// 2025. szeptember 16., kedd // Edit
Papp Attila Zsolt Papp Attila Zsolt

A hír szent, a vélemény szabad, de minek

// HIRDETÉS

Valaha az előítélet próbája a valóság volt, ma a valóság próbája az előítélet – avagy miért idegenedtem el a közéleti újságírástól.

(Külön)Vélemény

Szerző: Papp Attila Zsolt
2022. december 31., 14:06

Elhatároztam egy ideje, hogy nem írok úgynevezett közéleti publicisztikát, és az elmúlt években ehhez többé-kevésbé tartottam is magam. Talán ez lesz az utolsó. Talán nem. Ennek persze nincs túlságosan sok relevanciája, mert nem magamról akarok írni, nem a rosszkedvem teléről, amely nem mostanában kezdődött, még csak nem is magának a véleményműfajnak a hanyatlásáról – illetve csak annyiban, amennyiben a műfaj válsága a nyilvánosság válságát is jelenti, hangozzék ez bármennyire drámaian.

Az elmúlt napokban egy kollégám így fakadt ki:

„lassan semmi nem marad abból, amiért annak idején ezt a szakmát megszerettem”.

Mármint az újságírást. Benne van ebben a kifakadásban természetesen az erdélyi magyar médiában bekövetkező változások – magyarán, a cégcsoportunk alá tartozó lapok ilyen-olyan mértékben való bedőlése – miatti elkeseredettség, a korszakzáró spleen; de nem csak ennyi.

Láttunk az elmúlt két évtized alatt már elég bosszankodnivalót

(lám, az angyalian derűs Botházi Marit is elhagyta a humorérzéke, amikor erről írt, pedig ez, tanúsíthatom, ritkán fordul elő). Az állami vagy magánfinanszírozói érdekeknek való kiszolgáltatottság, ignoráns menedzserek és inkompetens strómanok tündöklése, a hatalmi-politikai szempontok szerencsétlen összeházasítása a könyvelői szemlélettel, az indokolatlan átszervezések, amelyekből éppen csak a tartalmi megfontolásokat sikerült kifelejteni – mindez nem új, legfennebb láthatóbbá vált. Ahogyan sok minden más is, amit nehéz elmondani anélkül, hogy visszatérnénk Ádámhoz és Évához.

A kétezres évek fordulója, amikor a legtöbb aktív kollégámmal együtt beléptünk a (kisbetűs) médiatérbe, a nyilvánosság szempontjából rendkívül izgalmas időszak volt. Az erdélyi magyar média egy része kezdett eltávolodni attól a szerepfelfogástól, amely korábban – érthető módon – pusztán a nemzeti identitás megőrzőjének szerepére kárhoztatta, és igyekezett a sajtó klasszikus értelemben vett funkcióit ellátni, a politikai szereplők ellenőrzésétől a különböző nézetek ütköztetésén át a jó értelemben vett szórakoztatásig.

Az internet megjelenésével pedig eleinte kitágult a szellemi viták terepe: akik emlékeznek még a Disputa nevű felületre, tudják, hogy egészen pezsgő és parázs viták folytak a közállapotokról, kíméletlenül és udvariaskodás nélkül, de tisztelettel a másik álláspontja iránt, amennyiben azt érvekkel tudta alátámasztani. A kritika és az ellenvélemény általánosságban véve nem a vitapartner személyének, hanem véleményének szólt; és kissé lomhább tempóban, de az írott sajtó egyes felületein (például a Krónika azóta jobblétre szenderült Szempont mellékletében) is hasonló történt.

A vélemény egykor olyan álláspontot jelentett, amelyet logikus és racionális (vagy legalábbis annak tűnő) argumentumokkal lehetett körülbástyázni – ma a vélemény azt jelenti: valami, amit mondunk.

Bizonyára doktori dolgozatok és médiatörténeti munkák fogják majd felvázolni azt a folyamatot, amely ide vezetett, mindenesetre a politikai polarizáció erősödésének, a közösségi médiák megjelenésének, a nyilvánosság átalakulásának, az ugrásszerű technikai-technológiai fejlődésnek a szerepe megkerülhetetlen, bár ezeket összevetve a tyúk és a tojás elsőbbségének dilemmájával találhatjuk szembe magunkat.

Nem akarom újfent felmondani a leckét véleménybuborékokról és visszhangkamrákról – legyen elég annyi, hogy a közéleti viták „demokratizálódása” és az azonnali, ellenőriz(het)etlen reakció lehetősége azzal a nem szándékolt következménnyel járt, hogy minden vélemény lett, a vélemények között pedig, megalapozottság szerint, egyre nehézkesebbé – értsd: energiaigényesebbé – vált különbséget tenni. Mindez azt a benyomást keltette, hogy a vélemény kialakítása nem kerül különösebb erőfeszítésbe, ellenben a tájékozottság tudatával ruházza fel megfogalmazóját.

(Könnyű ezért az alternatív világmagyarázatokat és újdon törzsi mítoszokat saját érdekeik szolgálatába állító politikusokat hibáztatni, de ők inkább csak a maguk hasznára fordították ezt; bár bajnak ez is elég, mert nemcsak a hagyományos értelemben vett média, hanem a hagyományos értelemben vett politika végét is jelentheti.)

A nyilvánosság egy végtelen kommentmezővé vált,

amelyen a szereplők, az egyszerű felhasználóktól a politikusokon át az ún. véleményformálókig, a közösségi média játékszabályaihoz és végletekig lecsupaszított világképéhez igazodnak. Azt látva, hogy egy botcsinálta influenszer követők tízezrei számára képes referenciapont lenni, megmosolyogtatóan anakronisztikusnak tűnhet a hajdani szerkesztőségekben bibliaként lobogtatott műfajelméleti kézikönyv szigorú alapvetéseihez való ragaszkodás.

Bármit mondjanak a humántudományok művelői, a meghaladottnak vélt posztmodern él és virul. De a „mindenkinek igaza van” elve nem azt jelenti, hogy ténylegesen mindenki érvelése tartalmazhat némi igazságmorzsát, hanem azt, hogy mindenki tudja az igazságot, már azelőtt, hogy az ún. tényekkel szembesülne. És mindegy is: minden, ami eltéríthetne az előregyártott meggyőződéseinktől, félreértésnek vagy valamilyen ellenséges mesterkedés folyományának tűnik föl. Vita nincs, mert az ellenvéleményen állót megvették vagy megvezették – előbbi esetben erkölcstelen, utóbbi esetben ostoba. Párbeszéd végképp nincsen, hiszen az ilyenekkel nincs miről beszélni. Akár egy ismerősöm utólag bonmot-vá nemesedett felhorgadása:

„Megint esik. A kurva anyjukat!”

– csak az egészséges (ön)irónia nélkül.

Bármi, amit mondunk vagy írunk – újságíróként, „publicistaként” is –, bekerül egy olyan kommunikációs térbe, amelyben a fogadtatását és valóságértékét a különböző, egymást kizáró instant hiedelmek döntik el. (Azét is, amit most írok – nincsenek ezirányban illúzióim.)

Valaha az előítéletek próbája a valóság volt – ez ellentétébe fordult: a valóság próbája az előítélet.

A „társadalmi párbeszéd” célja többé nem egyfajta józan közmegegyezés kimunkálása vagy fellengzősebben az igazság keresése, hanem annak egyoldalú felmutatása, a vita pedig olyanná lett, mint a Holló színház híres jelenetében (nézzük meg

">itt, esetleg a Monty Python-féle eredetit

">itt, hadd viduljunk kicsit az óesztendő vége felé).

Függetlenül a jelenlegi lehangoló és vérlázító médiaállapotoktól, ebben a közegben kell helytállnia annak, aki ma azon szakma művelésére adja a fejét, amelyet egykor az imént említett kollégámmal együtt annyira szerettünk – hogy visszakanyarodjak a szubjektívebb felütéshez. Erre szokás eufemisztikusan mondani, hogy szép és emberpróbáló feladat.

Egyébiránt az a véleményem, hogy az új évnek az ideinél jóval boldogabbnak és békésebbnek kellene lennie.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Gyula és Rózsika a Hójába mennek nyaralni

Sánta Miriám

Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Szántai János

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
Krónika

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Úgy megverte a dohányzáson ért diák a tanárt, hogy az kórházba került – hírmix
Főtér

Úgy megverte a dohányzáson ért diák a tanárt, hogy az kórházba került – hírmix

Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval
Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (1. rész)
Krónika

Nagyon Románia, de közben mégsem az: ahol összecsókolózik a Duna a tengerrel (1. rész)

Erdélyből Moldván át Dobrudzsába utazva páratlan élmény ellátogatni a világ legnemzetközibb folyója, a Duna romániai deltájába, amely a világörökség részeként eleve egyedi látványosság. A nyaralás élvezetét csak fokozza, ha a tengerpartra látogatunk.

Extrán fizetnek három napig a visszaváltott palackokért az egyik Székelyföldön is népszerű üzletláncban
Székelyhon

Extrán fizetnek három napig a visszaváltott palackokért az egyik Székelyföldön is népszerű üzletláncban

Egy kis pluszra tehetnek szert utalvány formájában azok a vásárlók, akik bekapcsolódnak a Lidl legfrissebb kampányába.

// még több főtér.ro
Hogy ki az erdélytolvaj, azt én mondom meg!
2025. augusztus 25., hétfő

Hogy ki az erdélytolvaj, azt én mondom meg!

Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?

Hogy ki az erdélytolvaj, azt én mondom meg!
2025. augusztus 25., hétfő

Hogy ki az erdélytolvaj, azt én mondom meg!

Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?

Erdély a magasban
2025. augusztus 20., szerda

Erdély a magasban

Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.

Erdély a magasban
2025. augusztus 20., szerda

Erdély a magasban

Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.

Különvélemény

Gyula és Rózsika a Hójába mennek nyaralni

Sánta Miriám

Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy kisváros, amelyet „elnyelt” a sós víz: Marosújvár tükör-képe

Szántai János

Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS