Csíksomlyón ment mennybe a Bagossy Brothers Company

Gyergyószentmiklóstól Csíksomlyóig alig 50 kilométer a távolság.

A Bagossy Brothers Company 12 éve kezdődött utazásának első lépéseibe valahol kódolva volt, hogy a Gyergyói-medencét kinőve, a székelyföldi, az erdélyi, majd a magyarországi mérföldkövek maguk mögött hagyásával ott érjenek révbe végérvényesen, ahonnan elindultak – ez volt az első gondolatom, amikor először olvastam arról, hogy a csíksomlyói nyeregben lép fel a Bagossy Brothers Company. Az együttes a budapesti Erkel Színház után a Hármashalom-oltár színpadán mutatta be a Csillag az égen című produkcióját június 14-én.

Évek teltek el a legutóbbi csíksomlyói búcsún való részvételem óta, de a korábbi búcsús élmények, tapasztalatok ugyanúgy stabil kapaszkodókat, lelki tuningot jelentenek számomra ma is. Az idei pünkösdkor sem jutottam a nyeregbe, ezért talán nem szentségtörő módon a koncertre egyfajta zarándoklatként is tekintettem.

Az előadás előtt és kiváltképp utána sem értettem egyet azokkal, akik szerint nem való egy könnyűzenei produkció a csíksomlyói nyeregbe, mivel sérti a hely szakralitását. Több százezer néző előtt mutatták be ugyanott 2003-ban az István, a király rockoperát, rá három évre pedig A Napba öltözött leány rockoperának is ugyanott volt az ősbemutatója az Ezer Székely Leány Napján. A Bagossy Brothers Company produkciója ugyan nem rockopera volt, de

Akár rockopera, akár búcsú, az eső annyira elválaszthatatlan a helytől, mint Csíkszereda Csíksomlyótól. Akkor is számolni kell vele, ha türkizkékben ragyog az ég a hegy fölött. A két korábbi rockopera napja is szakadó esőben indult, hogy aztán a nyakig vizes, sáros tömegek felől egyszer csak elillanjanak a felhők és csillagfény köszöntse az egybegyűlteket.

A szerző felvétele

Most annyival volt másabb a helyzet, hogy a Hargitán sokáig toporgó esőfellegek délután öt óra körül döntöttek úgy, elég volt a magashegyi levegőből, és benéznek a Csíki-medencébe. Látszott, hogy sokat nem terveznek időzni, szűk egy óra után Bákó felé elgomolyogtak, még egyszer visszaprüszkölve a városra.

Már a déli órákban megnőtt a forgalom a Hargitán, ami egyes sofőröket felelőtlen, vakmerő előzésekre, agresszív besorolásokra késztetett. Nem kizárt, hogy ők is Bagossyt hallgattak az autóban, például az Élj a mának, a holnap lesz valahogy refrénűt. A csíkszeredai vasútállomáshoz közeli utcákban már felejtős volt parkolóhelyet találni, és az egész városra beszédes csend telepedett.

Hét órakor már gyalogosan, biciklivel vagy autóval, de mindenki a csíksomlyói nyeregbe igyekezett. Akárcsak a búcsúkor, a tömegek minden oldalról ostromolták a magaslatot, és sok koncertre igyekvő tréfálkozott azzal, hogy alig jöttek le egy hete a hegyről, ismét mennek neki annak. Kiderült, hogy Csíksomlyón még kevesebb eső esett, így a terepviszonyok egyáltalán nem hátráltatták a haladást. A polgármesteri hivatal egy közel 10 hektáros parkolót alakított ki, ami gyors ütemben telt meg, a környező utcákban végeláthatatlan kocsisorok húzódtak.

A nyeregben már jókora tömeg várta a fél kilences kezdést, de bármerre is néztem, folyamatosan áramlottak az emberek a szikrázó napsütésben. Akárcsak anno a búcsús tömegben, ez alkalommal is nemcsak koncertlátogatóként, hanem

Egyik pillanatban önkéntelenül is a településnévtáblákat kerestem a tömegben és hiányzott, hogy nem közli a hangosbemondó az éppen megérkezett keresztalják létszámát és vezetőit, míg a másik percben fülig érő mosollyal, némán fürdőztem a székely Woodstock hangulatában.

Közeledtünk a kezdéshez, amikor társaságunk egyik tagja arról értesült, hogy Vaslábig ér a kocsisor, ami egyet jelenthetett: később fog kezdődni az előadás. Hamarosan be is jelentették, hogy mivel még sokan vannak úton, félórát várnak a kezdéssel. Néhány kósza fütty ugyan elhangzott, de az emberek egymással voltak addig is elfoglalva, örültek a viszontlátásnak. A gyerekek kergetőztek és Bagossy dalokat dúdoltak, a felnőttek jókedvűen beszélgettek, és meg-meghúzták azt a „védőitalos” demizsont, aminek a szükségességére az együttes is felhívta a Facebookon a figyelmet, mikor javasolták, hogy az „lehet pálinka, vagy esetleg pálinka.”

Fotó: FB/Bagossy Brothers Company

Az egész kavalkád egy gigantikus piknikezésre hasonlított, amit a harmónia és a felhőtlen öröm aurája ölelt körül. Generációk találkoztak, egymásba ért a múlt és a jelen, jó volt a metszéspontok mezsgyéjén lenni.

– néztem valahová a Gyimeseken túlra, Ukrajna és a Közel-Kelet irányába.

Az indie-popban, a soft, és néha alternatív rockban utazó gyergyói zenekar egyik legmeghatározóbb jegye mindig is a népzenei ihletettség volt, így akár indie-folkként is hivatkozhatnának magukra. De nem a műfaji skatulya a fontos, hanem az, hogy ezen az estén a legnépszerűbb dalaik népzenei hangszerelést is kaptak. Ez azt jelentette, hogy erdélyi népzenészek is közreműködtek a produkcióban, és az előadást Berecz István koreográfiája és a Bartók Táncegyüttes művészei tették teljessé.

Nincs tudomásom még egy olyan poprock-koncertről, ahol a basszusgitár mellett a cimbalom és a gardony is szerepet kapott volna, mint ahogy az is biztos, hogy ilyen akusztikájú természetes színpadkörnyezet kevés helyen terem. Egyik oldalon a fenyvesek, velük szemben a lombhullatók visszhangozták a dalokat, a basszus egyenesen mellbe, majd hátba vágó volt.

Fotó: FB/Bagossy Brothers Company

A produkción meglátszott, hogy két év munkája van benne. A tudásuk legjavát színpadra vivő táncosok egy pillanatig nem lankadtak, a népzenészek mintha egy táncházban húzták volna a talpalávalót. Szerencsémre a társaságomban néptáncos is volt– tőle tudom, hogy a színpadon román kalotaszegi, mezőségi és vajdaszentiványi táncokat is jártak.

A zenekar annak köszönheti az elképesztő népszerűségét, hogy a hangszeres szekció és a frontember is alázattal, hitelesen rendelik alá magukat a daloknak. Azoknak a daloknak, amelyekben egyik hangszer sem tolakodó, nincsen virtuozitásra törekvés, az énekes sem akarja leénekelni a csillagokat az égről, de amikor felállnak a színpadra, megtörténik a varázslat. A mágia azért is működik, mivel az öt ember között bő tíz év után is megbonthatatlan az egység, az összhang, és a rockzenekarokra egy idő után jellemző

Az eredeti dalokból ördöngös módon népzenébe átvezető medleyk, azaz a hosszabb-rövidebb, áthangszerelt, különböző dalrészleteket összefűző darabokra csak úgy csettintettem, különösen amikor az Édesanyám, kedves anyám című népies dal csendült fel. Ekkor jött el a pillanat, hogy én is megfogadjam a zenekar tanácsát és kértem egy korty szíverősítőt a kuzinomtól. Rendesen jól esett.

Fotó: FB/Bagossy Brothers Company

Tizenegy óra előtt hangzott el az utolsó dal. A meghajlás és a taps után zúgott a vissza, vissza, amikor a művészek előadásában felcsendült a régi székely himnusz, az Ó, én édes jó Istenem. A színpadra ráborult a csíksomlyói éjszaka. A zenekar, a népzenészek, a táncosok úgy távoztak, ahogy érkeztek – szó nélkül, mindent elmondva.

Felnéztem az égre. A Göncölszekér, vagy ahogy Csíkban mondták egykor, a Csíkiszekér rúdja a kegytemplom felé mutatott.

Az elem- és fejlámpákkal felszerelkezett százezres tömeg szentjánosbogárként rajzott a szélrózsa minden irányába, és csak indulás után vettük észre, hogy megütött a harmat.