Vadölő, avagy a medvehisztéria

Olvasom, hogy Cristian Neagu, Negyszeben rendőrségének feje lemond, mégpedig a múlt héten a városba beszabadult medve lelövése nyomán kirobbant botrány miatt. És elképzelem, ahogy a hatóságokat lelketlen gyilkosnak kikiáltó, Facebookon állatsimogató néptömegek (bocsánat, fejlett környezettudatossággal rendelkező, magukat teljes mértékben önmegvalósító individuumok szabadon szerveződött közössége) pezsgőt bontanak szerte az országban. Sőt, az ország határain túl is. Vivát, csincsin! A főkolompos, lám, hamut szór a fejére és elbujdosik. Tudom is én, virágkertésznek áll. Ez a minimum.

Persze azt is olvasom, hogy a rendőrfőnök lemondásának egyik indoka a következő: névtelen telefonálók zaklatták, és többek között

azzal fenyegették, hogy elrabolják a gyermekeit és úgy bánnak velük, mint a hatóságok a medvével.

És eszembe jut gyermekkorom egyik kedves olvasmánya, James Fenimore Cooper Vadölő című regénye. (Aki, megjegyzem, személyes tapasztalatai alapján írta könyveit, ellentétben például Karl May-jel, tehát ne jöjjön nekem senki a fikció diszkrét bájával.) Igen, az ifjú Nathaniel Bumppo a szűz rengetegben rótta útjait, barátként köszöntötte annak minden lakóját, és barátként vadászta is le őket, ha úgy hozta a szükség. És igen, el lehet mondani, hogy akkoriban (19. század eleje) jóval nagyobb volt az egyensúly ember és vadon között. Csak hát, azóta eltelt az idő, és az ember jócskán be(túl)népesítette a Földet. És igen, azt is el lehet mondani, hogy az ember költözött be a vadonba, a vadállatok revírjébe. (Holott ez enyhén szólva túlzás, hiszen az ember eleve a vadon része volt. Csak, ha tetszik, „kinőtte” azt.) Sok mindent el lehetne itt mondani. De minek? Ez a helyzet ma.

És akkor feltevődik a kérdés: rosszul működött a rendszer?

Igen, rosszul. Az a szerencsétlen medve nem szabadulhatott volna be a város központjába (figyelem, nem a szélére), ha az illetékes rendszer jól működött volna. És, tisztelt Facebook-őrjöngők, itt máris lehetne tenni ezt-azt. Javítsatok a rendszeren. Mondjuk, tömeghisztéria helyett. Ne azon tessék fanyalogni, hogy miért nem tüntetnek az emberek a csapnivaló intézkedések, törvények hiánya, be nem tartása kapcsán. (Ja, és könyörgöm, ne tessék online petíciókat írni… akkor már inkább egy jó kis medveles.) Tessék szépen megszervezni egy jó nagy tüntetést. Vagyis nem 100 emberest. Olyan nagyot, igazit. Rendszerváltót.

A következő kérdés: mit vétett a szebeni rendőrkapitány?

Megvédte a felelőssége alá tartozó szebeni polgárokat? Meg. Mert a medve akkor sem veszélytelen kis kedvenc, ha a Facebookon úgy tűnik. Ellenőrizte, hogy Szeben városában legyen elég altatólövedékes fegyver, illetve olyan személyzet, aki szakszerűen tudja kezelni? Nem. Ha ez az ő kompetenciája, akkor vétett. Ennyiben. Ha nem, akkor nem. Ha ennyiben vétett, tárgyalja meg az ügyet az illetékes hatóság. De a névtelen telefonok fényében az ő vétke eltörpül a sötétben bujkáló agresszoroké mellett.

Van még egy, talán fölösleges kérdés: miért szomorú Iohannis elnök? Ugyanis ezt nyilatkozta. Hogy szomorú, mert az ő városában ilyen elhamarkodottan jártak el egy szegény medvével szemben. Többeknek feltűnt, hogy a kedves, jó elnök annak idején, szebeni polgármester korában egyáltalán nem volt szomorú, amikor lelőttek egy, a szebeni állatkertből elszabadult tigrist. Na ja, akkor, ugye, polgármester volt.

Egy polgármesternek pedig nem áll jól a szomorú szmájli, ha a városban életveszélyes vadállat kószál.

Most meg államelnök. Akinek jól áll a szomorú szmájli, ha valahol meggyilkolnak egy szegény kisállatot. Különösen választások előtt.

Ha mindezeket összevetem, a következőket tudom mondani: ha én lettem volna Szeben rendőrkapitánya, és úgy látom, a konkrét helyzet kicsúszik az illetékesek kezei közül, habozás nélkül kilövettem volna azt a medvét. Bocsánat,

revír ide, ökotudat oda, állatbarátság amoda, az emberélet fontosabb.

És vállaltam volna a felelősséget is. Ahogy a szebeni rendőrkapitány tette. Mivel ez is a Vadölő dolga.

Ja, még csak annyit: ha véletlenül valaki netán felhívna a cikk kapcsán, és azt mondaná, hogy elrabolja a gyerekeimet ésatöbbi, hát én bizonyisten addig keresem, amíg elő nem lelem, és úgy teszek vele, miként Vadölő az irokézekkel. Tudom, ez is rettenetesen nem píszí. Szegény indiánok. De akkor is. Uff!