Ezt a rendezvényt egy füstös pincehelyiségben kellett volna tartani, olyan térben, amelyben Bréda Ferenc mindig is – talán – a legotthonosabban érezte magát, és amilyen(ek)ben irodalommal kapcsolatos tevékenységeinek javarészét kifejtette, a Music Pub söntésszagú alagútrendszerétől a Bulgakov kávéház egykori pincéjéig, ahol a kétezres évek hőskorában alig lehetett látni egymást a sűrű dohányfüsttől. Az idők azonban változnak, és élete utolsó éveiben már Brédának is ki kellett mennie a kocsmák udvarára, ha rá akart gyújtani.

Aminthogy most is többször kiment volna a Bulgakov macskaházából, ha valamilyen csoda folytán odakeveredik a saját méltatására, a 63. születésnapján, közel egy évvel a halála után. A méltatásnak „hivatalosan” nem ő volt a kizárólagos tárgya, de a Bretter György Irodalmi Kör „átkeresztelő” eseménye mégiscsak Brédáról szólt: a kolozsvári irodalmi-kulturális élet különleges különcéről (nana, a brédai szellem!), akinek szinte mindenhez köze volt, ami ebben a városban a szellem világában történt, a tudós egyetemi oktatóról, a kocsmakatedrák magiszteréről, a goliárdról és golánról („Gyomrom lufbalonját/a moly már kirágná,/ha nem lennél Te,/Golania Magna!”), a varázslóról, az íróról és költőről, aki három nyelven, magyarul, franciául és románul alkotott életművet, az onto-egzisztencialista (vagy valami ilyesmi) gondolkodóról, Aranyszájú Szent János legjobb erdélyi tanítványáról, az emberről és barátról – és még ki tudja, ki mindenről, elolvasható itt.

Fotók forrása: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Bréda Ferencet, avagy François Brédát, ahogy Franciaországból való hazatérése után nevezték sokan (és ő maga is nevezte magát, amikor nem magyar közegben mozgott), mindenki ismerte Kolozsváron. Vannak persze, aki közelebbről ismerték, mint mások. Ilyen volt Boros Lóránd, aki az est ceremóniamesterének szerepét vállalta magára, és aki már-már szikár tárgyszerűséggel sorolta fel a kuriózumszámba menő tudnivalókat: hogy Párizsban és Kolozsváron érezte otthon magát, hogy kedvenc kisvárosai Déva, Székelyudvarhely és Bánffyhunyad voltak, hogy „szerény volt és szegény”, hogy „az összes könyve vékony, de éles”, vagy hogy azokról az ismerőseiről, akikből politikusok lettek, az ő jelenlétében – függetlenül, egyetértett-e a nézeteikkel – nem lehetett rosszat mondani.

Kelemen Hunor „báró úrról”, például (elhangzott itt még Tőkés László, Szőcs Géza és Mátis Jenő neve). Ha már jelenlét: az RMDSZ jelenlegi – és minden jel szerint újrázó – elnöke annak idején, ifjú költőként közel állt Brédához, a 90-es évek elején együtt szerkesztették a Jelenlét című kulturális folyóiratot. Kelemen elég festőien elevenítette fel azokat az időket, amikor a kolozsvári értelmiségi körökben terjedni kezdett a híre, hogy Bréda hazatér franciaországi emigrációjából, és ők várták, mint Godot-t, aki végül, irodalmi pandanjától eltérően, megérkezett. Bréda egyszemélyes intézmény volt, egy mágus, aki „megmutatta az utat a labirintusban, még ha a kijáratot utána nem is találtuk”.

Karácsonyi Zsolt költő, Helikon-főszerkesztő és E-MIL-elnök egy imaginárius Bréda-pajzsot vázolt fel, amelynek közepén, „Gorgó-főként” az Antracit című esszékönyv helyezkedik el, amitől „a hülyék rögtön megrettennek”. Horváth Benji, a Bretter-kör utolsó és a Bréda-kör első elnöke pedig arról beszélt, hogy Bréda szelleme mindig a fiatalok körében érezte jól magát. A Bréda/Bretter körnek azonban előzménye is volt a rendszerváltás előtti évtizedekben, mégpedig a Gaál Gábor Kör, olyan szerzők indulásának helye, akikre ma már élő klasszikusként tekintünk – erről a hőskorról Király László emlékezett, számos anekdotával fűszerezve mondandóját.

Transzközép, Előretolt Helyőrség, Serény Múmia, Jelenlét, Gaál Gábor-kör, Bretter-kör, Echinox, egyetem – intézmények, amelyekben Bréda valamilyen módon szerepet játszott, többeknek az alapításánál is jelen volt. Vagy a Nepotu’ lui Thoreau, a fiatal román írók fóruma, amit Szántai János kollégával és Ștefan Manasiával közösen gründolt – ez utóbbi, az est egyetlen román résztvevőjeként, versben búcsúzott tőle.

De mindez már történelem. A Bretter-kör is azzá vált, azáltal, hogy felvette annak a nevét, akinek az elmúlt évtizedekben talán a legtöbb köze volt hozzá: a Bréda Ferencét.