Merre tovább, Azomureș? – Erdély híres-hírhedt műtrágyagyára vízválasztó előtt áll

Mindenki ismeri, aki Marosvásárhely keleti feléről közelíti meg a várost, akár busszal, akár autóval közlekedik. Nagy hűtőtornyai messziről látszanak már az ablakból, kéményei időnként rókafarok-füstöt árasztanak, és terjeng az a bizonyos szag a levegőben – hol erősebben, hol gyengébben. Már megint bűzlik a Kombinát, mondják a helyiek. És mondják mások is.

A vásárhelyi Azomureș a régió talán legemblematikusabb és legvitatottabb üzeme, az ország egyetlen műtrágyát előállító gyára ugyan bosszantja a szemeket (és orrokat), de kétségkívül megkerülhetetlen. 2023 szeptemberében a piros-sárga-kék csíkokkal ellátott három óriási hűtőtorony közül a kéket kontrollált módon robbantották fel (elavult ipari struktúra),

Az Azomureș története a romániai nehézipar klasszikus példája: a kombinátot az 1960-as években hozták létre a kommunista iparosítás részeként Marosvásárhely mellett. Célja az volt, hogy nagy mennyiségben állítson elő nitrogénalapú műtrágyát a mezőgazdaság számára, így Románia egyik legfontosabb vegyipari üzemévé vált, ugyanakkor már ekkor is jelentős környezeti terheléssel járt, amit a korszakban kevéssé szabályoztak.

Kisebbségi szemszögből nézve ehhez még az is hozzáadódik, hogy a kombinát megalakulása óta a román munkások aránya a magyar munkásokéhoz képest jelentősen magasabb volt (90 százalék), ha a szakképzett munkások mellé a műszaki és adminisztratív személyzetet is hozzáadjuk. A korszak jelensége: a nemzeti-kommunista vonalon működő hatóságok az iparosításhoz kötötték a népesség szerkezetének egységesítését az országban, így a magyar munkásoknak nem engedték, hogy magyar városokban telepedjenek le és dolgozzanak. A Kárpátokon kívüli román lakosság behozatalával kellett itt is számolni, a kombinátban a megnyitáskor egy egész osztálynyi embert vettek fel, akik egy olténiai műszaki iskolában végeztek. Ellenben amikor a vezetés 1968-ban kért két vegyészt és két magyart osztottak be, őket etnikai hovatartozásuk miatt utasították el.

A rendszerváltás utáni nehéz időszakban a kombinátnak

aztán a 2000-es években privatizálták, és a svájci Ameropa tulajdonába került. Ekkor jelentős beruházások történtek a hatékonyság és a környezetvédelmi teljesítmény javítására, a gyár pedig továbbra is meghatározó ipari és munkaadói szereplő maradt a régióban.

A 2010-es és 2020-as években az Azomureș működését egyre inkább a földgáz ára határozta meg. A műtrágyagyártás alapja az, hogy a metánból kinyerik a hidrogént első lépésként, a második lépésben a nitrogén és a hidrogén vegyületét állítják elő, ami az ammónia, a harmadik lépés során pedig az ammóniából hozzák létre a különböző műtrágyákat (például ammónium-nitrát vagy karbamid). Az energiaválságok idején a termelés többször leállt vagy visszaesett, miközben a lakosság részéről folyamatosak voltak a környezetvédelmi panaszok (szagok, légszennyezés, ipari incidensek). A gyár így egyszerre vált gazdasági szükségszerűséggé és vitatott környezeti tényezővé.

Az Azomureș nemrégiben került újból a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy a kombinát 2025 novembere óta nem termel, főleg a drága és bizonytalan gázellátás miatt. Működése gazdaságilag a korábbi formájában nem fenntartható,

Az Alternativa 2002 nevű szakszervezetük április 22-én, szerdán tüntetést szervezett az energiaügyi minisztérium bukaresti épülete előtt, de a bejelentett megmozdulás végül nem valósult meg, noha körülbelül száz ember gyűlt volna össze, hogy az állam beavatkozását kérjék annak érdekében, hogy a gyár ne zárjon be.

A dolgozók azonban szerdán úgy döntöttek, mégsem tüntetnek: az első ok, hogy egy olyan politikai válság kellős közepébe csöppentek, amely miatt megnehezült a párbeszéd – Bogdan Ivan energiaügyi miniszter ugyanis a PSD színeiben éppen pártjával együtt borította fel az eddig hatalmon lévő koalíciót, szembemenve Ilie Bolojan miniszterelnökkel. (Erről itt írtunk.)

amint azt meg is fogalmazták: „Úgy döntöttünk, hogy lemondjuk a tüntetést, mert már nem volt értelme Bukarestbe menni. A jelenlegi politikai helyzetben talán már nem is lett volna kivel tárgyalnunk az Energiaügyi Minisztériumban. Nem is tudom, van-e még miniszterünk. Láttam, hogy a kormány fontos lépéseket tett az Azomureş ügyében a miniszterhelyettes (Cristian Buşoi – a szerk.) nyilatkozata után. Várjuk, hogy milyen megállapodások születnek a kormány és az Azomureş között” – mondta a szakszervezet elnöke, Emil Almăşan a Capital lapnak.

A forrás arról is beszélt, hogy a dolgozók április 29-ig kényszerszabadságon vannak, utána kezdődik a 20 napos felmondási idő, ami után végleges döntés születik. A gyár 921 alkalmazottjából körülbelül 800-an vannak kényszerszabadságon, rajtuk kívül még 1600 alkalmazott dolgozik a helyszínen működő kiszervezett cégeknél, tehát összesen körülbelül 2500 alkalmazottnak kell mennie, ha bezár az Azomureş.

A második ok, ami miatt meghiúsult a tüntetés az az, hogy a gyár pozitívumokra számít, mivel tárgyalások folynak a Romgazzal a gyár megvásárlásáról, emiatt remélik, hogy az embereket visszahívják dolgozni. A Profit.ro szerint Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára még április 21-én bejelentette, hogy az Azomureș Romgaz általi felvásárlásáról folyó tárgyalások előrehaladott szakaszban vannak (egy év után), mivel a vállalat már benyújtotta ajánlatát a kombinát részvényeseinek. A legnagyobb akadály most valójában az ár, vagyis a gyár értékének felbecslése, mivel az állami tulajdonban lévő Romgaz nem akar túl sokat fizetni egy veszteséges, álló üzemért.

Ha a Romgaz kitermeli a földgázt, a kombinát pedig ebből gyárt ammóniát majd műtrágyát, ez a kettő pedig egy kézben van, akkor nem kell piaci áron venni a gázt, stabilabb lesz a költség és a termelés is jobban tervezhető. (Ez ugyanaz a logika, mint az olajcégek és finomítók vagy a bányavállalatok és acélgyárak esetében.) Stratégiai szempontból ennek úgy van értelme gazdaságilag, hogy munkahelyeket, ipari önállóságot és élelmiszerbiztonságot teremtene, annak ellenére, hogy tisztán piaci alapon nem biztos a profit.

A dilemma pedig itt kezdődik: jelenleg olyan korban élünk, amikor lépten-nyomon felkapjuk a fejünket a tömeges elbocsátásokra (amelynek különböző okai lehetnek, a világ több szegletében is ez most épp a mesterséges intelligencia térnyerése),

az átszervezés, átképzés, munkahelyváltás ugyanis nem olyan egyszerű. Így a munkahelyek megmentése és a mezőgazdaságnak kulcsfontosságú műtrágyagyártás – ha tetszik, ha nem – nem megspórolható.

Mondhatnánk azt is, hogy hát legyen a műtrágya importból, ne itt szennyezzünk a gyárunkkal. Csakhogy az import műtrágyát is le kell gyártani valahol, az meg ott szennyez ahol épp gyártják, ugyanis erre tökéletes megoldás nincs, csak elfogadhatóbb.

Maros megyében a legszennyezőbb üzem, annak ellenére, hogy már rég nem annyira durván, mint a huszadik században, főként a kommunizmus idején. Ennek ellenére a lakosság percepcióját a büdös levegő és a füst mellett jelentősen alakították a közelmúltban történt balesetek is a helyszínen: 2021-ben robbanás történt a gyárnál, a hangját az egész városban lehetett hallani, 2024-ben több munkás is kórházba került ammóniamérgezés miatt. A hatóságok továbbá felkészültek az esetleges balesetekre és reális kockázatként kezelik az üzemet – az állami szervek gyakorolták az evakuálást, a sérültek ellátását és a dekontaminációt.

A gyár fő kibocsátásai, amelyek károsak lehetnek, amennyiben nincsenek korlátozva, az ammónia, a nitrogén-oxidok, a finom por és kisebb mértékben szén-dioxid – ezek felelősek a szagért, a szem- és torokirritációért és a város felett megjelenő szmogért. A vízszennyezés kevésbé látványos, ugyanakkor fennáll, a Maros környékén nitrogéntartalmú vegyületek kerülhetnek a vízbe, technológiai szennyvíz keletkezik, felléphet az algásodás a vizekben és ökoszisztéma-zavarokat okozhat. Az ipari örökségnek a talajra gyakorolt hatását a régi lerakók és a potenciális szivárgások jelentik. A közeli lakónegyedek számára a zajszennyezés is releváns, ezért inkább azok ellenzik a gyár újraindítását, akik a közelében élnek.

Ezek pozitív kényszert is jelentenek, mert bár nulla kibocsátás és zéró szennyezés a valóságtól elrugaszkodott gondolat,

A vásárhelyi lakosság jellemzően három csoportra oszlott a kombinát megítélése és jövője kapcsán: vannak a szigorítás vagy bezárás ellen tüntetők, petíciókat indítók, egészségügyi kockázatokat említők. Aztán vannak, akik a gazdasági szempontokat helyezték középpontba: a gyár által biztosított munkahelyeket, valamint az esetleges bezárás mezőgazdasági hatásait és az importfüggőséget. A harmadik véleménytábor pedig valahol a kettő között helyezhető el, azaz nem a bezárás mellett foglal állást, hanem a szigorú feltételek melletti újraindítást, átlátható mérési adatokat, szigorúbb ellenőrzést és modernizációt várnak.

A jelenlegi válsághelyzetben háttérbe szorultak a környezetvédelemre fókuszáló hangok, 2026 tavaszán a gazdasági túlélés, a gyár és a munkahelyek megmentése a domináns a közbeszédben. Ha visszatekintünk a gyár múltjára és vele kapcsolatosan a közelmúlt történéseire, láthatjuk, hogy komoly dilemmák előtt állunk: dolgozni is kell, enni is kell, de nem is szennyezhetjük olyan mértékben a környezetünket, mint korábban.