Betiltatnák a főtéri koncerteket Kolozsváron

Alig egy nappal azután, hogy megjelent hír a Szent Mihály templom mennyezeti vakolatának lehullásáról, a civilek máris petícióban követelik a polgármestertől a főtéri koncertek betiltását.
Hirdetés

Amint megírtuk, a Bergenbier sörgyártó vállalat által szervezett, kissé hangosra sikeredett főtéri koncertek miatt körülbelül egy négyzetméternyi vakolat lehullott a 600 éves Szent Mihály templom mennyezetéről.

A civilek által kezdeményezett petícióban, mely a petitieonline.com oldalon érhető el és írható alá, a vakolathullásért nemcsak a Bergenbier koncertjeit okolják, hanem az azt megelőző rendezvényeket is, melyek

mind hozzájárultak ahhoz, hogy bekövetkezzen az omlás.

A petícióban kifejtik: a Szent Mihály-templom a város felbecsülhetetlen kulturális, egyházi értéke, Kolozsvár szimbóluma. Naponta hívek és turisták sokasága keresi fel az egész nap nyitva tartó műemléképületet, a meggyengült vakolat viszont veszélyt jelent a templomot felkeresők testi épségére.

A civilek nehezményezik, hogy vasárnaponként a Főtéren rendszeresen zajló koncertek zavarják a templomban tartott szentmiséket, akárcsak a közelben található görög-katolikus katedrális szertartásait. A petíció kezdeményezői úgy vélik, hogy

vannak megfelelőbb helyszínek is a koncertek szervezésére, például a jól hangszigetelt sportcsarnok.

Mindezeket figyelembe véve azt kérik az önkormányzattól, hogy sürgősen és azonnali hatállyal tiltsák be a főtéri koncerteket, még mielőtt emberi életet követelne a vakolathullás. Ugyanakkor párbeszédre hívják a templom gondnokságát és az önkormányzat illetékeseit, hogy milyen lehetőségek adottak a templom renoválására, a további károk megelőzésére.

A koncerteket márpedig nem fogják betiltani,

derült ki Emil Boc polgármester nyilatkozatából. Az Actual de Cluj portál szerint Boc úgy véli, a város emblematikus eseményeit, mint a TIFF, a Kolozsvári Magyar Napok vagy a Kolozsvári Városnapok nem lehet betiltani vagy elköltöztetni a város főteréről.

Hirdetés

Arra viszont hajlandó, hogy a lakóövezetekre vonatkozó szabályozást vegyék figyelembe akkor is, amikor koncertekre vagy más eseményekre bocsátanak ki térhasználati engedélyt. És ha ezeket a szabályokat a rendezvényszervező megszegi, akkor bírságot szabnak ki rá. Eddig azért nem alkalmazták ezeket a szabályokat, mert nem jelentette senki, hogy a rezgések károsítanák a környező épületeket.

A polgármester elmondta, a misék zavartalan lefolyása érdekében eddig sem engedélyeztek hangos rendezvényeket 6 és 18 óra között a Főtéren. Azt ígérte, szakértőkkel tekintik át a jelenlegi szabályozást, és hangerőkorlátokat fognak szabni a főtéri koncertek engedélyezésekor.

Gergely Balázs, a főtéri koncerteket is szervező Kolozsvári Magyar Napok főszervezője a Facebookon osztotta meg az ezzel kapcsolatos véleményét.

Szerinte teljesen jogos a közfelháborodás,

és az is zavaró, hogy napokra körbekerítik, lezárják a Főteret a város lakói és a turisták elől. Ugyanakkor megjegyzi: túlzónak tartja a kezdeményezést, mely betiltatná a koncerteket a Főtéren. „A Főtér műemlék épületeinek épségben tartása abszolút prioritás, és minden más szempontot fölülír. Ezt kellene alapnak tekinteni, és az ésszerűség – no meg a jó ízlés határain belül világos, betartható és számon kérhető törvényekkel szabályozni.” – fogalmaz a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke.

Hirdetés