Valaha az előítélet próbája a valóság volt, ma a valóság próbája az előítélet – avagy miért idegenedtem el a közéleti újságírástól.
Elhatároztam egy ideje, hogy nem írok úgynevezett közéleti publicisztikát, és az elmúlt években ehhez többé-kevésbé tartottam is magam. Talán ez lesz az utolsó. Talán nem. Ennek persze nincs túlságosan sok relevanciája, mert nem magamról akarok írni, nem a rosszkedvem teléről, amely nem mostanában kezdődött, még csak nem is magának a véleményműfajnak a hanyatlásáról – illetve csak annyiban, amennyiben a műfaj válsága a nyilvánosság válságát is jelenti, hangozzék ez bármennyire drámaian.
Az elmúlt napokban egy kollégám így fakadt ki:
Mármint az újságírást. Benne van ebben a kifakadásban természetesen az erdélyi magyar médiában bekövetkező változások – magyarán, a cégcsoportunk alá tartozó lapok ilyen-olyan mértékben való bedőlése – miatti elkeseredettség, a korszakzáró spleen; de nem csak ennyi.
(lám, az angyalian derűs Botházi Marit is elhagyta a humorérzéke, amikor erről írt, pedig ez, tanúsíthatom, ritkán fordul elő). Az állami vagy magánfinanszírozói érdekeknek való kiszolgáltatottság, ignoráns menedzserek és inkompetens strómanok tündöklése, a hatalmi-politikai szempontok szerencsétlen összeházasítása a könyvelői szemlélettel, az indokolatlan átszervezések, amelyekből éppen csak a tartalmi megfontolásokat sikerült kifelejteni – mindez nem új, legfennebb láthatóbbá vált. Ahogyan sok minden más is, amit nehéz elmondani anélkül, hogy visszatérnénk Ádámhoz és Évához.
A kétezres évek fordulója, amikor a legtöbb aktív kollégámmal együtt beléptünk a (kisbetűs) médiatérbe, a nyilvánosság szempontjából rendkívül izgalmas időszak volt. Az erdélyi magyar média egy része kezdett eltávolodni attól a szerepfelfogástól, amely korábban – érthető módon – pusztán a nemzeti identitás megőrzőjének szerepére kárhoztatta, és igyekezett a sajtó klasszikus értelemben vett funkcióit ellátni, a politikai szereplők ellenőrzésétől a különböző nézetek ütköztetésén át a jó értelemben vett szórakoztatásig.
Az internet megjelenésével pedig eleinte kitágult a szellemi viták terepe: akik emlékeznek még a Disputa nevű felületre, tudják, hogy egészen pezsgő és parázs viták folytak a közállapotokról, kíméletlenül és udvariaskodás nélkül, de tisztelettel a másik álláspontja iránt, amennyiben azt érvekkel tudta alátámasztani. A kritika és az ellenvélemény általánosságban véve nem a vitapartner személyének, hanem véleményének szólt; és kissé lomhább tempóban, de az írott sajtó egyes felületein (például a Krónika azóta jobblétre szenderült Szempont mellékletében) is hasonló történt.
Bizonyára doktori dolgozatok és médiatörténeti munkák fogják majd felvázolni azt a folyamatot, amely ide vezetett, mindenesetre a politikai polarizáció erősödésének, a közösségi médiák megjelenésének, a nyilvánosság átalakulásának, az ugrásszerű technikai-technológiai fejlődésnek a szerepe megkerülhetetlen, bár ezeket összevetve a tyúk és a tojás elsőbbségének dilemmájával találhatjuk szembe magunkat.
Nem akarom újfent felmondani a leckét véleménybuborékokról és visszhangkamrákról – legyen elég annyi, hogy a közéleti viták „demokratizálódása” és az azonnali, ellenőriz(het)etlen reakció lehetősége azzal a nem szándékolt következménnyel járt, hogy minden vélemény lett, a vélemények között pedig, megalapozottság szerint, egyre nehézkesebbé – értsd: energiaigényesebbé – vált különbséget tenni. Mindez azt a benyomást keltette, hogy a vélemény kialakítása nem kerül különösebb erőfeszítésbe, ellenben a tájékozottság tudatával ruházza fel megfogalmazóját.
(Könnyű ezért az alternatív világmagyarázatokat és újdon törzsi mítoszokat saját érdekeik szolgálatába állító politikusokat hibáztatni, de ők inkább csak a maguk hasznára fordították ezt; bár bajnak ez is elég, mert nemcsak a hagyományos értelemben vett média, hanem a hagyományos értelemben vett politika végét is jelentheti.)
amelyen a szereplők, az egyszerű felhasználóktól a politikusokon át az ún. véleményformálókig, a közösségi média játékszabályaihoz és végletekig lecsupaszított világképéhez igazodnak. Azt látva, hogy egy botcsinálta influenszer követők tízezrei számára képes referenciapont lenni, megmosolyogtatóan anakronisztikusnak tűnhet a hajdani szerkesztőségekben bibliaként lobogtatott műfajelméleti kézikönyv szigorú alapvetéseihez való ragaszkodás.
Bármit mondjanak a humántudományok művelői, a meghaladottnak vélt posztmodern él és virul. De a „mindenkinek igaza van” elve nem azt jelenti, hogy ténylegesen mindenki érvelése tartalmazhat némi igazságmorzsát, hanem azt, hogy mindenki tudja az igazságot, már azelőtt, hogy az ún. tényekkel szembesülne. És mindegy is: minden, ami eltéríthetne az előregyártott meggyőződéseinktől, félreértésnek vagy valamilyen ellenséges mesterkedés folyományának tűnik föl. Vita nincs, mert az ellenvéleményen állót megvették vagy megvezették – előbbi esetben erkölcstelen, utóbbi esetben ostoba. Párbeszéd végképp nincsen, hiszen az ilyenekkel nincs miről beszélni. Akár egy ismerősöm utólag bonmot-vá nemesedett felhorgadása:
– csak az egészséges (ön)irónia nélkül.
Bármi, amit mondunk vagy írunk – újságíróként, „publicistaként” is –, bekerül egy olyan kommunikációs térbe, amelyben a fogadtatását és valóságértékét a különböző, egymást kizáró instant hiedelmek döntik el. (Azét is, amit most írok – nincsenek ezirányban illúzióim.)
A „társadalmi párbeszéd” célja többé nem egyfajta józan közmegegyezés kimunkálása vagy fellengzősebben az igazság keresése, hanem annak egyoldalú felmutatása, a vita pedig olyanná lett, mint a Holló színház híres jelenetében (nézzük meg
">itt, hadd viduljunk kicsit az óesztendő vége felé).
Függetlenül a jelenlegi lehangoló és vérlázító médiaállapotoktól, ebben a közegben kell helytállnia annak, aki ma azon szakma művelésére adja a fejét, amelyet egykor az imént említett kollégámmal együtt annyira szerettünk – hogy visszakanyarodjak a szubjektívebb felütéshez. Erre szokás eufemisztikusan mondani, hogy szép és emberpróbáló feladat.
Egyébiránt az a véleményem, hogy az új évnek az ideinél jóval boldogabbnak és békésebbnek kellene lennie.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?
A Szociáldemokrata Párt (PSD) teljes mértékben támogatja a szükséges reformokat, valamint a kiváltságok és a szinekúrák megszüntetését.
További híreink: a PSD nagyon nem ért egyet az állami szektort is érintő nadrágszíj-intézkedésekkel, és hiába adott ki pompás oktatóvideót a témában a rendőrség, mégis menyasszonyra lőtt egy férfi.
Csűrrel összeépült kis ház gyúlt ki csütörtökön Csíkszentkirályon.
Csaknem duplájára emelik a DN jelzésű országutak, illetve a gyorsforgalmi utak használatára jogosító útdíjat, és másélfélszeresére emelkedik a Duna belföldi szakaszán épült hidak használati díja.
Halálos baleset történt Maroskecén csütörtök este tíz óra előtt. Az ütközésben többen megsérültek, egy személy elhunyt. A baleset miatt a forgalmat teljesen lezárták – közölte a Maros megyei tűzoltóság.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nem közelíthetünk ideologikusan a blokknegyed-jelenséghez, akkor sem, ha irányított fejlesztési-építészeti produktum volt a maga idején.
Nem közelíthetünk ideologikusan a blokknegyed-jelenséghez, akkor sem, ha irányított fejlesztési-építészeti produktum volt a maga idején.
Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?
Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.
Rendhagyó beszámoló Romsics Ignác történész, Versenyfutás Erdélyért című kolozsvári előadásáról.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
Volna igény a hagyományos kantinokra, mégsem ruháznak be ilyenekbe.
Volna igény a hagyományos kantinokra, mégsem ruháznak be ilyenekbe.
Tudják, az a nép, amelynek elloptak 45 évet az életéből, aztán ellopták a forradalmát, végül ellopták a demokráciáját is.
„Azt mondták, mindegyiküknek látnia kell a Napot, hiába magyarázták nekik, hogy nappal a felszíni 65 fok, de főként a sugárzás percek alatt megöl bármilyen élőlényt. A Tanács megtagadta a kérésüket.”
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.