Miért is maradtunk mi itthon?

Az erdélyi élet igen nagy kettőssége: maradjunk itthon (hivatalos életrecept), de jobb, ha kivándorlunk (nem hivatalos életrecept). Az ideális erdélyi élet talán az lenne, ha úgy lehetne itthon maradni, hogy közben ki lehetne vándorolni, meg lehetne így egészen nyugodni.

Mert egyébként sokakban ott kísért a kérdés élethosszig: miért is maradtunk mi itthon?

(Ez az életben néha kicsit keményebb szavakkal fejeződik ki.) Vagy ha bennük nem is kísért, kísért a környezetben: az ismerősökben, a szomszédokban, a rokonságban, akik időről időre fel is vetik. Vagy csak érzékeltetik: Erdős Pistáéknak hogy bejött az élet odakinn. Miközben mi idehaza…hát, arról jobb nem is beszélni. Pedig mennyivel balfékebb fiú volt Pista, istenem, két számot nem tudott összeadni, maszatos volt állandóan, köszönni sem köszönt, csak nézett maga elé bambán, s imbolygott a kitérdesedett tréningnadrágjában, mindig kergették meg a román fiúk. Most pedig Kaliforniában koktélozik a nyurga szőke feleségével a medenceparton, miközben mi kerek kis Katikánkkal a kút mellett sütjük le a vinettát télire. Ami nem rossz, ugye, de. Miért is maradtunk mi itthon? Erdélyi magyarnak lenni olyan, hogy mindegyre furcsa kérdések merülnek fel. Leginkább arról, hogy ami van, miért nincs másképp.

Erdélyi magyarnak lenni tehát valószínűleg nem olyan nagyon természetes dolog,

mert ha természetes dolog lenne, nem kellene gyakran olyan kérdésekre válaszolni, hogy ami van, az miért nincs másképp. Erről is szól az erdélyi magyarok életének egy része, hogy nyugtatgatják magukat: ami van, az szinte olyan, mintha nem is ilyen lenne. Ehhez hasonló a kivándorlás-kérdés megítélése is: rossz, de mégis jó. Az itt maradás, a megmaradás fontos hívószó a politikában, a kultúrában, a nyilvánosságban, mint jövőnk alapköve. Ám odalenn az életben nem pontosan így jelenik meg. Mert megmaradni fontos, de megélni (vagy nem így élni) még fontosabb, így gondolkodik az erdélyi ember. Megmaradni vasárnapi dolog, megélni pedig hétköznapi. Arra pedig, aki jól meg tud élni, felnéz a környezete, és persze irigyli is. És itthonról nézve úgy tűnik, aki kivándorol, az általában sokkal jobban meg tud élni. Többre viszi. És annyi minden jobb neki. Persze hiányozhat neki sok jó, ami nekünk megvan, de. Érdekes egyébként, hogy nyilvánosságunkban is gyakran amolyan egzotikumként jelenik meg a siker és az itthonlét kettőse, olyasmiként, ami rendkívüli, így természetellenes. Érdemes megfigyelni az ilyen címeket a sajtóban: Itthon is lehet érvényesülni (cikk fiatal párról, akik gondoltak egy merészet, és hazajöttek, vállalkozást indítottak), Nem könnyű, de kitartó munkával itthon is sikerülhet (cikk negyvenes nőről, aki mégis itthon maradt, és.) Az élet bugyraiban tehát a kivándorlás igen gyakran pozitívumként jelenik meg, és épp az itthon maradás lesz negatív kicsengésű.

Kivándorolni: koktélszürcs és medence, itthon lenni: vinettasütés és kerekes kút.

Valahogy ez benne van a levegőben. És nem elég, hogy benne van, hazalátogat Erdős Pista is, s szavaiból kiviláglik: rettenetes, rettenetes idehaza. Nem lehet közlekedni. Semmit nem lehet elintézni. Semmi nincs megszervezve. Mindenki rosszul dolgozik. Csak a legrosszabb szakemberek maradtak itthon, mindenki más elment, hozzá nem értők mindenhol. Látszik, hogy kevés a pénz. Ráadásul sok a medve. És még a táj is csúnyul. Saját létünktől némiképp elborzadva, habogva kísérjük ki Pistát, közben legbelül lázasan próbáljuk keresni a magyarázatot arra: miért maradtunk mi itt mégis? Amikor ez a kérdés felmerül (általában az elmenéssel szemben), az itthon maradás valami nyomasztó, nehéz gondolatként tűnik fel. Ilyenkor az erdélyi ember – nem mindenki persze, csak az, akiben felmerül –

magyarázza a bizonyítványát, még akkor is, ha nem lenne oka panaszra voltaképp.

Megeshet, már-már röstellkedik, hogy itthon milyen. Hogy neki milyen. Mindig is így volt, hogy itthon ilyen, erre ő mégis. Akkor kellett volna elmenni, amikor. De hát ő akkor. Más volt akkor. És most már. Ez van most már. És még ez is lesz. Baszki. No, maga sem tudja pontosan. Sokféleképpen magyarázható, hogy miért döntött így, sőt, az is lehet, hogy egész egyszerűen úgy alakult: itthon maradt. Csak hát kutya nehéz jól megmaradni, ha az embernek folyton vigasztalnia kell magát közben.