„A jobboldali kritikusok zsigeri gyűlölete Kertész Imre iránt nyilvánvaló, mondhatni érthető, persze nem elfogadható, hiszen az effajta érzemény nem szolgál a nemzet épülésére, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hír kiszivárogtatása nyomán keletkezett számtalan otromba, uszító véleménynyilvánítás. De ugyanilyen gyűlölettel teli otromba megnyilvánulásnak hat a baloldaliak őrjöngése is, akik szintén nem arról értekeznek, hogy Kertész Imre életműve megérdemli-e azt, hogy állami kitüntetésben részesüljön, ehelyett Orbán-utálatuk, és politikai érdekeik annyira elvakítják őket, hogy sutba dobják Kertész Imre általuk mindeddig megkérdőjelezhetetlen irodalmi értékeit, és fröcsögnek, fújolnak, felháborodnak. Vagyis amíg Kertész Imre írásai és állásfoglalásai kedveztek az ő ideológiai-politkai érdekeiknek, addig ő volt a világhírű, mindenki által megbecsült Nobel-díjas magyar író, amikor viszont valami olyasmire készül, ami nem illik be az általuk kijelölt keretek közé, azonnal lehúzzák a sárba.

Irodalom és közélet összefüggésében Pomogáts Béla nemrég Váradon hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon nemzetgyilkos gondolatok uralkodnak, és kiemelte azt is, hogy akik az irodalmat és az írókat pártpolitkiai, ideológiai szempontok mentén ítélik meg, azoknak fogalmuk sincs az irodalom lényegéről. Sajnos ezt a diagnózist a legújabb Kertész-ügy is tökéletesen igazolja, hiszen irodalomról, az életműről ezekben a vitákban egy szó sem esik – és ne essünk abba a tévhitbe, hogy ha egy zárójeles megjegyzést teszünk arról, hogy »különben is, Kertész Imre írásai unalmasak«, azzal máris az irodalomról volt szó, mert nem – ehelyett a legalpáribb, legundorítóbb gyűlöletszítás zajlik minden oldalról és az irodalmat szinte már ürügyként sem használják ehhez.”