Amíg olyan országban élünk, ahol egy egyetem, a szintén vásárhelyi MOGYE vezetői az oktatási tárca – tehát a kormány – támogatásával vehetik semmibe a törvényt, amiben a magyarok számára kedvező elemeket, a magyar főtanszékek létrehozását rögzítették, nincs amin csodálkozni.

Az incidensek után az országból (többnyire végleg) távozó fiatal értelmiségiek számáról máig nem készült statisztika. Mindez Ion Iliescu batyuja.

Az „oszd meg, és uralkodj” parancsára, a Székely Nemzeti Tanács pozícióinak meggyengítésére hozták létre az újabb, a székely önrendelkezés asztalánál áruló szervezetet.

Már a székelyek nagy menetelésén is bebizonyosodott, hogy az RMDSZ-es polgármesterek támogatása nélkül kudarcra van ítélve minden kezdeményezés.

Stefano Bottoni történésszel tekintettük át, mi történt azokban a bizonyos októberi napokban Romániában. „Magyar ügy” volt-e az erdélyi ötvenhat? Párhuzamok és különbségek, mítoszok és valóság.

Szégyenletes és felháborító, hogy az 1990-es bányászjárás miatt a mai napig egyetlen vájárt, történetesen a magyar nemzetiségű Domokos Dénest ítélték – természetesen nem érdemtelenül – börtönre.

Valószínűsíthető, korábbi fanyalgásai okán is, hogy Liviu Dragnea a magyar kártyát még mindig nyerőnek tartja.

Ez az a régió, amelyet otthonunknak tekintünk, nem kell bukaresti irodákban hátsó szándékoktól fűtve, asszimilációs törekvésektől vezérelve mesterséges régióhatárokat megrajzolni.

A nemzeti büszkeség, a nemzeti érzelmek felpiszkálása, tüzelése még ma, negyedszázaddal a rendszerváltás után is jó kampányfogás.

Ahelyett, hogy csendben láttamozta volna, miként veszik át a helyi önkormányzatok az állam egyik alapvető, de megoldatlanul hagyott feladatát, a törvény hajthatatlan őre, a kormányhivatal ebbe is belekötött: nem engedélyezte jogi személyek társulását az egyesülethez, majd a Kovászna Megyei Tanácsot is kiebrudalta a közösködésből.

A magyar kommentkultúra elérte azt a mélyenszántó magasságot, ahonnan már nincs továbblépés.

Mire számíthat az erdélyi, székelyföldi magyarság a kommunizmus bűneiért késve bocsánatot kérő, szociális téren és közalkalmazottak bérével zsonglőrözésre készülő politikustól, akit különben választási csalás és befolyással üzérkedés miatt alapfokon elítéltek, illetve az SZDP megújult vezetésétől?

Sokáig abban a hitben ringattam magam, hogy a mi erdélyi/székelyföldi magyar politikusaink másabbak, mint a Dâmbovița partiak: komolyabbak, higgadtabbak, mértéktartóbbak – legalábbis a kampány­ígéretek terén. Ma már csöppet sem vagyok biztos ebben.

Az, hogy büntetőeljárás alatt állók és elítéltek lehetnek vezető politikusok, az a választók hibája, de úgy is mondhatjuk, hogy a választók akarata.

Az alakulat gyakorlatilag akkor szűnt meg ellenzéki pártnak lenni, amikor ennek a politikai hitvallásnak a szülőatyja, Szász Jenő – akkor már nem az MPP elnöki minőségében – a 2012-es parlamenti választások idején arra buzdította az erdélyi magyarokat, hogy ne a néppártra, hanem az RMDSZ-re szavazzanak.

Különösen jellemző a nacionalizmus militáris modora Romániában.

A XXI. századi, európai Romániában egy város választott testülete nem dönthet arról, hová ültet fát, alakít ki dombot, állít szobrot, csak ha ezt a központi erőszakszervek is jóváhagyják – prefektusunk értelmezésében ez a modern kori román demokrácia, ez az eredeti román önkormányzatiság.