Ez a nagyszájú pojáca igazi caragialei figura volt, csak nem a humoros fajtából, hanem abból a tipusból, akin jó esetben is csak kínjában tud nevetni az ember.

Nem lett érvényes, mindazonáltal több dologra rávilágít a második nekifutásra is érvénytelen referendum Nagyvárad és Szentmárton fúziójáról.

A román nemzet egységébe rondít bele Szent László. Egy ilyen magyarázat után elképzelem mi járhat az említett bizottság tagjainak a fejében. Valami ilyesmi:

Szemet szúrt Szabó Ödönnek, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnökének, amikor ezzel a golyóstollal mentem el egy általa elnökölt eseményre. Nagy könnyelműség volt ez a részemről, mert ő néhány nappal később kérdőre vont az írószer miatt, és inszinuációra is ragadtatta magát, aminek a lényege ez: mivel EMNP-s golyóstoll volt nálam, EMNP-s vagyok.

A magyarok feltehetőleg jó néven vennék azt, ha Szent László visszakerülne arra a térre, amit ők, a románokkal ellentétben soha nem hívtak Unirii, az Egyesülés terének.

A román állam tudatosan kifárasztó politikája már pusztán azzal is célt ér, hogy időt nyer, hiszen amíg himnuszéneklésért, zászlólengetésért lehet ebben az országban bírságolni, addig hogyan is álmodhat bárki autonómiáról, visszakapott vagyonról?

Hogy Ponta nyílt támogatása valóságos öngyilkosság lett volna az RMDSZ számára, még távolról sem jelenti azt, hogy ezesetben Iohannis támogatása volt a megfelelő opció.

Mintha a Kárpátok két oldalán két különböző ország létezne, a mentalitások szintjén ez egyértelműen kimutatható.

Hogy a titkosszolgálatok számára semmi se szent, és oda szivárognak be, ahova csak tudnak, ez önmagában véve nem meglepő, Romániában meg pláne nem, úgyhogy egy kis cinizmussal akár el is lehet fogadni ezt a tényállást.

Marad viszont a kérdés, hogy mi történik akkor, ha a kormányzó hatalomnak hosszútávon nem lesz komoly kihívója.

Ne csodálkozzunk hát azon, hogy az égvilágon senki nem aggódik a romániai liberális demokráciáért, elvégre ami soha nem volt Romániában, az itt nem is kerülhet veszélybe.

A nyuszika és a farkas eset áll itt fenn, és Kertész Imre a nyuszika, aki már pusztán azáltal vétkezik, hogy létezik, mert alkalmat adott egy kormánynak arra, hogy kitüntesse, és ha ő elfogadja a díjat, az a baj, ha meg nem fogadja el, az a baj.

A romániai közállapotok szürrealizmusára mi sem világít rá jobban annál, hogy egy törvénytelenül meggazdagodott ember elítélése nyomán az embereket a szabad sajtó megvédése nevében hívta vasárnapra az utcára a szabad sajtó egyetlen ismérvével sem rendelkező Antena 3.

Minek szépítsük, Magyarország miniszterelnöke nem tanult az igen bölcs Sancho Panzatól, aki megmondta: akasztott ember házában kötélről ne beszélj, így aztán módfelett balul ütött ki az is, hogy Orbán Viktornak éppen Tusnádfürdőn jutott eszébe bejelenteni azt, hogy az 1989-es rendszerváltás lezárult.

Én legalábbis reménykedek abban, hogy nem a demokrácia deficit lesz ez a közös nevező, illetve abban, hogy csak a bálványosi friss levegő bódító hatására jött elő Orbán Viktorból a nyelvújító, és mondott olyat, hogy illiberális Magyarországot akar építeni.

Azt még nem nagyon lehet tudni, mit jelent ez az illiberális állam, azon kívül, hogy nem liberális, na meg azon kívül, hogy Vladimir Putyint szokás illiberális vezetőnek nevezni. Ez pedig nem sok jót ígér...

A magyar irodalom világnagyságokkal büszkélkedhet, de mostanság távolról sem övezi őket akkora kultusz a magyar kulturális életben, mint Wass Albertet.

Ha már szellemi, anyagi nyomor van az országban, akkor legalább nemzetellenes bűnbakok legyenek, akiket lehessen büntetni meg elnyomni.