// 2026. szeptember 19., szombat // Vilhelmina
Szántai János Szántai János

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

// HIRDETÉS

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

Fotó: Szántai János
(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2026. augusztus 03., 17:28

Fotó: Szántai János

A múlt hét vége fele megérkezett az idei nyár második hőkupolája a mioritikus hazába. A klímaszorongó felvilágosultak azonnal reszketni és végrendelkezni kezdtek (ami nem zárja ki, hogy közben egyenlőbb erdélyekről deliráljanak), miközben ujjacskáik a légkondi távirányítóját simogatták, hogy még több hűvöst préseljenek ki a gépből.

Épp energiaválság is van, Duna, Cernavoda, atomerőmű, sziklarobbantás, de ki nem szarja le a nemes ügy érdekében, ugye.

A klímakatasztrófa-pesszimisták kiültek a kispadra a déli verőfényben és füstölgő fejjel szidták a woke-ot meg a kommunistákat meg az LGBTQ-közösséget (nem érdemes érdeklődni az ok-okozati összefüggések iránt), a romákat, a globális balt, amiért mindenre ráteszi a tetves kezét és egyáltalán.

// HIRDETÉS

Na de mit tegyen (ilyenkor és úgy általában) az a sok ember (a szavazópolgárok nagy része, reményeim szerint),

aki szerencsétlenségére nem klímaszorongó, de nem is él tagadásban,

vagyis nem köti le minden hőkupolás percét az, hogy éppen miért retteg vagy kit szid. A neten nincs mit keresnie, hiszen az említettek ott hisztiznek, hörögnek, vetik a világ elé a saját jelenéseik könyveit. A szomszéddal se tud beszélgetni, mert hétvége közeleg, elment falura. Vagy bezárkózott a lakás legmélyebben fekvő helyiségébe és olvas, filmet néz, esetleg tervezi a szabadságát egy olyan helyre, ahol éppen akkor nem lesz hőkupola.

Az ilyen szerencsétlen se-rettegő-se-tagadó, akinek szemmel láthatóan minden nemes ügy smafu,

nem képes aggódni semmiért, nem érdekli, hogy a medvék, bocsánat, macik napszúrást kaphatnak ebben az infernóban, de az sem, hogy a verőköltő bodobácsoknak nem jut elég víz, ugyanakkor arra se képes, hogy válogatott káromkodások pörölyével verje képzelt ellenfeleinek fejét (rohadt libernyákok, hazaárulók, ballipsik, sorosisták stb.) a közösségi hálózatok bugyraiban, szóval az ilyen semmirevaló alász-plajbász-pária mit tehet ilyenkor?

Nos, például arra gondol, hogy ha (a nagyon nem egyenlőbb) Erdély fővárosában napközben 35 fokot mérnek a szakemberek árnyékban (van az 40 is az árnyékon kívül), akkor például 1000 méteren felül már csak 28 fokot mérnek ugyanazok a hőmérők. És akkor az Erdély-fővárosi trópusi estékről és reggelekről még nem is beszéltünk.

Pofonegyszerű: az ember felkerekedik és meg sem áll, amíg 1000 méter fölé ér.

Tehát beültem az autóba (bocsánatot kérek mindenkitől, akinek ez fáj, de az autózás volt a legegyszerűbb, ha nem is a legolcsóbb módszer, hogy eljussak a célpontba) és meg sem álltam az 1100 méter magasan fekvő Smida nevezetű falucskáig.

Ez a Smida az Erdélyi-szigethegységben van, közigazgatásilag Jósikafalvához (Beliș) tartozik – tudják, ahhoz a Jósikafalvához, melynek közelében 1849 júliusában a Vasvári Pál őrnagy vezette magyar csapatok vereséget szenvedtek a román sereggel szemben, aztán 69 év múlva, 1918 novemberében a románok (más források szerint az uradalmi fűrészmalomban dolgozó szerb, olasz és orosz hadifoglyok)

felgyújtották Urmánczy János báró uram kastélyát,

az előtte álló Vasvári-kápolnát pedig ortodox templomnak kiáltották ki (bár nem egészen világos, a szerbeknek, oroszoknak, pláne olaszoknak miért állt volna ez érdekében), ami sajnos véres ellencsapást szült, melynek legalább 41 román hegylakó esett áldozatul (egy részük biztos ártatlanul), ami viszont egyáltalán nem könnyítette meg a Román Központi Nemzeti Tanács és Jászi Oszkár nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter éppen zajló (és amúgy sem túl kecsegtető) aradi tárgyalásait arra vonatkozóan, hogy Erdély valamilyen formában esetleg mégis maradjon Magyarország része.

Szóval, Smida Jósikafalvához tartozik és az ember úgy érzi magát, miután elhagyja az E60-as európai utat és elkezd felfele kanyarogni az erdős hegykúpok oldalaiban haladó úton, mintha váratlanul Svájcba érkezett volna.

El tudom képzelni, hogy a már említett Jászi Oszkárnak ilyen hegyek közt jutott eszébe a nem mellesleg remek Keleti Svájc víziója.

Jászi uram elképzelése szerint az 1918 utáni Magyarországot 14 kantonra osztották volna (svájci mintára), ebből nyolc magyar vagy magyar többségű, egy szlovák, három román vagy román többségű, egy szerb és egy vegyes (német-magyar-szerb). Persze, a terv nem tetszett a már egyesülésben gondolkodó románoknak, de a magyaroknak sem, szóval ahogy jött, úgy el is bukott.

A hegyek, a svájci hangulat viszont itt maradt az azóta eltelt bő száz év dacára (benne 40 dögvésznél is pusztítóbb kommunista, majd nemzeti szocialista diktatúrával és 36 év átmeneti vadkapitalizmussal).

Minden erdőt nem sikerült ellopni, minden telket nem sikerült a maffiák kezére játszani.

Kiemelném, hogy az utak kiválóak (alig akad problémás szakasz), bár keskenyek, vagyis autópályás képzettségű sofőrök inkább menjenek a tengerre (nagyon hülyék, amikor egy másfél sávos úton tolják az elektrojárgányukat és integetnek, menj arrébb, mert ők jönnek), Smidából pedig a szélrózsa minden irányába lehet kirándulni: 15 kilométer Pádis és az ottani csodák, két kilométer a Bélesi-víztározó vége, lehet bringázni, túrázni (vannak klassz tematikus útvonalak, például a Teodor Șușman-féle kommunistaellenes partizáncsoportról elnevezett 10 kilométeres túraútvonal, amelyet 2024-ben csináltak meg), csónakázni, de egyszerűen csak üldögélni, olvasni, beszélgetni is. És medve sincs minden bokorban, hej!

Jártam már Smidán, egész pontosan 2017-ben, a Smida Jazz Fesztivál második kiadásán.

A környék lakói ma is visszasírják azt a (középosztálybeli, vagyis jól fizető) közönséget.

A fesztivál területét lelakatolt kapu őrzi. 2020-ban a pandémia rácsapta az ajtót (mint minden tömegrendezvényre), aztán 2023-ban volt még egy alkalom, azóta évről évre halogatják a szervezők.

Ezúttal tehát csend fogadott. Azaz, fogadott volna, ha a választott panzióba nem épp a Rock Academy nevű magán zeneképző egyhetes táborának utolsó napjára érkeztem volna. Tisztességesek voltak a panziósok, előre szóltak. Meghallgattam hát a Nirvana, a Metallica, a Cranberries stb. megaslágereit (mindegyiket vagy hatszor) lelkes gyerekek előadásában, akik igazán profi szerkón tolták a rockzenét, öt méterre a legelésző tehenektől. Tetszett a muzsika. Remélem, a jószágnak is.

Feltett szándékom volt, hogy ezúttal nem bújom a tájat, csak üldögélek a teraszon és szóba állok mindenkivel, aki hajlandó velem szóba állni.

A gyerekek elmentek lefeküdni, a csend éppen leülepedni készült, amikor

megjött a szembe-szomszéd, valamerre szelfizett egész nap, szóval megjelent a BMW-terepjárójával és a héten vásárolt igazi vadonjáró ruházatával

(ilyen fekete folt van a nadrág seggén, ez vicces, bár teljesen logikus, vízálló anyag, ha a viselője a patakban kíván üldögélni, mint valami marxista filozófus) és azonnal bekapcsolta a dróttalan bömböldéjét.

A román nép egyik, ha tetszik, nemzetkarakterológiai jegye a rendszerváltás óta eltelt 36 évben, hogy alaposan megtanulta, mik a jogai. Egyebet nem (például azt, hogy a jogokhoz kötelezettségek is társulnak), de jó munkához idő kell. Ja, sokat járt külföldön is (nem csak az ő hibájából), tehát a kurrens európai standardokkal is tisztában van. Így aztán, ha netán pénzre tesz szert (mindegy, hogyan, ezzel a tolvaj, korrupt, csaló maffiaállammal szemben a csalás, lopás, korrupció stb. hőstettnek minősül),

azonnal a lehető legdrágább autókra, telefonokra, okosórákra, egyéb kiegészítőkre költi (nem baj, ha otthon közben nincs folyóvíz),

hogy aztán legyen mivel csapassa a tengerpart homokjában, legyen mivel szelfizzen a Bélesi-víztározó fölött és persze, legyen mit bömböltessen az üdülőtelepen. Az a 36 helyi lakos (2021-es népszámlálási adat), aki itt maradt, megszokta. Amúgy is, ők az ilyen fekete-seggfoltos-hangszórós béemvésekből élnek.

Én pedig, a turista, tűrjem. Vagy vegyek nagyobb bömböldét.

Mint az alsó szomszéd. És csapjak össze a seggfoltos hegyi pojácával, hallám, ki tudja hangosabban tolni a pillanat maneleslágerét. Történetesen kedvelem a manelét. A hangerőt nem kedvelem annyira, pláne így esténként, amikor a hőmérő higanyszála szépen 15 fok alá csorog és felpattan az égre a Hold is.

A panziós hölgy bocsánatkérően mosolygott. Felsőgyurkucán lakik. Alsógyurkuca is létezett 1970-ig, aztán elnyelte a Bélesi-víztározó. Kérdeztem, hányan laknak ott. Olyan százan (ellenőriztem, 92-en, a 2021-es népszámlálás szerint).

Iskola nincs, munka nincs, mindenki elmegy, aki teheti.

De hát ez a hely turistaparadicsom is lehetne, én is ideköltöznék szívesen. Persze, bólint a hölgy, csak hát sok a csalás, a maffiózó, törvény nemigen van, iskola nincs, csak Jósikafalván, télen pedig nem éppen gyerekjáték az ottani élet. Ő miért nem ment el, kérdem. Büszkén kihúzza magát. 2012 óta munkakönyves állása van a panzióban. A munkakönyv, az számít. Az rangot ad. Rengeteg a feketemunkás.

Vizet töltöttem épp az ebédlőben, amikor rám szólt egy fiatalember, mindkét keze, karja tele tányérral:

Domnu’, nu deschideți oblocu ăla pentru mine, vă rog?

Vagyis: Uram, kinyitja nekem azt az ablakot, kérem? Reflex-szerűen kinyitottam a konyhába nyíló kétszárnyú elválasztó ajtót, odabentről rám mosolygott egy távol-keleti arc. Hirtelen két dolog is megütött. Az obloc, ami nyilván a magyar nyelvből került át a román tájszólásba, illetve a távol-keleti mosoly. Mindkettő érthető. A srác a szüleitől, nagyszüleitől kapta az oblocot (el is nevettük később). Másnap reggel épp a kávémat ittam az elülső (közös) teraszon, amikor kiugrott a konyhából és egy parittyával lődözni kezdett a panzió tökéletesen fazonírozott pázsitját legelő tehenekre, igen gyenge hatásfokkal.

Nem azzal van baj, hogy legelnek, magyarázta nevetve, hanem hogy teleszarják a gyepet, ő pedig mehet tisztogatni.

Egy nappal korábban jól szórakoztam azon, hogy az egyik vendég ismételten hessegetni próbálta a derék kérődzőket, hogy ottan miért zajonganak. Ő volt az, aki valamivel korábban azzal indokolta, hogy a gyerekek előtt bömbölteti a manelét, hogy hát a gyerekek is hallgatják az ominózus muzsikát odahaza. (Fel se merült benne, hogy vajon miért.) Pedig

a kolompolás tudományosan is igazolt hangterápia (lásd még, rezgésfürdő, természetközeli és állatasszisztált terápiák).

Ráadásul Smidán történetesen suhogó ingyen van. Az a híres anekdota is eszembe jutott (ha már Svájc), hogy egy ember épített egy házat valamelyik svájci hegyi faluban. Igen ám, de minden reggel arra haladt el a tehéncsorda. Kolompolva. A jóember tűrte egy ideig, aztán panaszt tett a polgármesterei hivatalnál, hogy zajártalom, meg tehenek meg minden. Mire

a polgármesteri hivatal válaszlevelében megüzente, hogy a helyi lakos büszke a tehénkolompra. Aki meg nem büszke, az elköltözhet.

A tehenek sehogy sem akartak „elköltözni” a panzió elől, viszont egy-egy kavics veszélyesen közel pattant a parkoló autókhoz, ezért megjegyeztem, talán hatékonyabb lenne, ha a személyes tekintélyével hatna oda, ha már odébb kell hajtani a jámbor állatokat. A fiatalember később elmesélte (rendesen összebarátkoztunk), erdőmérnöki karra jár egyetemre. Mondtam, pompás, hát Smida környéke tele van erdővel.

Őszinte felháborodással a hangjában közölte, hogy egyetem után azonnal elmegy. Hova? Mindegy. Csak el.

De hát kellene oda az erdőmérnök. Legyintett: őszintén sajnálja, hogy Romániában született. Itt mindennek vége. Annak is, ami korábban még működött valahogy. Kész, semmi bizalma sem maradt. Se a kormányban, se a helyi hatóságokban. Erre nem volt mit mondani. A párhuzamos valóságok váratlanul durván összeütköztek az idilli hegyi legelőn.

Még megpróbálkoztam azzal, hogy né, a távol-keleti jóember idejött dolgozni.

A srác elmosolyodott: igazam van, vannak szarabb helyek is a Földön.

De ő erről nem tehet. A legszomorúbb dolog az volt, hogy nem igazán tudtam neki semmit mondani. Üldögéltünk a kora délelőtti 22 fokban, bámultuk az elénk táruló tökéletes természeti képet. Én szívesen odaköltöznék, ha tehetném, ő azonnal elvándorolna, ha tehetné. Körénk borult a táj, a csend, a bömböldések valahol szelfiztek épp. Kinyílt egy obloc a kis- és nagyvilágra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Négy parkoló autót zúzott le, és egy gázvezetéket is megrongált egy részeg ferraris Nagyszebenben – hírmix
Főtér

Négy parkoló autót zúzott le, és egy gázvezetéket is megrongált egy részeg ferraris Nagyszebenben – hírmix

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.

Az AUR a botrány után már egyeztetne a magyarellenes zászlócsókolgatós törvényről
Krónika

Az AUR a botrány után már egyeztetne a magyarellenes zászlócsókolgatós törvényről

Egyeztetést kezdeményezett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a román zászló napjához benyújtott módosító javaslatáról, miután az jókora botrányt okozott, és számos bírálat érte.

Súlyos baleset Maros megyében: két halott, négy sebesült – hírek vasárnap
Főtér

Súlyos baleset Maros megyében: két halott, négy sebesült – hírek vasárnap

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Erdélyben született és négy nyelven is folyékonyan beszél Nicușor Dan harmadik miniszterelnök-jelöltje
Székelyhon

Erdélyben született és négy nyelven is folyékonyan beszél Nicușor Dan harmadik miniszterelnök-jelöltje

Siegfried Mureşan Nicușor Dan elnök harmadik miniszterelnök-jelöltje. A 45 éves politikus az Európai Néppárt (EPP), illetve az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke.

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó
Krónika

Kelemen Hunor nyakkendőjéről cikkezik a román sajtó

Mindenkit meglepett, megtörte a szokásokat, játékos kiegészítőt viselt – több román sajtóorgánum sem hagyta szó nélkül Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nyakkendőjét, amellyel a Nicușor Dan elnökkel való csütörtöki konzultációra érkezett.

Elkobozták a be nem könyvelt pénzt Hargita megyében
Székelyhon

Elkobozták a be nem könyvelt pénzt Hargita megyében

Az adócsalás megelőzése és visszaszorítása érdekében a Hargita megyei rendőrség autóalkatrészekkel foglalkozó cégekhez és az autószervizekbe szállt ki ellenőrzésre. Több törvénysértést is találtak.

// még több főtér.ro
A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról
2026. szeptember 10., csütörtök

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS