Túlságosan magyarok a Novák Károly Eduárd által vezetett ifjúsági és sportminisztérium kampányai.
Ezzel rukkolt elő újabb, leleplezőnek szánt cikkében a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap, amely mostanában megint előszeretettel veszi elő a magyar kártyát: a múlt héten az fájt, hogy a csíkszeredai futball- és jégkorongcsapatnak nincs román nyelvű honlapja.
Most viszont azt vették észre éles szemmel, hogy a „Bajnokok az életért”, oltakozásra biztató minisztériumi kampányban szereplő erdélyi magyar sportolók (Novák Eduárd, Bölöni László, Tófalvi Éva és Szőcs Bernadette) anyanyelvükön is megszólalnak,
De még a Nemzeti Sportstratégia színei, a türkiz és a rózsaszín is gyanús, hiszen túlságosan közel állnak a piroshoz és a zöldhöz. Bezzeg a román trikolór színei, főleg a sárga, sehol sincsenek.
már az is baj, hogy az egyik képen egy zöld mezes focistasrác szerepel. És persze Novák sportminiszer legfőbb bűne, hogy a magyarországi sportstratégiából inspirálódva szeretné megreformálni a román sportéletet.
Amire igencsak ráférne a reform és a gyűlölt-irigyelt szomszéd sikeressége, hiszen a tokiói olimpián 20 magyar érem és csak négy román született – de ez valahogy nem jutott a szerző eszébe. Az viszont feltűnt neki, hogy Novák zöld nyakkendőt viselt, amikor a magyar kormány képviselőivel tárgyalt. Mintha ennél nagyobb gondja nem is lenne a román sportnak…
A cikk megjelenésekor ugyanis Novák éppen Budapesten járt, ahol többek között az Év Sportolója Gála egyik díjátadója volt.
mert élesítésével egy időben szállt le Bölöni László repülőgépe Bukarestben, aki a fociválogatott szövetségi posztjának legfőbb esélyesévé lépett elő. Magyar sportminiszer, magyar edző a legfontosabb és legnépszerűbb (bár messze nem a legjobb) nemzeti csapat élén – van baj elég a román sportban.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
A digitális létezésre átállás szükségszerűvé teszi magának az államnak az átalakulását is.

Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Retrofuturisztikus nyavalygások: azt akartuk, hogy a dolgok egy gombnyomásra működjenek, aztán megelégeltük és a hatékonyság nevében túlbonyolítottunk egy csomó mindent.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
A George Simion vezette AUR és a Sorin Grindeanu vezette PSD rúgni akart egyet a politikai ellenfeleken, közben kiengedte a bejegyzett élettársi kapcsolat szellemét a palackból.

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.