Gondolták volna, hogy San Marino volt a tokiói olimpia legsikeresebb országa? A 34 ezer lakosú európai miniállam öt sportolót kvalifikált a játékokra, és ők három éremmel (egy ezüst, két bronz) tértek haza. Az első ötkarikás medáljait szerző ország példája jól mutatja, hogy az éremtáblázatot nem csupán az összes (arany)érem szempontjából érdemes megvizsgálni.

A 2000-es évek óta az Egyesült Államok és Kína párharca uralja az éremtáblázat első helyéért folyó küzdelmet – ebbe csak az előző, riói játékokon tudtak beleszólni a britek, akik akkor bejöttek a második helyre. Két teljesen eltérő sportpolitika áll itt szemben: a kizárólag magántőkére, utánpótlásban pedig az iskolai és egyetemi versenyrendszerre építő amerikai, és az állami sportiskolák ezreit fenntartó, gyerekek millióiból válogató, tudatosan a nyugati sportkultúrában marginális, alulfinanszírozott sportágak uralására törő kínai. Ez a győzelmeken is meglátszik: a 39 amerikai arany java úszásban (11), atlétikában (7) és csapatsportágakban (6), a 38 kínai siker többsége pedig súlyemelésben (7), műugrásban (7), lövészetben, asztaliteniszben és tornában (4-4) született.

A Top 10-be kerüléshez legalább tíz aranyérem kellett,

amire a kelet-európai országoknak – az elmúlt évek doppingügyei ellenére most is húszat szerző oroszokat leszámítva – esélyük sem volt. Utoljára a 2012-es londoni olimpián volt egy ország a legjobb tízben a posztkommunista régióból: az a Magyarország, amely most is a legjobban szerepelt – de 6 arany, valamint 7-7 ezüst és bronz most csak a 15. helyre volt elég. Sós Csaba, az úszóválogatott edző fogalmazta meg értékelésében, hogy ennél jobb szerepléshez már az kell, hogy legyen éremhalmozó versenyző a csapatban, aki ezúttal nem volt a keretben.

De így is az elmúlt 25 év legtöbb érme jutott a magyaroknak,

és miközben Rióban csak négy sportág (vívás, úszás, atlétika, kajak-kenu) hozott sikereket, most kilenc, köztük a vitorlázás és a karate, amely a múltban abszolút nem számított sikeres magyar sportágnak. A tíz negyedik hely pedig annak a jele, hogy további tartalékok is vannak a magyar sportban – elég csupán a 19 éves, első felnőtt világversenyén berobbanó hegyikerékpárosra, Vas Kata Blankára gondolni.

A magyar kormányzat nemcsak régiós, de európai szinten is kiemelten támogatja és jutalmazza a sportot

(az olimpia arany 50 millió forinttal jár, de egy nyolcadik hely is 2,5 milliót ér): nem véletlenül volt Magyarország most is a legsikeresebb kelet-európai ország, lakosságarányosan vetítve az érmeket pedig a tizedik. A 40 milliós Lengyelország a második a térségből, az ő esetükben viszont árnyalja a képet, hogy 14 érmükből kilencet (köztük mind a négy aranyukat) atlétikában szerezték – ekkora országokra már ritkán jellemző, hogy egyetlen sportág húzza fel az eredményességet. A legjobb tízből csak Ausztrália és Hollandia esetében van kirívóan eredményes sportág, de ez náluk csupán a győzelmek felét jelenti úszásban (9 ausztrál arany a 17-ből), illetve a kerékpározásban (5 holland siker a tízből).

Az olimpiai bajnok női kajak négyes. (Fotó: MTI.)

Kelet-Európa igazi alulteljesítői a posztszovjet országok, a sportra rengeteget költő Azerbajdzsán arany nélkül maradt, a 43 milliós Ukrajna pedig szerzett ugyan 19 érmet, de ebből csak egy a legfényesebb. Ahogy a távol-keleti országok, elsősorban Kína egyre dominánsabb az erő- és küzdősportokban, úgy fogynak el a kaukázusi és közép-ázsiai országok sikerei: a Rióban 18-18 érmet szerző Kazahsztán és Azerbajdzsán most nyolcat, illetve hetet szerzett, arany nélkül.

Románia a maga teljesen szétesett és alulfinanszírozott sportéletével

az evezés nélkül teljesen a nemzetközi sportélet perifériájára szorult volna – a 2 milliós Koszovó 11 sportolóval, egyetlen sportágra építve sikeresebb tudott lenni a 20 milliós Romániánál. Amíg a szövetségek irreális eredményeket ígérnek a nagyobb állami támogatás reményében, amíg a sportminisztérium és az olimpiai bizottság képtelen az együttműködésre, amíg az ország legsikeresebb, de karrierjüket állami támogatás nélkül felépítő teniszezőit nem is érdekli az olimpiai szereplés, ennél csak rosszabb lesz a helyzet. Caragiale tollára való történet, hogy a hatodik helyen végzett evezős-nyolcasban szerepelt testvérpár, Mădălina és Amalia Bereș moldovai szülőfalujának – pedofília miatt elítélt, de újraválasztott – polgármestere szimbolikus ajándék virágcsokorra valót sem tudott előteremteni a költségvetésből.

Érdemes egy másik szempontból,

a csapatsportágak felől is megnézni az egyes országok sportjának erősségét.

Mert egy tehetséges súlylökő vagy birkózó bárhol akadhat, de tucatnyi jó kosarast, kézilabdázót vagy focistát már tudatosan, rendszerben kell kinevelni. Az olimpián húsz ilyen versenyszám van, ezekben 28 ország szerzett érmet, közülük 12 aranyat. A legtöbbet itt is az amerikaiak (6-2-1), a franciák (3-2-1) és a japánok (2-1-0), de érdekes adat az oroszok 5 ezüstje is – azaz ők minden döntőjüket elvesztették. A sportpolitikáját az egyéni sportágak letarolására építő Kína egyetlen bronzot szerzett ebben a kategóriában.

A kelet-európai országok közül mindössze háromnak jutott csapatérem, Szerbia a férfi vízilabda megnyerése mellett harmadik lett női röplabdában, Lettország megnyerte a 3×3-as kosárlabdát, Magyarország pedig mindkét pólócsapatával bronzérmes lett.

A magyar pólós lányok bronzöröme Tokióban. (Fotó: vlv.hu.)

Még rosszabb kép, ha azt nézzük, hogy a 20 csapatsportágból nyolcban nem is jutott ki kelet-európai csapat. Baseball-ban vagy gyeplabdában ez még érthető, nincs errefelé tömegbázisuk és hagyományuk, de férfi kézilabdában már nagyon gáz. Négynél több csapata a régió egyik országnak sem volt, Lengyelország (férfi 3×3-as kosárlabda, férfi röplabda és két férfi strandröplabda-csapat) és Szerbia (férfi vízilabda, férfi 3×3-as kosárlabda, női kosárlabda, női röplabda) tudott ennyit kvalifikálni, Magyarország (a pólósok mellett női kézilabdában), Csehország (férfi kosárlabda, férfi és női strandröplabda) és Lettország (férfi 3×3 kosár, férfi és női strandröplabda) pedig hármat-hármat.

Románia két csapata nem hangzik rosszul,

de a női 3×3-as kosarasok csak Mongóliát tudták legyőzni hét ellenfelük közül, a focistákat pedig a klubok szabotálták, rávilágítva a szövetség erőtlenségére – innen nézve a 4 pont nem rossz eredmény, bár a játék teljesen nézhetetlen volt. Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Észak-Macedónia, Észtország, Fehéroroszország, Grúzia, Litvánia, Koszovó, Moldova, Örményország, Szlovákia, Ukrajna egyetlen labdajátékban sem jutott ki Tokióba.

A járvány miatti halasztás okán a párizsi játékokig már csak három év van hátra: ennyi idő alatt kell kielemezni, továbbfejleszteni vagy kijavítani Tokió sikereit és kudarcait. Bukarestben pedig szinte a nulláról újraépíteni, bár a jelek szerint sem pénz, sem tudás nincs hozzá. Csodavárásból viszont nem osztanak olimpiai érmeket.