Szela – gyakran szerepel ez a gyönyörű, héber eredetű szó a Zsoltárok Könyvében, elsősorban egyes versek végén, és bár a pontos jelentése még mindig vita tárgya, sokan arra gyanakszanak, hogy „szünetet” jelent. Szünet – csönd, szusszanásnyi pihenő, idő (és tér) az elmélkedésre a sűrű zsoltárversek között. A versek itt szakaszokat jelentenek, hiszen maguk a zsoltárok a versek. Igazi, vegytiszta, szakrális költészet, amelyek mögött felsejlik a távoli múltból minden idők egyik legismertebb (és legjobb) költőjének alakja: Dávid királyé.
Nem véletlenül közelítettem meg a szünet felől a zsoltárokat, hiszen a szünet a költészet és a zene fontos alkotóeleme, legalább olyan fontos, mint a szavak és a hangok. Költészet és zene – elválaszthatatlanok. A zsoltárok (mint ahogy a régi költészet zöme) ugyanis énekelt, de legalábbis zenével kísért versek voltak, erről árulkodnak az egyes darabok elé írt szerzői utasítások, mint: „Az éneklőmesternek a neginóthra” (neginóth – húros hangszer, a Károli fordításban szerepel így, ami még inkább hozzátesz a szövegek költőiségéhez – a szerk.). Így aztán kétszeres jelentőséget kap a Szela, hiszen a költészet, miként a zene: hangok és szelák, hangok és szelák ritmikus láncolata.
Olvasson még:
És akkor (és-sel nem kezdünk mondatot!) még csak most érkeztem el ahhoz a témához, amiről írandó vagyok: a kolozsvári ps:alter zenekarhoz, és annak első „igazi” kolozsvári bemutatkozó koncertjéhez (korábban már előadtak néhány szerzeményt, de nem teljes létszámban), amely május 11-ikén volt a ZIZ – Művészeti és Szociális térben. (Ami akusztikailag nagyon jó helyszínnek bizonyult, csak éppen legalább 20–30 érdeklődő nem fért be, így biztosan lesz még a közeljövőben kolozsvári koncert.)
A tavaly ősszel alakult hattagú ps:alter sajátos zsoltárátdolgozásokkal jelentkezett (a nevük is erre utal, ami a zsoltár jelentésű latin „psalmus”, és az „alternatív” szavak összevonásából született). És nagyon szép munkát végeztek.

Már a zenekarvezető, Székely Norbert (billentyűk, vokál) felkonferálásából, majd a végén a köszönetnyilvánításokból is érződött, hogy szívvel-lélekkel benne van a projektben, zeneszerzőként pedig igazán kitett magáért.
Számtalan zenei irány belefért a kísérletező muzsikába, és ezek közül a jazz csak az egyik építőkocka volt, a produkció szép felépítése, erős íve pedig végig fenntartotta a közönség figyelmét. A zenekar többi tagja is bőven kivette a részét a közös projektből, látszott, hogy mindössze néhány hónap alatt remekül egymásra hangolódtak, amihez talán a szakrális szövegek varázsának is volt némi köze.
Székely Norbert, és a fő vokalista szerepét vállaló nővére, a Funkorporation zenekar énekesnőjeként is ismert Székely Erika mellett mindenképpen ki kell emelni Benedek Balázs hol magasra röppenő, hol az elhalásig elhalkuló virtuóz szaxofonszólóit, de tényleg minden tag – így Kurta József (gitár), Dénes Károly (basszusgitár), Moldován Balázs (dobok) is – megérdemli a dicséretet.

Az egyes átdolgozások (összesen 10 darab) előtt minden alkalommal elhangzott az eredeti bibliai zsoltárszöveg (az „extra” tag, Varga Boglárka előadásában), majd következett maga az átdolgozás. Amelyekhez a marosvásárhelyi színház munkatársa, Brassai Zsombor írt vadonatúj, modern szövegeket – ezek inkább csak az egyes zsoltárok esszenciáját, lényegi (érzeti) mondanivalóját igyekeztek megragadni, és megzenésíthető formába önteni.
Hogy a szövegek modernségét szemléltessük, elég a 36. zsoltárra született átirat egyik szakaszát idézni:
„minden oly logikus,
csak az Úr hektikus,
attól tart, vén szivar,
rá is vár ravatal?”
Annyit azért meg kell jegyezni, hogy a szövegekben időnként elég sok a zavaróan suta ragrím, de összességében, a kiváló zenei kísérettel együtt jól működik mindegyik darab. És belefértek olyan kedves, jól sikerült sorok is, mint: „szép az élet, cserépedény / a jóság benne almás lepény”. Időnként pedig a zsoltárok istenes, szakrális, imaszerű jellegét is szépen visszaadják, mint ebben a két sorban: „legyél te bennem kétágú létra / alázat egyik, hit a másik lába” (– amiről nem tud nem Weöres híres sora beugrani: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”).
A ps:alter szerzeményei egyelőre nem elérhetők, de a tagokkal készült korábbi beszélgetésünkben azt ígérték, hogy hamarosan stúdióba vonulnak, így nyárra már felvételeken is hallgathatók lesznek. Addig is, aki teheti, menjen el a koncertjeikre, mert költészet, zene és szakralitás igazán igényes és ízléses keverékét fogja megtapasztalni.
Szela.
You must be logged in to post a comment.