// 2026. augusztus 15., szombat // Mária
Pap István Pap István

A magyarországi gyűlöletgépezet

// HIRDETÉS

A nyuszika és a farkas eset áll itt fenn, és Kertész Imre a nyuszika, aki már pusztán azáltal vétkezik, hogy létezik, mert alkalmat adott egy kormánynak arra, hogy kitüntesse, és ha ő elfogadja a díjat, az a baj, ha meg nem fogadja el, az a baj.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. augusztus 18., 08:19

„A jobboldali kritikusok zsigeri gyűlölete Kertész Imre iránt nyilvánvaló, mondhatni érthető, persze nem elfogadható, hiszen az effajta érzemény nem szolgál a nemzet épülésére, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hír kiszivárogtatása nyomán keletkezett számtalan otromba, uszító véleménynyilvánítás. De ugyanilyen gyűlölettel teli otromba megnyilvánulásnak hat a baloldaliak őrjöngése is, akik szintén nem arról értekeznek, hogy Kertész Imre életműve megérdemli-e azt, hogy állami kitüntetésben részesüljön, ehelyett Orbán-utálatuk, és politikai érdekeik annyira elvakítják őket, hogy sutba dobják Kertész Imre általuk mindeddig megkérdőjelezhetetlen irodalmi értékeit, és fröcsögnek, fújolnak, felháborodnak. Vagyis amíg Kertész Imre írásai és állásfoglalásai kedveztek az ő ideológiai-politkai érdekeiknek, addig ő volt a világhírű, mindenki által megbecsült Nobel-díjas magyar író, amikor viszont valami olyasmire készül, ami nem illik be az általuk kijelölt keretek közé, azonnal lehúzzák a sárba.

Irodalom és közélet összefüggésében Pomogáts Béla nemrég Váradon hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon nemzetgyilkos gondolatok uralkodnak, és kiemelte azt is, hogy akik az irodalmat és az írókat pártpolitkiai, ideológiai szempontok mentén ítélik meg, azoknak fogalmuk sincs az irodalom lényegéről. Sajnos ezt a diagnózist a legújabb Kertész-ügy is tökéletesen igazolja, hiszen irodalomról, az életműről ezekben a vitákban egy szó sem esik – és ne essünk abba a tévhitbe, hogy ha egy zárójeles megjegyzést teszünk arról, hogy »különben is, Kertész Imre írásai unalmasak«, azzal máris az irodalomról volt szó, mert nem – ehelyett a legalpáribb, legundorítóbb gyűlöletszítás zajlik minden oldalról és az irodalmat szinte már ürügyként sem használják ehhez."

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél
2026. július 27., hétfő

Újra pezseg a kisebbségi diszkriminációs koktél

A recept: végy két rész etnikai és nyelvi, egy rész szexuális kisebbséget, ízesítsd jó nagy kanál xenofóbiával és frusztrációval, öntsd le az egészet gyűlöletkeltéssel, gyújtsd meg és kész.