Az a helyzet, hogy a hétvégi sörkoncert során a Szent Mihály templom mennyezetének vakolata levált, olyan egy négyzetméteren, és a padlón landolt. A kárt feltehetően a dübörgő zene okozta rezgések váltották ki. Hála Istennek, személyi sérülés nem történt. Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha… de másként alakult.

Az eset nyilván nem maradt következmények nélkül. A sajtó megírta, az érintettek reagáltak, a közösségi fórumok meg gyakorlatilag felrobbantak. Kicsit emlékeztet a helyzet azokra az időkre, amikor Kolozsvár főterét átalakították. A tervek szerint így szerették volna, a gyakorlatban viszont nem így valósították meg. Hogy miért nem, ennek számtalan oka van. Akkoriban sokan és sokat beszéltek róla.

A tény viszont az, hogy jelenleg ilyen Kolozsvár főtere. Ezt a teret lakták be a kolozsváriak. Ezt a teret töltötték meg a legkülönfélébb szolgáltatók, a legkülönbözőbb tartalmakkal. És igen, ott vannak köztük az emblematikussá vált, vagy annak kikiáltott rendezvények is: a Kolozsvári Magyar Napok, a TIFF (Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál), a Kolozsvári Városnapok, vagy a közelgő Untold Fesztivál. És persze vannak mások is. Mint ez a Bergenbier Baráti Dáridó. Aszerint zajlanak ezek a rendezvények, hogy kinek milyen a kultúrája. Nem kell mindeniket szeretni. Sőt, az lenne a furcsa. Van, akinek a Magyar Napok tetszenek, és van, akinek a Bergenbier, hogy az abrosz két széléről válasszak példát. Bármilyen fura, mind kolozsváriak. Testben és/vagy lélekben.

És akkor: úgy gondolom, nem az a megoldás egy valóban sérelmezhető helyzetre, hogy egyrészt főtérhalált, magyarfalást, ne adj’ Isten nemzetárulást kiáltunk, másrészt átgondolatlan (magánkezdeményezésű) petíció-rakétát röppentünk az internet egére. Az előbbire nem tudok mit mondani, hiszen mindenki vérmérséklete, intelligenciahányadosa, egyebe szerint reagál a közösségi fórumok bugyraiban. No meg trollvasószerkesztő sem vagyok.

A petícióval viszont van egy kis gondom. Az egyik az, hogy ferdít. Idézek: „o parte din tavanul Bisericii „Sfântul Mihail” s-a prăbușit.” Magyarán: leszakadt a Szent Mihály templom mennyezetének egy része. Ez nem igaz. Nem szakadt le. De semmi baj, vannak fotók, sőt, ott van az eredeti is a Főtéren.

A nagyobb gondom az, hogy a nagy felhördülésben a petíció szerkesztői ki akarják önteni a gyereket a fürdővízzel együtt. Ugyanis a főtéri koncertek azonnali betiltását kérik. Tessék? Ez kicsit olyan, mint amikor egy szőke ember lop, és akkor rögtön minden szőkét be akarnak záratni. Hogy érzékenyebb példákkal ne éljek. Bocsássanak meg a petíciószerkesztők, de ez butaság.

A megoldás, véleményem szerint, nem ez. A megoldás az illetékes szervek szakértő ítélete a polgármesteri hivatali engedélyek kiadásakor. Hogy a színpad ne kerüljön túl közel a templomhoz, mint ezúttal. Hogy a zene ne düböröghessen felső hangerőhatárok nélkül. Hogy a szolgáltatók, rendezvényszervezők pontosan tájékozódhassanak a szabadtéri rendezvényekre vonatkozó összes szabály felől, és be is tartsák azokat.

Ezek a főtéri rendezvények ugyanis, megkockáztatom, legalább annyira emblematikus elemei Kolozsvárnak, mint a kétségkívül és abszolút mértékben védendő műemléki környezet. És ne legyünk annyira felsőbbrendűek, hogy megmondjuk, ez meg ez a tuti felemelő és színvonalas rendezvény, amaz meg nem. Még akkor sem, ha nem iszunk Bergenbiert, jobb az ízlésünk, mint másé, vagy éppen utáljuk az Avicii muzsikáját.