Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Kedd reggel lágyan csepereg egy kis eső, de jóformán meg sem nedvesíti rendesen a kiszáradt földet, az aszfaltot is csak módjával.

Aznap jön a hír: 30 éve nem volt ilyen alacsony a Duna állása Galacnál, és a szintcsökkenés várhatóan tovább folytatódik.

Egyre csak szaporodnak a posztapokaliptikus sorozatok a Netflixen, mindez együtt pedig elég nyomasztó hangulatot képes eredményezni.

Arról már régóta tudunk, hogy a víz, az édesvíz (időszakos) hiánya komoly problémákat fog okozni a jövőben.

Most ízlelgetjük azt a jövőt, ami talán nem is lesz olyan szép, bár újnak kétségtelenül új lesz.

Közben szembejön egy cikk: Kína egy gigantikus vízierőmű-projekt keretében akkora gátat kezdett el építeni a világ legmagasabban, 5000 méteren fekvő Jarlung Cangpo folyón, hogy az még a föld forgástengelyét is módosíthatja, ezáltal pedig a napfelkelte időpontja is módosulhat.

Kína egyszer már megcsinálta ezt a cselt: a Jangce folyón 2003-ban elkészült Három-szurdok-gát olyan hihetetlen mennyiségű vizet torlasztott fel, hogy az módosította a bolygó súlyeloszlását, miáltal a Föld forgástengelye mintegy 2 centimétert eltolódott.

Ezt persze aligha érzékelte bárki is. Nem azért vagyunk kialvatlanok, mert a kínaiak miatt hamarabb jön fel a nap. Egy kőkemény 0,06 mikroszekundumos szundi nem old meg sok mindent. Szóval nem, nem a kínaiakat okoljuk újkori kialvatlanságunkért.

Az azonban mégis figyelemreméltó, hogy az emberi lény erre is képes: kozmikus változásokat idéz elő, még ha aprókat is. Ekkora erőhöz jókora felelősség társul, csakhogy az emberi lény – aki hajlamos önmagát a „teremtés koronájának”, meg efféléknek nevezni – alapvetően nem arról híres, hogy túltengne benne a felelősségtudat.

A Medog Vízierőmű Projekt, amelynek a gátját most kezdték el építeni, még a Három-szurdok-gátnál is jóval nagyobb lesz. Ez lesz minden idők leghatalmasabb gátja, és bár komoly járulékos károkat okoz, Kína úgy tűnik eltökélte, hogy ő akarja megépíteni a világ leghatalmasabb gátját. A szocialista országokra általában jellemző ez a konok versengés: folyton azon vannak, hogy legyőzzék, megelőzzék valamiben a világ kapitalista részét.

és ami szintén aggodalommal töltheti el a versenytársakat – vagyis minket.

Ha Kína valamit a fejébe vesz, akkor azt előbb-utóbb meg is valósítja. Most például – amellett hogy mindenkit szeretne megelőzni fegyverkezésben – a Medog Vízierőmű Projektet vette a fejébe, ami azzal jár, hogy a következő hét év során meg kell építeni a világ legnagyobb gátját a világ hetedik legnagyobb vízhozamú folyóján – ki tudja ez mennyit fog változtatni a Föld forgástengelyén –, amely aztán később Brahmaputra néven Indiában, majd Bangladesben folytatja útját.

A folyótól mindhárom országban milliók élete függ: ennek a vizét isszák, ennek a vizével öntözik a rizsföldeket, és így tovább.

hiszen joggal tartanak attól, hogy Kína szükség esetén vissza akarja tartani, kontrollálni akarja a vízkészleteket. Ez pedig rájuk nézve katasztrofális következményekkel járna. Az a jövő tehát, amit jóval távolibbnak képzeltünk, aztán váratlanul megérkezett, már ilyen helyzetekkel is elkápráztatja a valóságra rácsodálkozó forgatókönyvírókat: országok, ráadásul kemény katonai hatalmak versengenek egymással egy eddig kifogyhatatlannak hitt nélkülözhetetlen erőforrásért, a vízért.

A Netflix egyre gyarapodó posztapokaliptikus filmkínálata sajnos azt is megmutatta már nekünk, hogy egy olyan helyzetben, amikor nem jut mindenkinek elegendő valamely nélkülözhetetlen erőforrásból, mindig a kegyetlenebbek győznek, ők kaparintják meg egyedül azt, ami normális esetben mindenkié.

Európában is kezdeni kell valamit ezzel a kérdéssel, hiszen a mostani szárazsággal járó energiaválság megmutatta, hogy újfajta kihívásokkal kell ezentúl szembenéznünk.

Megoldhatjuk közösen is, hogy mindenkinek megfelelő vagy legalábbis elfogadható legyen, és ne úgy nézzünk ki hosszú távon, mint a mostani Netflix-kínálat.