// 2026. augusztus 15., szombat // Mária
Hope Tour

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

// HIRDETÉS

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Jó húsz éve minden hétköznap elvitt az utam a már akkor egy évtizede épülő kolozsvári görögkatolikus székesegyház mellett, ahol akkoriban még csak egy ösvény vezetett át a Cipariu (Heltai) tér felől a Tordai út irányába.

A templomtorzó környezetében megtestesült minden, ami jellemezte a Funar-korszak nyomasztó valóságát. A dimbes-dombos gyalogút mellett hevenyészett lakóépületek álltak, és ha a korabeli reggelek egyikén elém toppant volna az ott élő tenyérjós, mondván, hogy 2025-ben melodikus technókoncerten veszek részt a még mindig épülő templom túloldalán, és a színpadon egy portugál római katolikus pap keveri a saját eredeti számait, remixeit és editjeit, hangosan felnevetek, üres sörösüvegeket keresve a viskók körül.

// HIRDETÉS

Pedig ez történt. Csütörtökön este DJ Padre Guilherme koncertje nyitotta meg a Iuliu Hossu bíboros-emlékévet Kolozsváron a Cipariu téri parkolóban. A portugál római katolikus pap és nemzetközi sztárnak számító lemezlovas az elektronikus zene révén is hirdeti az igét, látványos fény- és videomapping-show-t ötvözve előadásaiban – olvastam a Facebook-esemény leírásában, és rögtön éreztem, hogy

látnom, hallanom kell az atyát.

Az ingyenes koncert deklarált célja volt, hogy reményt, örömet és egységet közvetítsen kortárs művészi formában a nyilvános térben, különösen a fiatalok és családok felé. A headliner fellépését a Vox Lucis ifjúsági kórus, az Anima vokál-instrumentális együttes, valamint Roxana Iagăr énekesnő, Anda Horoba, és a Chindriș-fivérek fellépései vezették fel.

A különleges hangulatot ígérő dzsemborit a Fogaras-Gyulafehérvári Görögkatolikus Nagyérsekség és Kolozsvár-Szamosújvári Görögkatolikus Egyházmegye szervezte, együttműködésben az Inochenție Micu Görögkatolikus Líceummal, valamint az ASTRU Cluj és Zileos Románia ifjúsági szervezetekkel.

Ez így együtt annyira meghökkentően egyedi és formabontó elegy, hogy rögtön eszembe jutott róla a székely vicc, miszerint ilyen állat nincs is.

Holott hogyne lenne, elég csak a madagaszkári fosszára gondolni, amelyik karcsú teste, hosszú farka, karmokkal ellátott mancsai miatt macskára hasonlít, testfelépítése és a fogazata alapján kutyával is rokonítható, holott valójában egyik sem. A mongúzokkal közeli rokonságban álló ragadozó evolúciós elszigeteltsége és különleges ökológiai szerepe miatt számít rendkívül izgalmas fajnak.

Valahogy így közelítettem az 50 éves reverendás DJ, Padre Guilherme, polgári nevén Guilherme Peixoto fellépéséhez is. Az atya az észak-portugáliai Guimarães városából származik, és jelenleg Braga főegyházmegye plébánosa, egyben alezredesi rangú tábori lelkész. 1999-es pappá szentelése óta több katonai misszióban is szolgált, megfordult többek között Afganisztánban és Koszovóban is. Mint minden jóravaló katolikus paptól, tőle sem áll távol a zene, a jókedv és közösségi együttléten alapuló szórakozás szeretete, olyannyira, hogy 2006-tól maga is mulattat. Ekkortól használta a modern elektronikus zenét a lelkipásztori szolgálat részeként közösségépítés és evangelizáció céljából.

Úgy indult az egész, hogy a Povoa de Varzim-i, erősen eladósodott plébánia élére helyezték ki, és nem panaszkodott a helyzet miatt, hanem az anyagi nehézségek megoldására bárt nyitott, ahol karaoke-esteket szervezett adománygyűjtés céljából. Ez a kezdeményezés annyira sikeres lett, hogy

egy profi DJ-iskolába is beiratkozott.

Az undergroundból a koronavírus-járvány idején tört ki, online liturgiái, humoros videói és a DJ-szettjei azóta is referenciaalapnak számítanak. 2023-ban Ferenc pápa előtt zenélt a lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozón, ahol hajnali 7 órakor az ő dallamaira ébredt a másfél milliós zarándoktömeg.

A lisszaboni siker után a műfaj legnagyobbjaival is színpadra lépett. Rendszeresen lehet találkozni vele az európai klubokban és fesztiválokon, beleértve a neves Hï Ibiza klubot is. 2025 augusztusában pedig először lép fel a spanyol Medusa Festivalon, Európa egyik legnagyobb elektronikus zenei eseményén, ahol olyan világsztárokkal osztja meg a színpadot, mint Armin van Buuren, Hardwell és Charlotte de Witte. Csak az Instagramon több mint 1,3 millióan követik.

Zenei ars poeticáját úgy fogalmazta meg, hogy „a techno szépségei és harmóniái egyesülnek Krisztus üzenetének terjesztésével.” A templomban és a koncerteken ugyan más nyelvet használ, de mindig az egyház és a pap lényegét akarja bemutatni. Zenéjét az evangélium, az egyházi hagyomány és a kortárs elektronikus stílusok ihletik, és bevallottan azokhoz is szól, akik távol állnak az egyháztól, a vallásos lelkülettől. Első romániai fellépése tavaly volt a Cheile Grădiștei-i országos katolikus ifjúsági találkozón, ahol azt üzente a fiataloknak, hogy

teljesítsék a küldetésüket művészi szenvedéllyel.

Idejekorán megérkeztem a Cipariu téri parkolóhoz. A kezdés fél 9-re volt kiírva, előtte egy órával a felvezető fellépők hangoltak a 31 fokban. A csendőrökön és rendőrökön kívül nem sokan tébláboltak az aszfalton, a néhány fekete öves rajongó a Szabók bástyája alatti parkocska padjain hűsölve várakozott. A kórusok és népdalénekesek fellépése alatt még erős forgalom volt a Tordai út irányába, így az emelkedett hangulatba rendszeresen belerondítottak a dudák, a csikorgó fékek és a aszfaltot feltűrő gázadások.

DJ Padre pontban tíz órakor kezdett. A kupoláit már megkapott templom, a toronydaru és a hold hármasa által közrefogott színpad előtti tér már teljesen megtelt, a Tanítók háza mögötti Posada utcát is ekkorra már lezárták a forgalom előtt. Az intró a Iuliu Hossu-emlékév jegyében csendült fel, hatásos fény- és videomapping körítéssel kiegészítve.

Az erdélyi görögkatolikusok jelentős személyiségeit kronológiai sorrendben felvonultató prezentáció végén a Ferenc pápa által Balázsfalván boldoggá avatott görögkatolikus vértanú püspökök kapták a legnagyobb ovációt. Azon kaptam magam, hogy nem is pislogok, annyira hatásos volt a veretes dobalappal megbolondított uplifting kompozíció, hogy a táskát meg kellett igazítsam a hátamon, és ami után még mindig próbáltam értelmezni, hol is vagyok, mi is látok, hallok egyáltalán.

De nem volt idő hosszasan mélázni, mert azonnal felcsendült az Ave Maria, a Citadell, a The Church Bell, az Infinite Light, a Lift Up the Fallen, a Non abiate paure. Egy elektronikus zenét játszó előadó fellépése a műfaj sajátosságaiból adódóan nem igazán tálalható nagy terjedelemben. A fekete papi civilben játszó atya pontosan ugyanúgy viselkedett és élvezte a bulit, mint a mezei DJ társai. Nem dicsértessékkel köszönt be, tüdőt repesztő hangerővel. Fején a Ferenc pápa által 2019-ben megáldott fejhallgató dídzsésen félrecsapva, és fülig érő mosollyal csavargatta a keverőjén lévő gombokat. A szakma minden fogását magas szinten űző előadó a közönséggel való együttmozgásról sem feledkezett meg – kézjátéka, a DJ pult körüli portyái jelezték, maximálisan éli a zenét és együtt él a közönségével.

Azzal a közönséggel, amelyiknek a soraiban apácák, családok, számos gyermek, fiatal felnőtt és az idősebb generáció tagjai is jelezték: vették az üzenetet.

Az ultradallamos, lebegős darabok között progresszív hangszerelésű, sokszor vokállal megtámogatott dalok is helyet kaptak, sőt, az egyes dalokon belül is váltakozott a megközelítés. A dinamika gondoskodott arról, hogy még véletlenül se gondoljam úgy, hogy az elektronikus műfaj egyes képviselői hajlamosak a monotonitásra.

A generációkat a Guns N' Roses Knockin' On Heaven's Door-ja és a Queen Don't Stop Me Now-ja kötötte össze, míg akik úgy érezték, hogy megfeküdte a gyomrukat a progresszív zakatolás, őket Andrea Bocelli bársonyos hangja zökkenthette vissza az ihletett állapotba. A LED-falon rendre feltűnt II. János Pál pápa, Ferenc Pápa, XV. Leó pápa, akiknek a szavai messze szálltak a kolozsvári éjszakában, miközben az egész Cipariu-teret átjárta a masszív zenei alap, a dübörgő basszus és a sejtelmes harmóniák.

Tizenegy óra felé már az egész tér egy emberként mozgott, az orgona magasztossága, és a pápák dallamos latinja, olasza isteni szférába emelte a hangulatot. A műfajra jellemző belassítások, kivárások, a fokozatos építkezés, a ritmikus repetíció, majd a berobbanó drop maga volt az extázis, ami egy ilyen jellegű rendezvényen eszkatológiai értelmet is nyerhet.

Mondanám, hogy DJ Padre nem evilági, ördögi, boszorkányos ügyességgel és érzékkel főzött a rendelkezésére álló alapanyagokból, de ilyent mégse állíthatunk esetében, ezért csupán azt mondom, ha plébánosként is ilyen lélekkel, ennyire odaadóan és hittel dolgozik hívei javára, akkor

az a katolikus közösség élő és eleven kapcsolatban van a papjával.

Sokakban megrökönyödést válthatott volna ki, hogy egy ilyen jellegű vallásos produkció kapott helyet Kolozsvár belvárosában, de a szervezők jó érzékkel éreztek rá arra, hogy a fiatal nemzedékekhez a zenén keresztül is vezethet út, és azon a zenén, amit ők hallgatnak. Ha létezik keresztény rock, gospel, miért ne létezhetne keresztény technó, keresztény veretés?

A rendezvény megmutatta, hogy a kereszténység nem egy saját múltjába forduló és a templomok falai között rekedt vallásos életforma, hanem egy olyan élő, közösségteremtő és megújulásra képes valóság, amely képes párbeszédet folytatni a kortárs kultúrával, a fiatalok nyelvén is meg tud és meg akar szólalni, új formákban is képes hiteles maradni, és amelyet a modern ember is képes megélni. Egyébként a legfrissebb kutatások azt mutatják, kiugróan megnőtt az elmúlt időszakban a vallásukat aktívan gyakorló Z generációs keresztények száma.

Külön öröm volt látni, hogy ez az este ahhoz a romániai történelmi egyházhoz kötődik, amelyiknek teljes struktúráját felszámolta a kommunizmus,

minden vagyonát kisajátították, és amelyik bizonyította, minden üldöztetés dacára képes volt talpra állni, ma is élő közösségként jelen lenni.

Fél tizenkettő felé már a közeli buszmegállóban várakozók is együtt billegtek a zenével, majd DJ Padre Isten áldását kérte a közönségre, és elköszönt az üdvrivalgó közönségtől. Nem tudom, hogy a koncerten résztvevők közül hányan voltak vallásosak, kik érkeztek csupán a zene kedvéért, és arról sincs fogalmam, hogy a rendezvényről értesülő közvélemény milyen mértékben értett egyet, vagy orrolt meg az újító megközelítésre, de úgy gondolom, hogy a techno-atya – akit bíborosok is fotóznak a koncertjein – munkássága és a keresztény hagyomány között semmiféle ellentmondás nincs. Örömet, békét, harmóniát, spiritualitást és hitet közvetít a zenéjén keresztül, miközben megőrzi egyháza alapvető üzenetét.

Uram, jó volt nekünk itt lenni!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
2026. augusztus 10., hétfő

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből
2026. július 06., hétfő

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában
2026. június 25., csütörtök

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában
2026. június 25., csütörtök

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS