Illusztráció: Deepai.org
Illusztráció: Deepai.org
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A NATO fejesei azt szeretnék, ha a tagországok olyan autópályákat építenének – mégpedig részben a hadsereg költségvetéséből –, amelyek fél Európán keresztül biztosítják a katonai járművek gyors és zavartalan szállítását egy esetleges fegyveres konfliktus esetén.
A Digi24 emlékeztet arra, hogy a következő 10 évben az elvárások szerint a tagállamoknak amúgy is a GDP 5 százalékára (ez Románia esetében évente mintegy 20 milliárd euró) kell növelniük a katonai kiadásokat. Az 5-ből 3,5% a bérekre, illetve a katonai beszerzésekre fog menni, a fennmaradó 1,5 százalékot viszont a tervezett katonai jelentőségű autópályák fogják felemészteni.
Ez már csak azért is vicces mert 35 év alatt még a rendes autópályáinkat sem voltunk képesek felépíteni.
A tervezett katonai pályák egyikének nyomvonala Németországból indul, majd Szlovákián és Magyarországon keresztül Aradnál lép be Romániába.
Ahol aztán – most kapaszkodjon meg – két irányba folytatódik!
Az egyik szakasz Konstanca felé halad, Déva, Szeben, Brassó, Ploiești és Bukarest érintésével, míg a másik Temesvár, Drobeta Turnu Severin és Craiova érintésével halad a Dolj megyei Calafat felé.
De ez még nem minden.
A NATO számára egy másik kulcsfontosságú katonai folyosó a Balti-tengert kötné össze a Földközi-tengerrel.
Az útvonal Litvániából indul, áthalad Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon és Bihar megyében érkezik meg Romániába, hogy itt Nagyvárad és Arad érintésével tartson délnek, innen kapcsolódva a már említett Arad–Calafat pályához.
Ezek a tervek természetesen a „rendes” autópályáink meglévő szakaszait is magukba foglalják, csak hát azok elég hiányosak.
Mindehhez az is kell, hogy egy CSAT-ülésen katonai jelentőségűvé minősítsék az autópályák megfelelő szakaszait.
Miközben a kormány megszorító intézkedései, a bérpótlékok lefaragása miatt a közalkalmazottak úgy ki vannak akadva, mint cukorbeteg napközis a csokiboltban, a G4Media megneszelte, hogy az alkotmánybírák már megint talicskával akarják hazatolni a közpénzt.
A testület három tagjának – Marian Enache elnöknek, valamint Livia Stanciunak és Varga Attilának – most jár le a 9 éves mandátuma, és úgy gondolták, hogy egy 180 ezer lejes búcsúajándékkal jutalmazzák meg magukat.
Az alkotmánybíróság működését szabályozó korábbi törvény szerint a testület búcsúzó tagjai valóban jogosultak voltak hat havi fizetésük felvételére, csakhogy a korábbi Ciolacu-kormány úgynevezett salátarendelete a válságra való tekintettel felfüggesztette az ilyen kiadásokat.
Az alkotmánybírák az értesülések szerint mégis szeretnék azt a rohadt sok pénzt, méghozzá nem is saját költségvetésből, hanem a beruházási alapokból.
A talárosok különben idén egyszer már kiverték a biztosítékot, amikor kiderült, hogy a költségvetésükben szerepelt egy 700 ezer lejes gyógyszeralap. Ezt később a képviselők csökkentették.
Bár a kormány az alapélelmiszerek kereskedelmi árrésének korlátozását szeptemberig meghosszabbította, július 1-jétől alaposan elszállhat a villanyszámlák értéke, megszűnik ugyanis az eddig érvényes ársapka.
Az utóbbi években a kormány 100 kWh fogyasztásig 0,68, 100 és 200 kWh közötti fogyasztás esetén pedig 0,8 lej/kWh-ban maximalizálta a fogyasztókra kivethető árakat.
Ez mostantól a múlté, a szakértők szerint pedig a változás éppen a kisfogyasztókat (vagyis minket) érinti a leginkább, akik eddig a legnagyobb védelemben részesültek. Ebben a kategóriában 80–130 százalékos drágulások is jöhetnek, míg a közepes fogyasztók esetében 34–50 százalékos lesz a drágulás.
A legkiszolgáltatottabb fogyasztók – az egyedülállók, akiknek a havi jövedelme nem éri el az 1940 lejt, illetve azok a családok amelyek átlagjövedelme fejenként nem haladja meg az 1784 lejt – július 1-jétől havi 50 lejes támogatást kapnak a villanyszámla kifizetéséhez.
Bár az árplafon a kötelező gépjármű-biztosítások esetén is megszűnt, a szakértők nem számítanak hirtelen drágulásokra ebben a szektorban.
Kedd délután tűz ütött ki a kolozsvári fellegváron, a Belvedere hotel szomszédságában lévő Kígyó (Șerpuitoare) utcában. A tragédia egy melléképületet és két ház tetőszerkezetét is érintette.
A felszálló fekete füstfelhőket az egész városból látni lehetett – mi több, a lakosok beszámolója szerint a központ egyes részen még lélegezni is nehéz volt egy ideig a nehéz füst miatt –, de a tűz olyan heves volt, hogy nemcsak a füstöt, de a lángokat is látni lehetett még a Donát útról is.
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, és viszonylag hamar sikerült lecsillapítaniuk a lángokat. Az első jelentések szerint személyi sérülés nem történt.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.