A Belgica-expedíció tagja voltam az Erdélyi Történeti Múzeumban

Még nem ismertem a betűket, de már tudtam, melyik könyvet szeretném elolvasni az elsők között. A Franklin kifut a tengerre című Verne regény nem tartozik a szerző legismertebb művei közé, de ez akkoriban nem is nagyon foglalkoztathatott, mivel a Móra Kiadó gondozásában megjelent kötet borítója keltette fel akkori érdeklődésemet.

Miután hazaértem első tengerparti nyaralásomról, ahol egy életre szóló kapcsolatot kötöttem a tengerrel, elhatároztam, hogy tengeri hajós, felfedező leszek. A végtelen látóhatárba vesző irdatlan víztömeg élénken foglalkoztatta a fantáziámat, amit még inkább felkorbácsolt a néhány órás part menti sétahajózás.

Megbabonázva szorítottam a hajókorlátot, elbűvölve néztem a kapitányt, ahogy végtelen nyugalommal pörgeti a hajókormányt, és rögtön eszembe jutott, hogy hasonló vitorlásokkal már találkoztam könyvborítón. Otthon már tudtam, hol keressem a megfejtést.

Gondolkodás nélkül megtaláltam a polcon a Verne-regényt,

mellette ott volt a Dagadó vitorlák is Radu Tudorantól. Míg az előbbit háromszor olvastam el, az utóbbival mindmáig adósa vagyok magamnak.

Amikor a napokban megláttam az Erdélyi Történeti Múzeum legújabb kiállításának a plakátját, önkéntelenül is kapaszkodni kezdtem az egykori hajókorlátba. Hiába tornyosultak előttem a belvárosi épületek, a szemem előtt megelevenedett az erős szelek és a hatalmas hullámok tépázta Déli-óceán messzeségbe vesző, baljós horizontja.

Úgy képzeltem, hogy a Belgica antarktiszi expedíció tagjai is valami hasonlót érezhettek 127 éve, amikor nekivágtak az ismeretlennek. A déli mágneses sarok helyzetének meghatározása céljából indított kockázatos vállalkozásnak emléket állító kiállítás öt romániai múzeum, a Román Tudományos Akadémia kolozsvári fiókja és a bukaresti Lengyel Intézet együttműködésének az eredménye. A tárlatot először 2024-ben mutatták be a bukaresti Grigore Antipa Természettudományi Múzeumban, a Belgica visszatérésének 125. évfordulója alkalmából.

Az 1897-1899 között tartó expedíció mérföldkőnek számít az Antarktisz-kutatásban, amely nemcsak tudományos eredményeivel, hanem emberi kitartás és tűrőképesség példájával is beírta magát a történelembe.

Bár eredetileg belga kezdeményezésnek indult, nemzetközi vállalkozássá vált.

Olyan, későbbi tudóscelebbé váló személyiségek utaztak a Belgicán, mint a sarkvidékek legeredményesebb felfedezője, a norvég elsőtiszt, Roald Amundsen, a belga hajóskapitány, Adrien de Gerlache, akiről tengerszorost is elneveztek, és a román zoológus, biológus, sarkkutató és barlangkutató, Emil Racoviță, aki úttörő szerepet játszott a bioszpeleológia, a barlangi élővilág kutatására irányuló tudományterület megalapításában. Ő volt az első román tudós, aki részt vett egy antarktiszi tudományos expedícióban, és az első biológus, aki az Antarktisz környékén élő növény- és állatvilágot tanulmányozta.

A hét kiállítótérben berendezett tárlat Emil Racoviță személyére, a használati tárgyaira, tudományos feljegyzéseire, naplójára összpontosít, és kronologikus sorrendben követi a rendkívül kalandos eseményeket.

Az expedíció ötlete a Belga Királyi Haditengerészet tisztjeként szolgáló Adrien de Gerlache báró nevéhez kötődik, aki fiatal korától vonzódott a tengerhez. Első tengeri tapasztalatait hajósinasként szerezte, majd a belga haditengerészethez csatlakozott, de kalandvágyó természete hamarosan nagyobb kihívások felé terelte. 1894-ben mutatta be expedíciós tervét a Királyi Földrajzi Társaságnak, majd vásárolt egy norvég bálnavadász hajót, amelyet átalakított és Belgicának nevezett el.

Az expedíció előkészítése, az anyagi támogatók megtalálása négy évig tartott, amely alatt de Gerlache gondosan kiválasztotta csapatát. A hajót minden szükséges laboratóriumi felszereléssel ellátták, a 19 fős nemzetközi legénységet képzett szakemberekből toborozták. Még egy macskát is magukkal vittek, amelyet a híres norvég felfedező, Fridtjof Nansen tiszteletére neveztek el.

Nansen macska a kiállítás egyik sztárjaként is ismert.

Persze nem a kitömött eredeti cirmos pásztázza a látogatókat a helyszínen, hanem egy bukaresti állatorvosi rendelőből származó, Nansenre megszólalásig hasonlító macskáról van szó – tudtam meg a látogatásomkor éppen zajló magyar nyelvű tárlatvezetésen, amelyhez odacsapódtam.

A Belgica 1897. augusztus 16-án hajózott ki Antwerpenből és 1898. február 15-én lépte át az antarktiszi sarkkört. A hajót február 28-án ejtette fogságba a Bellingshausen-tenger jege az I. Peter-sziget közelében. Ez volt a kezdete annak a 377 napos megpróbáltatásnak, amely során egy hajó legénysége elsőként telelt át az antarktiszi sarkkörön belül. A hajó 1898. március 2-től kezdődően vesztegelt a jégben, az expedíció szabadulása végül csak a szerencsének volt köszönhető.

A napsütéses, könnyed sétahajókázások mind hasonlók egymáshoz, minden az ismeretlenbe hatoló tengeri felfedezőút a maga egyedi és felkavaró módján hasonló. Az ingerszegény környezet melegágya volt a depressziónak, az elmagányosodás olyan mértékű volt, hogy egy idő után már az alkohol sem segített a legénység tagjain, akik Nansen macskát adták kézről-kézre, hogy legyen akit ölelgetni, akihez szólni.

Végül a macska is depresszióba esett, a hemzsegő patkányokat sem fogta,

mivel nem talált egy olyan helyet az egész hajón, ahol ideig-óráig egyedül lehetett volna. Kevésbé ismert, hogy egy másik macska társasága is boldogította a hajósokat egészen addig, amíg Frederick A. Cook amerikai orvos dühében beletessékelte a tengerbe, mivel a tengeribeteg állat a frissen felmosott fedélzetre bocsátotta a gyomortartalmát.

Az expedíció mindennapjait érzékletesen adja vissza a tárlat, amely nagyon kevés román és angol szöveggel egészíti ki az erős látványt, a látogató fantáziájára bízva a történet rekonstrukcióját és az élmény mélységét. Egy interaktív térkép, egy fejhallgató, Emil Racoviță naplója és a bukaresti nemzeti színház színészeinek tolmácsolása révén az expedíció számos részletéről tudomást szerezhetnek azok, akik huzamosabb időt eltöltenének a kiállításon, amelynek a számomra leglátványosabb része a Racoviță laboratóriumának rekonstrukciója és a kutató eredeti ruházata volt, mint ahogy a hajó pazar ebédlőszobája is kikerekíti a szemeket.

A Belgica expedíció tagjai nemcsak azt bizonyították be, hogy lehetséges az antarktiszi telelés, hanem megalapozták a modern antarktiszi kutatás módszertanát is. Emil Racoviță részvétele a román tudományosság nemzetközi elismerését jelentette, míg Roald Amundsen számára ez volt az első lépés a későbbi sarki felfedezések felé vezető úton.

Az expedíció emberi vetülete ugyanolyan fontos, mint a 40 kötetre rúgó tudományos eredményei,

amelyekből szintén láthatunk részleteket a kiállításon. A több mint egyéves megpróbáltatás során tanúsított kitartás és a szélsőséges körülmények között való túlélés példája máig inspirálja a sarkkutatókat. A kutatók elsőként bizonyították, hogy az emberi elszántság és tudományos kíváncsiság képes legyőzni a természet legnagyobb kihívásait is, és új utakat nyitni a környezetére folyamatosan kíváncsi emberiség számára. A Belgica-expedíció nemcsak tudományos előrelépés volt, hanem az emberi szellem diadalának újabb bizonyítéka. Öröksége ma is él a modern Antarktisz-kutatásban – hangzott el a tárlatvezetés legvégén.

Mindezt a következővel egészítettem ki a jegyzeteimben: a tárlat legnagyobb erénye a hagyaték hiteles, emberközeli és érzékletes bemutatása. Nemcsak adatokat és tárgyi emlékeket tár elénk, hanem megidézi azokat az érzelmi és fizikai határhelyzeteket is, amelyekben az expedíció tagjai helyt álltak. Teszi mindezt kimagasló szakmai színvonalon.