Február vége táján bejárta az országos sajtót egy hír: Resicabányán három lej egy lángos! Sőt, az alapverzió (mindenféle feltét nélkül) másfél lej! Bezzeg Kolozsváron 20! Egy kolozsvári ember Resicabánya környékén kirándult, meglátta a lángost, no meg az árakat, lefotózta, posztolta, a helyi sajtó felkapta és onnan nem volt megállás. Mi a baj Kolozsvárral, zúgott a kérdés. Miért kerülhet 20 lejbe egy lángos? Persze, utóbb olyan hangokat is hozott a szél, miszerint a resicabányai étek igazából nem is lángos. Na de ez talán mellékes is.

Eltöprengtünk: ha valakinek lángosra fáj a foga Erdély fővárosában, tényleg muszáj 15–20 lejt lepengetnie, hogy vágyát (és éhét) csillapítsa? Az tény, hogy a mindenféle vásárok fő-fő terén, amely egyben Kolozsvár főtere is, ennyi a lángos. Jelenleg épp a szokásos tavaszi vásár zajlik Mátyás király orra előtt, és aki odamegy, látja az árakat, ha van szeme. Az is tény, hogy a másik híres lángossütő (és kürtőssütő), a sétatéri, ugyanilyen (toronymagas) árakkal dolgozik. Na de tényleg csak ezek a helyek léteznek ebben a rendkívül sokszínű és minden irányban fejlődő okosvárosban?

És akkor álljon itt egy figyelmeztetés: ha valakinek netán kedve szottyan bejárni az alább felsorolt lángoshelyeket, ne egyen minden állomáson lángost, mert a vége nem lesz feltétlenül kellemes. Mi szóltunk!

A stratégia az volt, hogy egyrészt szétnéztünk a neten, hol vannak lángossütők a városban. Sok találatra nem leltünk, ami arra utal, hogy a lángossütők nem feltétlenül ragaszkodnak a világhálós jelenléthez. Találtunk viszont egy bájos dolgot: az egyik helyet úgy reklámozzák, hogyaszongya: Lángos Kebab Kolozsvár – sajátos román konyha. Nos, a köztudomás szerint a lángos a magyar konyha hagyományos terméke, a kebab (vagy kebap) pedig a töröké. Úgy tűnik, a gasztrotörténelem is egy nagy fazék, amelybe minden belekerül, ami finom, és közben néha más címkét kap.

A kedvenc lángos díját a Zápolya utcai kapja. Tényleg nagyon finom. És nem azért, mert ez volt körutunk során az első (értsd, éhesek is voltunk).

Nem is volt kérdés: ez lesz az első célpont. A helyszín a történelmi belvárostól egy (közepesen nagy) köpésre található, a Zápolya, esetleg Külső-Farkas, Dosztojevszkij, ma pedig Traian Moșoiu tábornok utcában, a katonakórház mellett. Vidám színű épületke, tele feliratokkal, még fényreklám is villog, olyan szavakkal, hogy kebab meg lángos. Ahogy közelebb mentünk, láthatóvá váltak a mindenféle részletek: egyrészt az, hogy a törökös resti külön térben működik, a lángossütőt, ha tetszik, mellécsapták. Aztán ott voltak az árak, hozzávalók, engedélyek. Mi kell egy lángoshoz? A hagyomány szerint víz, liszt, tej, cukor, olaj, élesztő (kovász), ha nem számoljuk a feltéteket. No, itt fel volt írva egy papírlapra, hogy liszt, élesztő, só, víz. Szépen kértünk egy tejfölös-sajtost. Ami kerek hat lejbe került. És nagyon finom volt! Megkérdeztük, miért ennyi, ha egyszer máshol 20 lej (megemlítettük a híres resicabányai három lejes lángost is). A hölgy (aki sütött is, kiszolgált is) nevetve mondta, hogy hallott a 20 lejesről, nyilván nem lát bele a rejtelmekbe, az viszont tény, hogy a helyiség a saját tulajdona, mert tulajdonképpen otthon van (értsd, a saját házához tartozik a lángossütő), alkalmazottja nincs, mindent ő csinál, egyedül. Hát így könnyű, illetve nehéz, ebben egyeztünk meg forma. Viszont olcsó (hat lej feltéttel) és nagyon finom. Igaz, kisebb, mint a sztárlángosok, 10 dekás tésztaadagokból készül.

Lángossütő a múltból: Széchenyi tér.

Innen a Széchenyi térre mentünk. Emlékeink szerint ezen a tájon több lángossütő is működött, bár a kósza hírek szerint bezártak. Nos, majdnem így van. Egy kivételével minden lángossütőt felváltott a trendibb, perecet, pizzaszeleteket, kebabot, egyebet kínálók hada. Az az egy pedig, őszintén, úgy néz ki, mintha a kilencvenes évekből felejtették volna itt. Ott árválkodik a virágpiac mellett és… nos, nem túl bizalomgerjesztő. Az is igaz, hogy kutatási eredményeink alapján (amely nyilván nem teljes és kimerítő) itt kapható a városközpont legolcsóbb lángosa: feltét nélkül öt lej! Feltéttel: öt lej! Igaz, 80 grammos a tésztaadag és… nos, lehetne jobb is, ami az ízvilágot illeti.

A hölgyekkel itt is megpróbáltunk elbeszélgetni, de elég szófukarok voltak. Annyit sikerült megtudni, hogy nyilván bért kell fizetni a múltbeli bódéért, ők alkalmazottak, de mivel rengeteg ember jár arra és vesz lángost, megéri.

A főtéri vásári lángossütőben jó szót nem, drága lángost viszont lehet kapni.

Innen a Főtér, pontosabban az ott épp zajló tavaszi vásár felé vettük az irányt, gondoltuk, itt az ideje, hogy a másik végletet is megnézzük. Odasétáltunk a csinos házikóhoz és: Jó napot kívánok! Azt szeretném… Eddig jutottunk. Mi a baj, főnök?, érkezett a csattanós válasz a mord lángossütő úr szájából. Nincs baj, csak azt szeretném kérdezni, miért 20 lej… Ne kérdezz, főnök! Ha kell lángos, adok. Ha nem, úgy is jó. Nagy zavart éreztünk az erőben. És mikor kiböktük, hogy cikket szeretnénk… na, erre kitört a vulkán. Hogy mi? Hogy sajtó? Hát ő (mármint a mord lángossütő) adót fizet, amiből mi (a sajtó) megélünk. Menjünk szépen oda, ahonnan jöttünk. Mindezt tegező módban, egyre növekvő hangerővel. Hagyjuk őt békén! De mégis, mekkora ez a 20 lejes lángos? Menj arrébb főnök, én minden szabályt betartok, 15 dekás a lángosom, mi kell még. Minden kacskaringós szófordulatra nem emlékszünk már, de lassan kisebb tömeg gyűlt körénk. A mord lángossütő akkor is ordított, amikor már Mátyás lovának farka környékén jártunk. Következtetés: ez a lángossütő olyan, amilyen. Ha az ember befogja a száját, nem kérdez, nyugodtan vásárolhat lángost 20 lejért. Mi nem tettük.

Monostori út. Megfigyelhető, hogy egyre több árus áll át a többszintű szolgáltatásra, vagyis a lángos mellett minden egyebet is kínál.

A következő állomás a Monostori út volt, kaptunk ugyanis egy fülest, hogy a gyermekkórházzal szemben van egy lángossütő. Itt differenciáltabbak az árak: a „csupasz” lángos öt és fél lej, egy feltéttel hat és fél, kettővel hét. (Vegánoknak szójás szendvics is van…) Ketten dolgoznak a kuncsaft vágyai érdekében, lassan 10 éve már. Ez a hely is bérlemény, viszont megéri, mert a közelben kórházak vannak, no meg egy buszmegálló is. Vidámak, elégedettek. És a lángos is finom. Bár lassan kezdte megfeküdni a gyomrunkat, ez volt a harmadik (ugye, a főtéri kimaradt, konfliktuális okokból).

A sétatéri sztárlángos. Drága, de valóban irtó finom.

A három lángos után muszáj volt meginni egy murok-alma-céklalé kombót, a szemközti megállóban működő bódénál. Aztán, némileg csillapítva a gyomormorgást, kimentünk a sétatérre, a Kovács Kalács néven működő vegyessütőhöz: van itt kürtős kalács, lángos, többek között. Messziről látszott, hogy itt jó páran dolgoznak. És kedvesen ki is szolgáltak: tejfölös-sajtos lángos, 20 lej. Ezt azért már csomagba kértük, még egy lángostól biza kidőltünk volna. Itt nem volt botrány, amiért rákérdeztünk a borsos árra. A bódét működtető cég farkaslaki (az internet szerint Szászfenesen is van egy boltjuk). És hát azért ez más szint: öt-hat ember sürgölődik a bódéban, a sétatéri promenádon mindig van ember, hétvégén aztán hömpölyög a tömeg. Ami biztos (felmérésünk szerint): itt adják a legnagyobb lángost, 20 deka tésztából készül. (Megjegyzendő: a főtéri mord ember 15 dekásért kér ugyanannyit.) A saját helyszínről nemigen beszéltek az eladók, viszont elmesélték, hogy a hat hetes karácsonyi vásár idején egy főtéri házikó heti bére 1000 euró volt, ami hat héttel számolva 6000 euró. És akkor még jön az áram, az anyagköltség, az alkalmazottak bére, adók, illetékek. Ezért 20 lej a Mercedesz-lángos. Jó, töprengtünk el (már az igen értékes és mint később kiderült, irtó finom lángossal a zsákunkban), de ha az embernek nincs Mercedesze? Akkor más ligás lángost kell vennie, ha kedve szottyan rá.

Az egyik monostori lángossütő, szintén a múltból. És múltbeliek az árak is.

Egy napba ennyi helyszín fért bele. Másnap viszont, szombat szent napján kibuszoztunk a Monostori negyedbe. Azt tudni lehet, hogy Kolozsvár tömbháznegyedeiben több a lángossütő. Nem központ, kisebbek a bérek, vannak még régi időket idéző bódék bőven. Kicsit későn érkeztünk, minden lángossütő bezárt már, amit nem feltétlenül bántunk, tekintettel az egy nappal korábbi gyomortelhelésre. És itt találtunk rá a város legolcsóbb lángosára is odüsszeiánk során (ami nem jelenti azt, hogy nincs olcsóbb): az egyik helyen kiaggatott felirat szerint a „csupasz” lángos (10 deka tésztából) négy lejbe kerül! A feltétesek hat és hét lej között mozognak. Hogy milyenek, azt sajnos nem tudjuk. De biztos nem ehetetlenek.

És akkor a következtetés-féle: aki három lejes lángost akar enni Kolozsváron, annak bizony tovább kell keresgélnie, ha nem akar Resicabányára utazni. Aki viszont sajnálja a 20 lejt, nem kell a főtéren vagy a sétatéren vásárolnia. Van a kiterjesztett városközpontban pár hely, ahol sokkal olcsóbban ehet lángost kedvére. A negyedekről nem is beszélve. Ami pedig a luxuslángosok árának indokoltsági mutatóját illeti: nem vagyunk gazdasági szakértők, de akárhogy számigálunk, éppen 20 lej nem jön ki. Vagyis úgy véljük, igaza van annak, aki azt mondja, hogy a luxuslángos árában benne van maga a luxus is: aki promenádon, vásáron vagy fesztiválon akar lángosozni, fizesse meg a promenádot, a vásárt meg a fesztivált magát is.

Akit pedig esetleg felpaprikáztak a magas lángosárak, annak forrón ajánljuk a Magna Cum Laude zenekar Vidéki sanzon című nótáját, ahol a mélabús dalnok harap egyet (a remélhetőleg nem méregdrága) lángosba: