkorszak előtti újságokban nem tengett túl a politika, és a tévében sem voltak még 0-24-ben közéleti hírműsorok, így politikafüggőséget és -mérgezést sem lehetett kapni. A nagy horderejű bel- és külpolitikai események akkoriban is megosztották az asztaltársaságokat, de az állampolgárok mindvégig a partvonalon kívülről figyelték a mérkőzéseket, majd ment mindenki dolgára. A politikusok politizáltak, a villanyszerelők villanyt szereltek, a szakácsok főztek, a tanárok tanítottak. Fel sem merült, hogy a politikacsinálást ne politikusokra bízzák, mindenki maradjon csak a maga kaptafájánál.
Ez akkor is így volt, ha az akkori politikusok is bőven tettek saját alacsony reputációjukért. Ez esetben legfeljebb az volt a reakció, hogy az illető nem jó politikus, mást kell választani. A bimbózó demokratikus nyilvánosság szárba szökkenése állampolgári tudatosságot és civil társadalmat gyümölcsözött.
Azt, hogy a technológia kiveszi a képletből a hagyományos sajtó kapuőreit, korlátlan hozzáférésünk lesz az információhoz, miközben egy globális, egyenlő és vitaképes digitális agora jön létre. Így is történt.
A decentralizáció egy olyan korszakot eredményezett, ahol mindenki szabadon kifejtheti a véleményét, a szerkesztők, ha akarnák se tudnák önkényesen szűrni, cenzúrázni a híreket, mert azok pillanatokon belül megjelennek a közösségi médiában. Az online terek élénkebb állampolgári vitákat, közvetlen politikai részvételt hoztak, ami pozitívum, viszont a korszak hajnalán még nem láttuk a posztigazság, a véleménybuborékok és az algoritmus-vezérelt polarizáció árnyoldalait.
Hamar kiderült, hogy hiába érhető el bárki számára a megszólalás és a politikai cselekvés lehetősége, az érvek cseréje, ezek nem vezetnek automatikusan tudatosabb, kritikusabb állampolgárok születéséhez.
Az új viszonyok között már nem a valamilyen igazság felszínre hozása vagy a konszenzus megteremtése érdekében történő véleményütköztetés volt az elsődleges szempont, hanem a facebookozók platformon tartása. A szofisztikált, racionális és hosszúra nyúlt érvek helyett pedig az azonnali, könnyen fogyasztható, érzelmi és félelemalapú szalaggal átkötött alternatív, ingerorientált igazságcsomagokra vágytak a felhasználók.
Ott tartunk jelenleg, hogy a közvetlen online politikai részvétel az optimista várakozásokkal ellentétben mégse mélyítette el a demokratikus párbeszédet, ehelyett digitális törzsekbe rendezte a társadalmat, megszüntetve a közös valóságot, ami nélkül semmiféle kompromisszum nem létezhet.
Még az egységes és demokratikus politikai tér paradicsomi állapotában lelkesen ismerkedtünk az olyan új közéleti fogalmakkal, mint például a politikai váltógazdaság, a hatalmi ágak megosztása, választási rendszer, kormányformák, politikai pluralizmus és többpártrendszer, jogállamiság és alkotmánybíráskodás.
Túl voltunk a Radu Vasile vezette kormány bukásán (1999), amit súlyos gazdasági-politikai válság követett már akkor is, és Emil Constantinescu államfő egy pártok felett álló, elismert gazdasági szakembert, Mugur Isărescut, a Román Nemzeti Bank elnökét jelölte a miniszterelnöki pozícióra. Ugyan az általa vezetett kormány mögött ott állt a Demokratikus Koalíció (CDR), ő maga pártfüggetlen szakértőként irányította a kabinetet. Fő feladata a gazdaság stabilizálása és a Románia EU-csatlakozási tárgyalásainak elindítása volt, majd a mandátuma lejárta után visszatért a jegybank élére.
Tizenöt évre rá a bukaresti Colectiv-tragédia utáni általános felháborodás következtében lemondott Victor Ponta miniszterelnök, és az őt követő Dacian Cioloș, korábbi EU-s mezőgazdasági biztos egy olyan kabinetet alakított, amelynek minden tagja pártfüggetlen szakértőkből, technokratákból állt. Szokás szakértői kormányként emlegetni Theodor Stolojan 1991–1992-es kormányát is, de mivel Stolojan korábban és később is szorosan kötődött egyes politikai pártokhoz, így a klasszikus technokrata jelzőt elsőként Isărescura szokás használni.
A szakértői kormányok és kormányfők száma nemcsak Romániában, hanem a világ minden táján meglehetősen alacsony. Nem véletlenül, hiszem amint láttuk, az ilyen kormányok legtöbbször átmenetiek és általában egy válságos időszakban fordulnak hozzájuk, ideiglenes, soron kívüli megoldásként, amíg a politika rendezi sorait. Ilyen időszakból mindig is sok volt a román történelemben, a válságtól válságig tartó kormányzás a román politika organikus jellemzője, és mégis egy ilyen, válságokkal telített államban is ritkán fordultak ehhez a megoldáshoz. Nem véletlenül.
A digitális törzsiség világában mítosszá nemesedett a szakértői politikus archetípusa, miközben egyre erősödött a politika és a politikusok romlottságáról szóló diskurzus. A politikai és gazdasági válságokat ma már sokszor nem úgy akarjuk kezelni, hogy új politikusok után nézünk, hanem párt nélküli, ideológiailag semleges, és hatalommal nem fertőzött független technokratákat ültetnénk a helyükbe.
Érthető, hogy a pártpolitikai csatározásokból, a lebutított retorikából és a korrupciós botrányokból kiábrándult választók körében rendszeresen felmerül az igény, hogy a hivatásos politikusokat váltsák fel a saját szakterületükön elismert, a politika által meg nem fertőzött tudósok, leginkább közgazdászok, jogászok vagy mérnökök. Világos, hogy ezek a jelzések a politikusi mesterség mélyen gyökerező válságát is artikulálják – a kontraszelekciót és a lojalitás mindenek felettiségét hangsúlyozó káderpolitikát, a népszerűtlen döntések halogatását, a passzivitás külső kényszerekkel való magyarázatát, a politika színházzá való lealacsonyítását, a víziónélküliséget és a tribalizmust –, ugyanakkor a politikamentes politikacsinálás illúzióját is táplálják.
Azt a képzetet, hogy a politika egy steril, zárt rendszer, és ebben a vákuumban felmerülő problémákat lehetséges technikailag, adminisztratív eszközökkel, sebészi pontossággal kezelni. Ezzel szemben a politika sokszor egymással összeegyeztethetetlen értékek, érdekek és társadalmi jövőképek közötti konfliktusok nyilvános és zárt ajtók mögötti kezelése, legtöbb esetben kompromisszumos feloldása, a meghozott (politikai) döntések társadalmi legitimációja.
A szakértői politikus eszményképe ezzel szemben arra az előfeltevésre épül, hogy a társadalmi együttélés folyamatosan izzó feszültségei, konfliktusai objektíven, akár tudományos számításokkal kiküszöbölhetők, és a politikai mérlegelés, finomhangolás helyébe az adminisztratív racionalitás léphet.
Max Weber ennek mentén élesen elválasztotta egymástól a hivatalnok és a politikus becsületét. A hivatalnok becsülete abban áll, hogy a felettese utasítását akkor is lelkiismeretesen végrehajtja, ha azt tévesnek tartja. A politikus becsülete ezzel szemben pontosan az ellenkezője, a döntéseiért, a cselekedeteiért és azok következményeiért kizárólagosan és át nem háríthatóan ő felel a törvény és a választók előtt. A szakértő állítása azért érvényes, mert bárki más, aki ismeri és helyesen alkalmazza ugyanazt a módszert, ugyanarra az eredményre jutna, ezért a szakértő elvileg helyettesíthető.
Amikor valaki politikusként dönt, a döntés kizárólag az övé, hisz semmiféle olyan eljárásból nem vezethető le, amely egy tetszőlegesen más politikust szükségszerűen ugyanoda vinne. Nincs mögötte módszer, így nem is hivatkozhat rá a felelősség továbbadása vonatkozásában. A politikus szuverén döntései a határhelyzetekben még inkább felértékelődnek, kiváltképp amikor a normák, a szaktudás, a protokollok már nem nyújtanak semmi kézzelfogható támpontot. Mondhatni: míg a szakértő a helyettesíthetőségétől lesz hiteles, a politikust épp a nem helyettesíthetősége, a csak rá jellemző egyedi cselekvőképessége teszi politikussá.
Ebben a megközelítésben a szakértő politikus minimum önellentmondásos, idealisztikus szerzet. Persze előfordulhat, hogy a saját területén kiváló eredményekkel büszkélkedő szakértő ragyogó politikai képességekkel és készségekkel is meg van áldva, de az eszményi szakértő politikus ennél többet ígér. Azt, hogy a biztonságos szakmai tudás birtokában a politikai döntésből kivonható a kockázat, az esetlegesség, a vitathatóság, a konfliktus.
amelyek tárgyát a célok, a különböző értékek mentén felállított prioritások és az erőforrások elosztásának elvei képezik, miközben az alakítói alárendelnek mindent a hatalom megtartásának. Meghatározó jellemzője a bizonytalanság, a dinamikus változékonyság, ami puszta szakértelemmel nem semlegesíthető.
„Az éj sötét, és tele van iszonyattal” – mondja Melisandre, a Trónok Harca Vörös Papnője, akinek a szavait a politikára is vonatkoztathatnánk vérmérsékletünk és teatralitásra való hajlamunk függvényében.
A sötét és iszonyatos, kiszámíthatatlan politikai dzsungelben való eligazodáshoz politikai akaratra és önálló, esetenként gyors, elszánt döntésekre, felelősségvállalásra van szükség. A politika szükségszerűen tarka, tökéletlen és rendezetlen, nem tudomány, inkább művészet, ami a társadalmi csoportokon belüli valós különbségeken, érdekeken és értékrendeken, valamint azok kompromisszumos összefésülésén alapul.
A politikus elsődleges feladata ennek a társadalmi pluralizmusnak a menedzselése, amely napjainkra soha nem látott mértéket öltött. Napjaink társadalmai a valaha létezett legpolarizáltabb közösségek, amelyek törésvonalainak metszéspontjában álló politikusok feladata az, hogy a szemben álló feleket valami módon tárgyalóasztalhoz ültessék, és olyan kompromisszumokat érjenek el, amelyeket valamennyi fél még elviselhetőnek tart, mert azok hiányában a társadalmi robbanásveszély a másik alternatíva. A politikus tehát nem szakértői alapon foglal állást egy adott konfliktusban, érdekhierarchiát felállítva egy objektívnek mondott igazság nevében.
Továbbá a leghatékonyabbnak tartott, kifogástalanul kidolgozott szakpolitikai koncepció is bukásra van ítélve a gyakorlatban, ha a társadalom többsége nem érti, ezért elutasítja. A politikus képes a komplex, száraz szakmai javaslatokat lefordítani a közösség számára érthető narratívákra, szimbólumokra, ezáltal megteremtve a döntések végrehajtásához szükséges társadalmi támogatottságot. Ez sem garancia a sikerre, de a politikus társadalmi beágyazottsága révén sokkal inkább képes tömegekkel kommunikálni, mint a saját modelljének korlátai közé zárt technokrata.
mindenki számára előnyös megoldás, csak veszteségekkel járó kompromisszumok. Gondoljunk például a közalkalmazotti bértárgyalásokra a sokadik gazdasági válság árnyékában. A szakértők felmutatják a számokat, adatokat közölnek, majd mossák kezeiket, míg a politikusnak vállalni kell a döntései etikai és politikai kockázatát, miközben elszámoltatható marad a választók felé.
A demokráciákban a hatalom forrása a nép, a hatalom azért törvényes, mert a nép felhatalmazásából, azaz választások útján, a nép által jött létre. A technokrácia ezzel szemben azt képviseli, hogy a hatalom azért törvényes, mert a homályos közjót makulátlanul képviselve hoz hatékony és szakszerű döntéseket ugyancsak a népért. Máris látható, hogy amennyiben egymást érnék a szakértői kormányok, az alapjaiban sértené a népszuverenitás elvét, hisz a szakértő nem a választók bizalmából, hanem a végzettségéből, karrierjéből vagy intézményi tekintélyéből eredezteti a hatalmát.
Ahogy szó volt róla, a politika lényege nem a mérnöki pontosságú számolás, hanem az értékek közötti választás. Az adóreform messze nem csak technikai kérdés, mint ahogy a gazdasági növekedés és a társadalmi egyenlőség viszonyáról szóló vitákat is állandó erkölcsi és politikai ellentétek kísérik. Hamis a látszat, hogy az ilyen kérdésekben létezne egyetlen objektív, tudományos megoldás, a szakértői döntések mögött is ideológiai gyökerű értékválasztások húzódnak meg, amelyeknek szintén vannak vesztesei és nyertesei, de ezt nem igazán szeretik hangoztatni.
A demokráciákban élő népeket is elöntheti olykor a mindent elsöprő harag, erre az eshetőségre találták ki a biztonsági szelepként funkcionáló bizonyos időközönkénti számonkérhetőséget. Ha a polgárok elégedetlenek a kormánnyal, a településvezetéssel, a következő választáson leválthatják azt. A szakértőket viszont senki nem választja, így a nép nem is tudja őket közvetlenül leváltani vagy szankcionálni. A technokrata nem a választópolgároknak felel, hanem saját szakmai közösségének, a nemzetközi piacoknak vagy a mögötte álló hazai és nemzetközi intézményeknek.
A politikai pártok és parlamentek egyik alapvető feladata a társadalmi konfliktusok becsatornázása, míg a kimeneti oldalon a kompromisszumok kialkudása. Folyamatos szakértői kormányok esetében kiüresednek a pártok, elveszítik kormányzási képességüket, és tiszta kampánygépezetekké silányulnak.
A szakértői kormányzás olyan a demokráciában, mint az intenzív osztály egészségügyi válsághelyzetben. Létfontosságú és mentőövet jelent a politikai elit cselekvésképtelensége esetén, de hosszú távon nem képes kiváltani a politika nehéz, konfliktusos és gyakran kiábrándító világát. Nem javít a kormányzás minőségén, tartalom nélkülivé teszi a demokratikus nyilvánosságot, szétszórja a felelősséget, tovább mélyítve az állampolgár elidegenedését a politikai döntéshozatalban való részvételtől, a politikai intézményektől és elitektől, végeredményben a saját állampolgári szerepétől és jogaitól, amelyet még lelkesen és őszintén gyakorolt, midőn egykor kinyitotta a friss újságot.
Mielőtt a politikacsinálás művészetét is kiszerveznénk az algoritmusoknak, az AI-nak, tegyünk még egy kísérletet a politikai hivatás becsületének helyreállítására, és a szakértelem helyénvaló integrálására a döntéshozatalban.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.
Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.
„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.
Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
Egy törvénytervezet a kommunizmus óta először tenné kötelezővé az iskolai egyenruhát. Pedig lennének itt fontosabb problémák is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.