Hadik, avagy a magyar huszárok beszólnak Berlinbe

Történelmi témájú filmet (legyen az „nagy betűs” Történelmi Film, amely halál komolyan veszi tárgyát, vagy „kisbetűs” történelmi kalandfilm, amely gátlás nélkül feláldozza a múlt irattárakba rendezett igazságait a szórakoztatás oltárán) csinálni nem könnyű. Először is, irtó sok pénzbe kerül. Megnéztem egy példát, találomra. A 2011-es A három testőr (Paul W. S. Anderson filmje valóban nagyon látványos) 75 millió dollárból készült. Ehhez képest Richard Lester 1973-as A három testőr, avagy a királynő gyémántjai című filmje igazi kamaradarab (mégis az egyik legjobb változat mind a mai napig), alig 4,5 millió dollárból jött össze. Huszár (Hadik András, azaz Trill Zsolt) és lova: két test, egy lélek. Aztán, hazafias történelmi filmet is nehéz csinálni. Mert az ember, vagyis az alkotó könnyen beleeshet a túllihegett pátosz vagy az elcsépelt giccs csapdájába. Megjegyzem, semmi bajom a pátosszal, se a giccsel, a túllihegéssel meg az elcsépeltséggel annál inkább. Itt is nézzünk két példát: Roland Emmerich 2000-es A hazafi című alkotása vérbeli hazafias történelmi film. Patetikus is, helyenként giccses is, mégis jó a maga nemében. Ugyanaz a Roland Emmerich (aki egyébként nagyon otthonosan mozog ebben a műfajban) 1996-ban elkészítette A függetlenség napja című, szintén hazafias filmjét. Na, hát itt nem sikerült az egyensúlyozás: ha szabad így fogalmaznom, túl van lihegve, el van csépelve. És akkor nézzük meg (mégpedig indulatmentesen!) egy nagy múltú színházi, ám, ha tetszik, kezdő filmrendező, Szikora János történelmi kalandfilmjét, a Hadikot, amelyet éppen csütörtökön kezdtek vetíteni Erdélyben. A források több számot említenek, ami a költségvetést illeti, ezért veszem a legnagyobbat: a Hadik kétmilliárd-négyszázezer forintból készült, ami olyan 6,9 millió dollárt jelent. Ja, Amerikában ez kamaradarab, Magyarországon viszont monumentális. Szóval, a nemzetközi porondon szerényke büdzséhez képest a Hadik egész korrektül néz ki. (Még akkor is, ha például Bécs számítógép generálta látképe inkább illúzió, mint valóság.) Röviden: látványos cselekmény zajlik a szemünk előtt. Köszönhető ez többek között Győri Márk operatőrnek, illetve Dyga Zsombor technikai rendezőnek. Mária Terézia (Horváth Lili) és a haditanács. És akkor áttérek a műfajra. Hiába kéri számon bárki az alkotókon a történelmi hűséget, autentikusságot, miafenét a film kapcsán. Ugyanis a Hadik mindenek előtt egy hollywoodi mintára készült kosztümös kalandfilm. Ennyi. És nem több. Tehát, például nem egy 80 huszár. Sára Sándor legendás filmje egészen más alapokon nyugszik. (Ahogy nem is egy Párbajhősök. Ridley Scott 1977-es, egészen kiváló első filmje egyébként potom 900 000 dollárból készült.) Ha muszáj összehasonlítani valamivel, akkor inkább Herendi Gábor 2017-es Kincsem című filmjével érdemes. Mert akkor nem a körtét viszonyítjuk az almához. Na és van itt még valami. Olvastam egy interjút Szikora Jánossal, aki elmondta, hogy amíg nem találkozott a forgatókönyvvel, nagyjából fogalma se volt, ki a fene az a Hadik András. És hát valószínűleg igen sokan vannak ezzel így Magyarországon. Itt, Erdélyben viszont picit más a nézői horizont. Lehet, hogy sokan nem tudnak arról, mekkora karriert futott be a felvidéki születésű kisnemes az egyszerű kardforgató szintjétől a Habsburg Birodalom legfőbb katonai vezetőjének tisztségéig. Talán azt sem tudja mindenki, milyen huszárcsínyt hajtott végre Hadik úr Berlin elfoglalásával, viszont azt sokan tudják, hogy Moldvában van egy olyan falu, hogy Hadikfalva, meg egy olyan, hogy Andrásfalva. Bizony, az 1764-es madéfalvi mészárlást követően Hadik András volt az, aki először is kegyelmet eszközölt ki a Habsburg atrocitások elől a Kárpátokon túlra menekülő székelyeknek, majd összegyűjtötte és letelepítette őket Bukovina öt falvában (a rend kedvéért, az említetteken kívül Józseffalváról, Istensegítsről és Fogadjistenről van szó.) Hát ezért van az, hogy Erdélyben más elvárásokkal ülünk be a moziba, amikor történetesen a Hadikot vetítik. Hadik András (Trill Zsolt) és Von Bock (László Zsolt) egyik párbaja. Na de miről szól ez a szórakoztatni vágyó kalandfilm? Winston Churchill úr a legelső igazi világháborúnak nevezte a 18. század legnagyobb, hétéves háborúnak nevezett katonai konfliktusát. Európában Mária Terézia osztrák uralkodó főhercegnő, magyar és cseh királynő (és szövetségesei), illetve II. Frigyes porosz király (és szövetségesei) közt ment a meccs, névleg egy aránylag apró tartományért, Sziléziáért, lényegében viszont az izmosodó porosz hatalom visszaszorításáért. A végén II. Frigyes örülhetett, mert egyrészt megtartotta Sziléziát, másrészt a szarvait sem sikerült letörni. De közben történt valami, ami a történelem terepasztalán ritkán szokott. Egy kábé 5000 főt számláló „kommandócsapat” rekordidő (néhány nap) alatt megtett több száz kilométert, Berlin falai alatt termett, pár (egyes források szerint mindössze hat) ágyúval megostromolta, bevette és megsarcolta Frigyes fővárosát (persze az oroszlán nem volt odahaza, a fronton időzött épp). Aztán iszkiri, hazapucolt, mert közeledett a felmentő sereg. Azt is mondhatnám, az egri várostrom fordítottja történt. Az is igaz, hogy Berlin védői se voltak épp sokan, hiszen minden komoly erő harcolt valahol. Akárhogy is vesszük, ezt tényleg nagy fegyvertény. Lovasroham. Igen, lovaglásból elég sok van a filmben. És akkor itt tisztáznék még egy dolgot. Amikor huszárokról esik szó, általában arra gondolunk, hogy kurucok, Lenkey-huszárok, szóval mindenképp a beste labanca ellen harcoló katonák csoportjára. Na de Hadik ötven évvel a nagymajtényi sík és a szatmári béke után ejtett történelmi huszárvágást Berlinnek büszke várán. És ama híres pozsonyi országgyűlés óta is eltelt bő 15 év, ahol a magyar nemesség állítólag egy emberként kiáltott fel Mária Terézia színe előtt, hogy: Vitam et sanguinem! Tehát Hadik és huszárjai nem holmi szabadságharcosok voltak, hanem Habsburg-hű katonák. Ezért sem hallani annyi hazafias szólamot a filmben. Nem lenne túl sok értelme. Azzal a kifogással egyet tudok érteni, hogy a 108 perces filmidő kicsit sok erre a történetre. Egy csapat elmegy A-ból B-be, nincs idő túl sok kalandra, leágazásra, mert villámgyorsan kell cselekedni. Ezek fényében nem igazán értem, miért kell annyit lovagolni. Szép, szép, de a szépből is megárt a sok. Azzal a kifogással viszont nem tudok egyetérteni, hogy a karakterek nem fejlődnek és ez milyen rossz dolog. Miért fejlődne a legkisebb királyfi karaktere? Miért fejlődne Leonidász király karaktere a 300 című filmben? Miért fejlődne Conan, a barbár karaktere az azonos című kultikus alkotásban? Archetipikus hősökről van szó. Vagy, ha tetszik, népmesei figurákról. A Hadik egy filmre vitt népmese-forma, nem egyéb. A felvonultatott színészgárda (Trill Zsolt, Szalma Tamás, Horváth Lili, Reviczky Gábor, Sághy Tamás, Derzsi János, Mucsi László, Tordy Géza stb.) remekül végzi a dolgát, talán Molnár Áront (Gvadányi József szerepében) kivéve, akinek egyszerűen nem hiszem el, hogy a 18. században mozog. Megengedem, könnyű dolguk van, ugyanis nem kell bonyolult jellemábrázolási piruetteket végezniük. Hadik András (Trill Zsolt) beront Berlinbe, aztán találkozik II. Frigyes nejével, Erzsébettel (Bordán Lili). Na de vizsgáljuk meg az akciót, a csatajeleneteket is: nem, nem olyanok, mint a hasonló hollywoodi filmekben, annak ellenére, hogy onnan érkezett a kaszkadőrvilág egyik veteránja, Steve Dent, aki a Hadik akciójeleneteit koordinálta. Hiába, az igazán monumentális csatajelenetekhez sokkal több pénz kell. Viszont az adott keretek közt jól működnek. Nem feltétlenül tudok egyetérteni azzal a kifogással, hogy az akciójelenetek nem elég tiszták, vagyis túl sok bennük a vágás. A csatajelenetek a valóságban ennél sokkal kaotikusabbak voltak. Időnként a felek egyszerűen nem tudták megkülönböztetni a barátot az ellenségtől a tömegben, sárban, vérben, porban, füstben, ami épp volt. De értem, hogy a vágás felpörgetett ritmusa bánthatja a szemet. Csak ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy rossz, netán dilettáns. Az viszont valóban viccesnek hat, hogy több napos erőltetett menet után is makulátlan a huszárok egyenruhája. Bár a népmesékben se koszolódnak a hősök, ugye. És még egy apróság: nekem is feltűnt, amit másutt is megjegyeztek, hogy a kardok nem élesek (és nem csak egy jelenetben tűnt fel). Na de ilyen bakit találunk még, ha mikroszkópot veszünk elő. És ha valaki nagyon fanyalog, kérem, nézze meg, hány baki van Ridley Scott legendás Szárnyas fejvadászában. S aztán töprengjen el azon, vajon mennyit ártottak a hibák a filmnek. Hadik András (Trill Zsolt) kikacsint. És ezzel rátérnék a végkövetkeztetésre. Szikora János első rendezése, a Hadik nem lesz Szárnyas fejvadász. Bár nem hinném, hogy az akarna lenni. Egy lesz a világ 2023-as filmtermésének megannyi rendes kismestermunkája közül. Azt gondolom, a nemzetközi léc annyira magasra került az utóbbi két évtizedben, hogy a Hadik elvész a sok kiváló film(sorozat) közt, mint csepp a tengerben. Szóval, van még hova fejlődni. Viszont ez elmondható sok más, hasonló jellegű alkotásról is, legyenek azok szórakoztató vagy épp művészfilmek. Tehát, aki szereti a kosztümös kalandfilmeket jó színészekkel, az nyugodtan nézze meg a filmet. Egyszer mindenképp érdemes. Aki meg nem, az olvassa el például Hegedüs Géza A leghuszárabb huszár című ifjúsági regényét, vagy – ha a tárgyszerűségre törekvő történelmi munkákat kedveli – Markó Árpád Hadik-könyveit. Fotók: imdb.com.