Felszámolja romániai leányvállalatát a magyarországi OTP-csoport. Romániának lépnie kell: házasság vagy bejegyzett élettársi kapcsolat az egynemű pároknak. A tanügyi szakszervezetek több hetes sztrájkra készülnek.
A magyarországi OTP csoport úgy döntött, hogy eladja romániai bankhálózatát – írta a Profit.ro pénzügyi portál. A lap információi szerint az OTP a döntésről már értesítette több romániai partnerét.
Az OTP Bank a portálnak megerősítette a romániai leányvállalat eladási szándékát. A bank jelenleg vevőt keres, ez a folyamat néhány hónapig tarthat, a tényleges eladásra egy év múlva kerülhet sor.
A Ziarul Financiar üzleti portál úgy tudja, az OTP Bank Romániát azért akarják eladni, mivel a bank nem tud terjeszkedni az országban a felvásárlási lehetőségek hiánya miatt. A magyar bankcsoport 2017-ben megpróbálta felvásárolni a Banca Românească bankot, de a nemzeti bank nem engedélyezte a tranzakciót. Az OTP Bank Románia ezután a 11. helyről a 9.-re lépett elő, közel 3 százalékos piaci részesedéssel, de az év elejétől egy helyet visszaesett, miután a Banca Româneascát felvásárolta az Eximbank. Ezután az OTP érdeklődött a Garanti BBVA Románia iránt is, ezzel megvalósította volna a kitűzött 5 százalékos piaci részesedést, de a tranzakció végül nem jött létre. Az OTP Bank Románia az ide első három hónapban 24 millió lejes veszteséget könyvelt el, holott 2022 első negyedévében még 34,6 millió lejes profitot jegyzett.
A Ziarul Financiar szerint az OTP Bank Románia felvásárlása iránt érdeklődést mutat az Unicredit, a BCR/Erste, a Transilvania Bank, az Alpha Bank, az Eximbank és a Raiffeisen is.
Elítélte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániát egy perben, amelyet az LMBTQ-jogokért harcoló Accept Egyesület panasza nyomán indított ellene a magánélethez és családi élethez való jog megsértéséért. Romániát négy évvel ezelőtt perelte be a bíróságon 42 személy, akik szerint a román állam nem tartja tiszteletben a családi jogaikat.
Az ügy lényege az, hogy Romániában semmilyen hivatalos formában nem ismerik el az azonos nemű párok együttélését: nem köthetnek egymással házasságot és a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye sem létezik a jogrendszerben. A jogalkotó azt követően sem tett semmit, hogy öt évvel ezelőtt a bukaresti alkotmánybíróság is a panaszosoknak adott igazat a Coman-Hamilton ügyben, miután a román állam nem ismerte el a két férfi külföldön kötött házasságát. A panaszosok ezután szintén az EJEB-hez fordultak, miután korábban az Európai Unió Bírósága is igazat adott nekik.
Az EJEB döntése értelmében Romániának valamilyen formában rendeznie kell az azonos nemű párok hivatalos együttélésének kérdését, tehát vagy lehetőséget kell teremtenie az összeházasodásukra, vagy létre kell hoznia a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét.
A Román Ortodox Egyház máris reagált, álláspontja szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat „a család jelentőségvesztésének mérgező forrása, az első lépés az egynemű párok házasságának törvényesítése felé”. Erkölcsi szempontból ez egy házasságpótlék, a társadalom spirituális és morális rendjének bomlasztó eleme – írta közleményében a Román Patriarchátus.
Jelentősen elhúzódhat a hétfőn kezdődött általános pedagógussztrájk, miután a tanügyi szakszervezetek elfogadhatatlannak nevezték a kormány ajánlatát. Simion Hăncescu, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek (FSLI) elnöke azt mondta: folytatódik a sztrájk, csütörtökön pedig tiltakozó nagygyűlést szerveznek Bukarestben. A kormányzattól azt a választ kapták, hogy nincs elég pénz a kért béremelésekre; a kormány által a követelések hosszú távú rendezésére ígért bértörvény perspektívája pedig nem elég megnyugtató a szakszervezetek számára, mondta. Hăncescu szerint ha így haladnak tovább a dolgok, hosszas, akár több hetes sztrájkidőszak következik a tanügyben.
Nicolae Ciucă miniszterelnök kedden találkozott a szülők és a tanulók képviselőivel, utána pedig azt nyilatkozta, hogy a pedagógusok bérköveteléseit az általános bérezési törvény fogja majd rendezni, amit a munkaügyi minisztérium dolgoz ki július 15-i határidővel. A miniszterelnök szerint a kormány 1000 lejes éves bónuszt javasol a kezdő pedagógusoknak. Ezt az intézkedést az FSLI elnöke elfogadhatatlannak nevezte.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.