Tudja, mit csinál a gyereke az interneten?

Ne pánikoljon, inkább kérdezze meg tőle – tanácsolják a szakemberek, akik megkérdezték. Az online és az offline szekálás, a bullying is így védhető ki legjobban.
Hirdetés
Ha az ön gyereke rendszeresen internetezik, akkor szinte biztos, hogy nem ezt a cikket olvassa. Zömük épp a YouTube-on néz valamit, vagy a barátaival cseveg Whatsappon, online játékot játszik, iskolai projektekhez keres anyagot, képet oszt meg az Instagrammon és a Snapchaten, mert a Facebook már nem trendi a tinédzsereknél – derül ki a 2018-as EU Kids Online kutatás romániai részéből, amelyet kedd este mutatott be Kolozsváron Monica Barbovschi és Bianca Balea szociológus.
 
Ez a negyedik hulláma annak az uniós kutatásnak, amelyet 2009-ben kezdeményezett a London School of Economics a gyerekek internethasználatáról. 2018-ra ugyan már központi koordináció és finanszírozás nélkül, de Románia benne maradt a kutatásban: az érdekelt szociológusok az IRES közvéleménykutató cég támogatásával kérdeztek meg 935 romániai gyereket, természetesen a szüleik beleegyezésével, hangsúlyozták a bemutatón. 
 
A részletes, nagyjából 35 percet igénylő kérdőívet 9 és 17 év közötti gyerekekkel, tinédzserekkel töltették ki, a válaszok pedig, ahogy az sejthető, nem a fiúk és lányok között tértek el jelentősen, hanem korcsoport szerint: a 9-12 évesek másként élik online életüket, mint a 15-17 évesek. 
 
Bianca Balea és Monica Barbovschi szociológusok
 
Bianca Balea és Monica Barbovschi szociológusok | Fotók: Szabó Tünde
 
 
Míg 2014-ben az volt az újdonság, hogy a netező gyerekek jelentős része mobilon lógott, ma már a felnőttek többsége is ott intézi online dolgainak többségét, így nem csoda, hogy a megkérdezett gyerekek 84 százaléka mobiltelefonon netezik. Négyszer többen, mint öt éve. Azért 39 százalékban még számítógépről is csatlakoznak, legritkábban pedig, 19 százalékban tabletről. Mivel egyre inkább a saját mobiljukat és nem a szüleikét használják, 
 

a gyerekek egyre gyakrabban egyedül interneteznek,

és minél idősebbek, annál többet és többféleképpen. Sőt egyre korábban csatlakoznak közösségi hálókhoz: míg 2010-ben a 9-11 éves korosztály 20 százaléka hozott létre saját profilt valamelyik közösségi hálón, 2018-ban már a 48 százalékuk. Ez viszont a 2013-as csúcshoz képest némileg visszaesés, amelyet a 11-12 éveseket kivéve mindegyik korosztálynál megfigyeltek: 5-7 százalékponttal kevesebb gyereknek van saját közösségi profilja most, mint öt éve. Míg 2013-ban átlagban 79 százalékuk hozott létre ilyet, 2018-ban már csak 74 százalékuk.
 
Nem felhőtlen a viszonyuk az online világhoz: 
  • negyedük jelezte, hogy gyenge vagy nincs netezést is lehetővé tévő térerő ott, ahol lakik, 
  • 9 százalékuk véli úgy, hogy nem rendelkezik a megfelelő digitális képességekkel, vagyis hogy túl nehéz internetezni, 
  • szintén negyedük elégedetlen az interneten fellelt tartalommal: nem felel meg a vágyaiknak, szükségleteiknek,
  • és harmadukat érte kellemetlen online élmény a kérdezés (2018 márciusa-áprilisa) előtti 12 hónapban.
A gyerekek között is kisebbségben vannak azok, akiknek kizárólag pozitív a véleményük az internetről: 45 százalékuk szerint biztonságos az online tér, és csak 32 százalékuk véli úgy, hogy ott mindenki kedves és segítőkész. 40 százalékuk viszont úgy érzi, online sokkal inkább önmaga lehet, mint az offline kapcsolataiban. 
 
Kétharmaduk tudja, mit csináljon, ha úgy viselkedik vele valaki az interneten, ahogy az neki nem tetszik, 61% ismeri fel a gombot, amellyel online blokkolhatja a számára kellemetlen személyt, 40% azt a gombot, amellyel jelentheti az incidenst, és csak 26% azt, amellyel helpcenterhez vagy segítséget nyújtó vonalhoz juthat el.
 
A romániai gyerekeknek határozottan jók a digitális kompetenciáik, emeli ki a jelentés, amelyeket négy területen mértek fel:
  • műveleti – 86% tudja, hogyan mentsen le képet az internetről, 75% tudja, hogyan módosítsa a biztonsági beállításait közösségi profilján;
  • tájékozódási és kritikai képességek – 71% gondolja úgy, hogy az online talált információt kritikusan tudja fogadni;
  • társas – 84% képes kritikailag elemezni saját információmegosztási szokásait, és 90% tudja, hogyan kezelje online barátainak listáját;
  • kreatív – 55% tud online talált videót szerkeszteni, 78% posztolni.
A lányok általában a fiúknál pár százalékponttal magasabb társas kompetenciákról számoltak be, főleg 13 éves kor fölött, a fiúk pedig a kreatív téren érezték kompetensebbnek magukat (a kamasz fiúk 64, a kamasz lányok 53 százaléka válaszolta, hogy tud mások által alkotott online videót szerkeszteni).
 
Az online kreatív tevékenységek, honlapok, appok fejlesztik leginkább a gyerekek képességeit, átlagban mégis ezekkel töltik a legkevesebb időt, számoltak be a kutatók, akik szerint a szülők sincsenek eléggé tisztában ezekkel a lehetőségekkel, és elsősorban nekik kellene megmutatni, mekkora perspektívát nyitnak ezek a programok. Főleg hogy a hazai gyermekek visszaestek abban az európai rangsorban, hogy mennyire használják ki az internet adta önfejlesztési lehetőségeket ellentétben a korábbi évekkel, amikor ennek éllovasai voltak.
 

Gyerek egyedül + internet = veszély?

Az egész felmérés egyik célja az volt, hogy eredményeivel megelőzze a morális pánikot, vagyis azt, hogy egyből fenyegetőnek, rossznak lássuk, ha a gyerekek magukban interneteznek, vallották be a kutatók. De nem lehet és nem is érdemes elhallgatni, milyen online veszélyek leselkednek a gyerekekre, és mit tehetünk ezek megelőzésére, illetve kivédésére, ezért a bemutató leghosszabb része a cyberbullyinggal, az online zaklatással és erőszakkal foglalkozott, és persze azzal, hogyan vértezzük fel a gyerekeket ez ellen.
 
A számok világosan alátámasztják a személyes benyomásunkat, hogy az internet sokfélébb, így veszélyesebb is lett: míg 2010-ben a netező gyerekek 21 százaléka, addig 2018-ban már a 33 százaléka számolt be negatív online tapasztalatról, és most először a fiúk ugyanolyan arányban, mint a lányok. A negyedüket havonta érik negatív online élmények. A legnagyobb mértékű növekedést a 9-11 éveseknél mérték, 29 százalékuk rendelkezik már ilyen tapasztalattal. 
 
Ezeket az élményeket leginkább, azaz 41 százalékban kortárs barátokkal beszélik meg, 37% a szüleivel, 13% a testvéreivel, tanáraival vagy szakemberekkel csak 3%. A legaggasztóbb az, hogy 18 százalékuk senkivel sem beszéli meg. 43 százalékuk nem vett tudomást utána a problémáról, 33% kilépett arról az oldalról vagy applikációból, ahol ilyesmi történt vele, 22% blokkolta a másik személyt, 16% viszont megpróbálta meggyőzni, hogy hagyja őt békén. 15 százalékuk törölte a másik minden üzenetét, és csak 11 százalékuk változtatott profiljának biztonsági beállításain, illetve ugyanilyen arányban jelentették online az incidenst. Hat százalék válaszolta azt, hogy egy ideig utána nem netezett, és öt százalék próbált meg valamilyen módon bosszút állni.
 

Cyberbullying

Bár a bullying kifejezés kezd terjedni a román és a magyar köznyelvben is, a felmérés készítői nem akarták ezzel terhelni a gyerekeket, inkább elmagyarázták ezt a típusú szekálást: amikor egy hosszabb időszakon át a gyerekek vagy kamaszok rendszeresen mondanak vagy tesznek rosszindulatú, másokat sértő dolgokat. Vagyis úgy ugratnak másokat, hogy azok nem élvezik, ütnek, verekednek, kizárnak másokat bizonyos tevékenységekből – szemtől szemben, SMS-ben, telefon- vagy videóhívásban, emailben, azonnali üzenetben, közösségi hálón, chatszobákban.
 
A gyerekek harmada számolt be róla, hogy ilyen típusú szekálás áldozata volt online vagy offline, és 23 százaléka állította, hogy kifejezetten cyberbullying áldozata volt. Míg általában csökkent a szekálás mértéke a korábbi évekhez képest, cyberbullyingról közel kétszerannyian számoltak be 2018-ban, mint 2013-ban (12%). Az áldozatok negyedét havonta éri online szekálás, amelynek leggyakoribb formája a rosszindulatú vagy sértő üzenetek küldése.
 
 
Az áldozatok ötödét ez egyáltalán nem zavarta, 40 százalékát eléggé vagy nagyon, és 40 százalékát kissé. Míg a lányok 53 százaléka válaszolta, hogy eléggé vagy nagyon zavarta, a fiúknak csak 24 százaléka mondta ugyanezt, 32 százalékukat egyáltalán nem zavarta. A lányoknak csak 15 százaléka mondta, hogy egyáltalán nem zavarta, amikor őt érte online szekálás.
 
A gyerekek ötöde vallotta be, hogy agresszorként lépett fel internetes vagy szemtől szembeni szekálásban.
 
A cyberbullyingnak, akárcsak legtöbbször az offline erőszaknak is vannak tanúi, az ő helyzetük ugyancsak érdekes. A megkérdezettek 34 százaléka, az idősebbeknek, a kamasz válaszolóknak pedig már 45 százaléka mondta, hogy tanúja volt ilyesminek. Közel fele állította, hogy megpróbált segíteni az áldozatnak, 45 százalék nem tett semmit, 7 százalék pedig az agresszort buzdította.
 

A bullying strukturális jelenség, nem elkerülhető, rendszeres,

és persze nem csak gyerekekkel történik, emelte ki Oana Cobeanu pszichológus, terapeuta az EU Kids Online jelentés első panelbeszélgetésén. A cyberbullying azért veszélyesebb, mint például az, hogy az iskolában szekálják egymást a gyerekek, mert nem ér véget azzal, hogy hazamennek az iskolából, a gyerekek továbbra is online vannak, illetve az információ megmarad az interneten valamilyen formában. Mivel az interneten történik, a gyerekek saját eszközén, saját online terükben, ezért láthatatlanabb is a felnőttek – szülők, tanárok – számára.
 
Oana Cobeanu pszichológus
 
Oana Cobeanu pszichológus
 
Többszintű stratégiával lehet megelőzni, illetve beavatkozni, mondta a pszichológus, aki örült ugyan, hogy a minisztérium kidolgozott már egy országos stratégiát, hogy az oktatási törvény tárgyalja az iskolai bullyingot, hogy iskolai bizottságok vagy az Iskola Másként egyes programjai foglalkoznak vele, de szerinte ez messze nem elég. 
 
Azt tartja a legfontosabbnak, hogy folyamatosan képezzék a tanárokat, a szülőket és a gyerekeket két hangsúlyos vonalon:
  1. hogy a bullyingot többszereplős rendszerként lássák (mert az rendben van, hogy a közbeszéd leginkább az áldozatokra koncentrál, de ugyanúgy oda kell figyelni az agresszorra, a kortárs tanúra, a felnőttre, aki tekintéllyel bírhat tanúként és közbeavatkozóként is) és közösségi szinten: hogyan érinti a gyereket, a családot, az osztályt, az iskolát;
  2. hogy olyan képességekre, főként empátiára és önbizalomra tegyenek szert és fejlesszék, amelyek a kompetenciaérzést erősítik: a hozzá tudok szólni, a közbe tudok avatkozni érzését.
Ugyanezt tette még kézzelfoghatóbbá László Éva pszichológus, egyetemi oktató, az Artemis – Nők az Erőszak Ellen Egyesület alapítója, aki a megelőzés és a támogatás fontosságáról beszélt. A támogatás része az is, hogy ha lehet, kerülik az áldozat kifejezést, mert az áldozatnak és környezetének is azt sugallja, hogy az illető gyenge, nincs ereje a saját érdekét érvényesíteni. Ezért az Artemis húsz éves gyakorlata során áttértek a túlélő kifejezés használatára.
 
Az erőszakot, a bullyingot László Éva dinamikus rendszerként láttatta, amelyben szinte bárki lehet áldozat, támadó és különböző attitűdű tanú, vagy esetenként ugyanaz a személy más-más szerepet játszik. Gyerekeknél nagy az átfedés áldozat és támadó között, de felnőtteknél sem ritka a reaktív erőszak, amikor az áldozat „tudja”, hogy ismét bántani fogják, és inkább erőszakossá válik.
 
László Éva 
László Éva pszichológus, egyetemi oktató, az Artemis Egyesület alapítója
 
Ezért tartja fontosnak, hogy egy közösségben, például az osztályban ne az legyen az első az erőszakos incidensek megbeszélésekor, hogy ki tette, ne a bűnös megtalálása és kipécézése váljon kizárólagos céllá, hanem a Mi történt? kérdés és annak minél tárgyszerűbb megválaszolása, az erőszak láncolatának megértése és a támogató hozzáállás. Az áldozat védelme és megerősítése mellett fontos a tanúk támogatása is, hogy ne váljanak később áldozattá, és hogy mindenki értékelje és gyakorolja a határozott, asszertív fellépést.
 
Ha például a tanár címkézi a gyerekeket az osztályban, azt az agresszor indoknak vagy buzdításnak érzi a támadáshoz, szekáláshoz. A szülőnek is figyelnie kell, hogyan reagál, amikor elmeséli a gyermeke, hogy megalázták, kiközösítették, csúfolták, megbélyegezték. Legyen tudatában, tanácsolta a szakértő, hogy ha erre szülőként legyint, hogy ilyen az élet, hogy az agresszornak úgyis protekciója van, vagy számonkéri a gyerekét, hogy miért nem állt ki magáért, miért nem csúfolt vagy ütött vissza, azzal a bullying, az erőszakos viselkedésmintát erősíti magában és a gyerekében is.
 
Kolozsvári fókuszcsoportos kutatás nem túl biztató eredménye, mondta László Éva, hogy minél nagyobbak a gyerekek, annál pesszimistábban nyilvánulnak meg: minek beavatkozni, nálunk úgysem lehet ezen változtatni. Márpedig az a személy és közhangulat, amely nem értékeli az asszertivitást, közvetlenül vagy közvetetten az erőszakos fellépést legitimálja. 
 
Szülőként azon kell rengeteget dolgoznunk, mondja a pszichológus, hogy hosszú távon az asszertív viselkedés modelljét nyújtsuk a gyerekeknek: aki magabiztosan tud megnyilvánulni érzelmileg nehéz, konfliktusos helyzetben is anélkül, hogy behódolna vagy megpróbálná dominálni a másik felet. Ez felnőttként tanulható és tanítható, főként példamutatással és sok-sok beszélgetéssel a gyermekkel:
 

egyetlen beszélgetés nem elég,

figyelmeztetett László Éva. Ahogy arra sem, hogy szülőként követhessük, mit csinál a gyermekünk az interneten: ha a korai években bébiszitterként bíztuk az internetre a gyereket, hogy addig is van három perc nyugtunk, amíg megnézi Balu dalát a YouTube-on, később egy óránk is, amikor a teljes Dzsungel könyvét nézi, vagy büntetésként eltiltottuk a nettől, akkor ne várjuk, hogy magától elmesélje, merre járt, mit csinált online, amikor már nem csak rajzfilmeket néz. 
 
Legyen türelmünk proaktívan beszélgetést kezdeményezni vele, mondták a felmérést készítő szociológusok, ahogy arról is minél korábban kérdezzük meg, hogy milyen képet, videót oszthatunk meg róla mi a Facebookon vagy más közösségi hálón, hozták szóba az angolul sharentingnek nevezett szülői reakciót. Az ellenállhatatlan vágyunknál, hogy megmutassuk a világnak, milyen aranyos a gyerekünk, tartsuk fontosabbnak azt, amit ő gondol megmutathatónak magából, hogy érezze, joga van beleszólni, dönthet ebben a fontos kérdésben.
 
A megkérdezett gyerekek közel harmada mondta, hogy barátaik vagy szüleik úgy osztottak meg információt vagy képet róla az interneten, hogy őt erről nem kérdezték meg. 23 százalékukat ez kimondottan frusztrálta, 21 százalékuk pedig arról számolt be, hogy szüleik posztjai később kellemetlen következményekkel járt számukra.
 
A pedagógusok is jobban járnak, hogy ha a bevett gyakorlattal és az oktatási törvénnyel ellentétben nem tiltják meg a mobiltelefonok használatát, hanem beépítik az óra menetébe. A tiltás itt sem megoldás, mondták a gyerekek internetezését kutató szociológusok, de nem prédikáltak, hanem több olyan embert is meghívtak a bemutató második panelbeszélgetésébe, akik ezt művelik iskolában vagy iskolán kívüli tevékenységeken. (A mainstream oktatásra viszont az a digitális ignorancia jellemző egyelőre, amelyet Kolozs megye főtanfelügyelője mutatott: hiába hívták meg, és szerepelt Valentin Cuibus neve az est programjában, ő maga nem jelent meg.)
 
Maria Rus
 
Maria Rus tanárnő, iskolaigazgató
 
A magyarlónai iskola igazgatója, Maria Rus az Orange alapítványának Digitaliada projektjéről mesélt: a 2016-ban tíz vidéki iskolában indult digitális tanítás ma már 40 vidéki iskolában zajlik tabletekkel és interaktív táblákkal. Matematika és informatika órákkal indult, azóta az alapítvány más tantárgyakhoz is versenyt hirdetett digitális oktatási anyagok készítésére, a gyerekek pedig imádják a táblagépekkel felszerelt osztályban tartott órákat, alig akarnak kimenni szünetre, mesélte a tanárnő.
 
Otthon érzik magukat az online órákon, nyitottabbak a tananyagra, hozzájuk közelállónak érzik a tanárt, akinek ezek az eszközök azt is lehetővé teszik, hogy figyelje, esetleg korlátozza, mire használják a diákok órán a tableteket. Online programokkal egyszerűsíthetik a vizsgázást, tesztelést is, adott tippeket a tanárnő.
 
A gyerekek természetes kíváncsiságát és lelkesedését terelik a logikus gondolkozás és programozás irányába a Simplon Romania oktatási programjai is, mesélte Ioana Rusu koordinátor. A Digital Kids Cluj tanfolyamain négy éve avatják be a gyerekeket a programozás logikájába Kolozsváron, nyaranta pedig mintegy 60 településre szálltak ki ugyanezért. Hátrányos helyzetű gyerekek tanulásra motiválása tartozik a sikertörténeteik közé, de az a srác is, aki náluk ismerkedett meg a digitális világgal annyira, hogy saját honlapot programozott, ma pedig már az időseknek szóló tanfolyamokon mutatja meg sok türelemmel, hogyan tájékozódjanak az online világban.
 
Az EU Kids Online kutatói, Monica Barbovschi és Bianca Balea is azt szeretnék, ha helyi önkormányzatok, iskolák hívnák őket, hogy elbeszélgessenek a tanárokkal és szülőkkel arról, hogy a kutatás eredményei alapján hogyan viszonyuljanak gyermekük online világához. Ugyan a sexting angol kifejezés, de már a hazai gyerekek negyede találkozott vele: 24% kapott szexuális tartalmú üzenetet az interneten, 15 százalékuktól pedig kértek ilyen jellegű információt. Tízből csak három gyerek szól a szüleinek, ha zavarja valami az interneten, miközben a gyerekek fele segít a szüleinek, ha azok elakadnak a netezésben. 
 
A szülők és gyermekek digitális kompetenciáinak fejlesztése, támogató viszonyának kialakítása társadalmi szintű feladat, mutattak rá a kutatók, amelyet országos és helyi hatóságok kellene, hogy felvállaljanak, nem pedig elszórtan és ingyen dolgozó önkéntesek – vonták le az est konklúzióját a kutatók.
Hirdetés