A Kárpát-medence kincsesbányája és az elszalasztott lehetőségek vidéke

Máramaros legjelentősebb ortodox vallási központja: Barcánfalva (Fotók: Mészáros Tímea)

Máramaros, melyet híres fatemplomai, hagyományos parasztházai és a népi kultúra megmaradt emlékei miatt a mai Románia „élő múzeumaként” szokás emlegetni, divatos úti célpont manapság. Télen a síelők körében népszerű, ünnepekkor a máig híven őrzött népszokások és a gasztronómia vonzzák tömegesen a turistákat, míg a hegymászók egész évben szívesen túráznak a környéken, elsősorban a Radnai-havasokban, mely

a Keleti-Kárpátok legmagasabb csúcsaival csábít.

A környék a magyar turisták számára is izgalmas célpont lehet, például a modern magyar festészet bölcsőjének számító Nagybánya, mely a középkori építészet iránt érdeklődő, figyelmes látogatóknak is okozhat meglepetéseket, vagy az olyan magyar nyelvszigetek, mint Koltó, Kővárhosszúfalu vagy Sárosmagyarberkesz. A felsorolásból nem hagyhatjuk ki az osztrák Alpokra emlékeztető, havas hegycsúcsokkal körbeölelt Borsafüredet sem, mely Észak-Erdély visszacsatolása után egy téli olimpia megszervezésének reményét adta Magyarországnak.

Nem mindennapi kilátás Borsafüredre

Elsősorban Máramaros keleti és deli részét jártuk be, és az olyan fontos idegenforgalmi célpontok, mint Szaplonca vagy az öt koronaváros (Hosszúmező, Huszt, Máramarossziget, Técső és Visk) Romániához került településeinek meglátogatását egy őszi kirándulásra halasztottuk. Az első fontos tanulság: Máramarost két nap alatt lehetetlen körbejárni, ne sajnáljuk rá az időt, biztosan nem fogjuk megbánni.

Koltó, a magyar irodalom leghíresebb szerelmi fészke

Kolozsvár felől előbb a Kis-Szamos, majd Dés után a Szamos mentén közelítettük meg a Kővár vidékét, hogy végül első megállónkat a Lápos mentén található Koltón ejtsük meg, mely sokáig a környék egyetlen magyar többségű települése volt. Ma már a lakosság elöregedése, az elvándorlás és a roma közösség gyarapodása befolyásolta az arányokat, de a településen így is csak magyar szót lehet hallani. A községközpontban magyar felirat hirdeti, hogy ott található a „Hősök tere”, ami igaz, hogy eltörpül a budapesti mellett, de nem is össznemzeti, hiszen „csak” az első és második világháborúban elesett koltói katonáknak az emlékét őrzi.

A Hősök tere Koltón, a háttérben a református templom

A település legfőbb látványossága a Teleki-kastély és -birtok, melyet egész évben rengeteg turista keres fel, főleg olyan iskolások, akik Petőfi Sándor életének fontos helyszíneivel ismerkednek. A magyar szabadságharc lánglelkű költője ugyanis gróf Teleki Sándor meghívására itt töltötte mézesheteit a Nagykárolyban megismert, Erdődön feleségül vett Szendrey Júliával.

A feltehetően Mária Terézia uralkodásának idején épült udvarház nem a legszebb arcát mutatta, mivel éppen felújítás alatt áll. Tetőzetét teljesen lecsupaszították, az udvaron baljós halomban állnak a fagerendák és a kőtörmelékek. A polgármesteri hivatal európai uniós pénzből renoválja az épületet, melyben korábban is szépen felszerelt múzeum működött. Az emléktárgyakat a felújítás idejére a település kulturális otthonában lehet megtekinteni.

A koltói kastély 2020 után látogatható újra 

Kádár Helén idegenvezető érzékletesen mesélt nekünk a kúria történetéről, a kalandos életű Teleki Sándorról, Petőfi és Szendrey megismerkedéséről, illetve a mézeshetek ismert részleteiről. A kúriát eleinte vadászatkor használták, csak azt követően élénkült meg a forgalom, hogy a környéknek – legalább 24 településnek – Teleki Sándor lett a birtokosa, akit megválasztottak Kővár vidék főkapitányának. A tisztséget I. Teleki Mihály, a Teleki család vagyonának megalapozója töltötte be először. Külföldi tanulmányai és utazásai során a „vad grófként” emlegetett Teleki Sándor a kor hírességeivel ismerkedett meg. Régi-új barátait szívesen vendégül látta Koltón is, köztük Teleki Blankát, Törökfalvi Pap Zsigmondot vagy Jókai Mórt is.

Pogány Gábor Benő szoborba öntött egy szerelmi idillt

Szatmár vármegye központja akkoriban Nagykároly, és nem a mai Szatmárnémeti volt, így a helyettes főispán beiktatásának ünnepségét is itt tartották 1846-ban, egy napra rá pedig megyebált szerveztek az előkelőségeknek. A két esemény két életre szóló találkozást hozott a Petőfi Sándor életébe, a beiktatáson ismerkedett meg ugyanis Teleki Sándorral, későbbi mecénásával, egyetlen arisztokrata barátjával. A költő nem kedvelte a mágnásokat, gróf Teleki pedig nem szívlelte a jött-ment poétákat. A különös barátságot egy éles szóváltás előzte meg, mely felvillantotta a két Sándor merőben különböző, mégis a különcségben hasonló személyiségét. A megyebál is mozgalmasra sikeredett Petőfi számára, itt ismerte meg későbbi feleségét, Szendrey Júliát, akibe azonnal szerelmes lett.

Úgy tartják, hogy ez volt a hitvesi ágy, ez azonban nem bizonyított

Amikor először látogatást tett Koltón, a költő a tájba is beleszeretett, mint írja, olyan szép, mintha az ő képzelete szerint alkotta volna meg a természet. Koltón tanul meg lovagolni, négyes fogatot hajtani, de magával ragadta a kastély körüli élénk társasági élet is. Ezeket az élményeket verseiben is megörökítette. Első koltói látogatása alkalmával ismerkedett meg a koltói származású cigány lánnyal, Pila – eredeti nevén Varga – Anikóval, akivel rövid kalandba keveredett. Jókai Mór Az utolsó eszménykép című versében „kotyogta ki” az esetet.

Petőfi utolsó és egyben leghosszabb látogatása a romantikus vadászházban immár ifjú felesége, Szendrey Júlia társaságában történt. A hat héten át tartó mézeshetek ideje alatt a pár többnyire kettesben volt, még a házigazdát is száműzték a birtokról. A költő összesen 24 verset írt ez idő alatt, többségét a kerti kőasztalnál, egy somfa alatt. A kőasztal még ma is áll, a somfát az eredeti fa hajtását felhasználva újraültették. A leghíresebb itt született vers a Szeptember végén, melynek kezdősorai ihlették Pogány Gábor Benő szobrászt a kertben látható szoborpár elkészítésekor.

Ezen a kőasztalan több Petőfi-vers is született, hátul a somfa látható 

Egyetlen esemény, egy keresztelő kedvéért szakítják meg a kettesben töltött időt: a friss házaspár a koltói református templomban megkeresztelt egy helyi kislányt, Sebestyén Katalint. A kislány keresztlevele és a templom eredeti szószéke jelenleg is megtekinthető az ideiglenesen kialakított múzeumban, mint ahogy a vadászház néhány bútordarabja is, köztük a hitvesi ágyként számon tartott fekhely. A kastélyparkban öt, ma is létező fa – két fekete kőris és három mocsárciprus – volt a „szemtanúja” Petőfi és Szendrey mézesheteinek.

Koltó összességében egy olyan település képét nyújtotta látogatásunkkor, amely továbbra is számít a turisták érdeklődésére, a falusi turizmus felélénkítésének reményében tervezi a jövőjét. Már csak a kastély 2020 szeptemberében végződő szakszerű felújításán és berendezésének újbóli kialakításán múlik ennek sikere.

Nagybánya, a bányászok és a festőművészek városa

Következő állomásunk a szó szerint festői szépségű Nagybánya (a 14. századig Asszonypataka) volt, ahol először az Ásványtani Múzeumot tekintettük meg. Máramaros környékén rendkívül aktív bányászat folyt, történelmét, anyagi jólétét hosszú évszázadokon keresztül a bányászat határozta meg. Emellett állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkoztak a máramarosiak. Mátyás király idején Nagybánya környéke adta az ország ezüst- és aranykészletének kétharmadát. Nem véletlen tehát, hogy itt működött Magyarország egyik leghosszabban üzemelő és legjelentősebb pénzverdéje.

Az egykori pénzverde épületében ma múzeum működik 

A sóexport is fontos bevételi forrást jelentett a Máramarosban, mint ahogy egész Erdélyben is: a sóbányák mentén alakult ki a teljes vármegyerendszer. Többek között a már említett máramarosi öt koronaváros is a sóbányászatnak köszönhette városi rangra jutását. A kitermelt sót tutajon, később hajókon szállították a sóelosztó városokba, például Szegedre.

A Máramaros bányászatának érdekes emlékei az Ásványtani Múzeumban kiállított ásványtani ritkaságok, melyek világszinten kuriózumnak számító örökséget jelentenek. Nemzetközi kiállításokon is a csodájukra járnak: méretük, színük és alakjuk tekintetében is egyedi értéket képviselnek. A bányavirág-gyűjtemény abban is egyedülálló, hogy mindegyik darab kizárólag a környékbeli bányákból származik. A teljes gyűjtemény mintegy 15 ezer ásványtani mintából, kőzetből és kövületből áll, ebből a múzeum összesen 900 négyzetméteres kiállítótermeiben ezret tekinthet meg a nagyközönség.

Érdekes formájú kőzetek és egy aranyat érő kődarab

Kihagyhatatlan programpont Nagybányán a Szentháromság-templom mögött található Szépművészeti Múzeum gyűjteményének megtekintése, mely a város egy másik arcát mutatja be a híres nagybányai festőiskola alkotóinak szemén keresztül. A magyar művészettörténet páratlan eseménye volt, amikor a város természeti adottságát, kulturális sokszínűségét kihasználva 1896-ban a Münchenben festőiskolát működtető Hollósy Simon kezdeményezésére megszületett a művésztelep, ahol a későbbiekben az új magyar festőgeneráció szinte összes jelentős alakja megfordult. Nagy hatású működésének csak a második világháború vetett véget. A festők előszeretettel örökítették meg a város építészeti örökségét, ugyanakkor a környező tájat is.

A képzőművészeti múzeumban látható képek nagy részét a művészek adományozták a városnak

Központjuk az egykori Klastrom-réten működött. Az anekdota szerint, amikor a szuggesztív személyiségű Hollósy meglátta a Turman Olivér polgármester által a festők rendelkezésére bocsátott szénaraktárt, állítólag azt mondta: „micsoda disznóól... lesz itt, ha mi ide beköltözünk”. A „honfoglalás” egészen jól sikerült, rövid időn belül otthonos közeget teremtettek a festők számára az alkotáshoz a szelídgesztenye-fák árnyékában.

Napjainkban a helyi önkormányzat és a művészek meglátták a művésztelepben a lehetőséget, és nemrég 3,2 millió euróra tehető helyi költségvetésből felújították a négy – 1904-ben, 1911-ben, illetve 1968–70-ben készült – épületegyüttest. A pavilonokat a festőiskola híres művészeiről nevezték el, Hollósy emlékét pedig a legnagyobb kiállítótér neve viszi tovább.

Modern művészeti központot hoztak létre a nagybányai művésztelep helyén (Fotó forrása: Cătălin Cherecheș)

A Klastrom-rétet sajnos nem látogattuk meg, de a Szépművészeti Múzeumban kialakított gyűjtemény is átfogó képet ad a festőiskola szellemiségéből. Érdemes időt szánni a látogatásra, és apró részleteiben is elmerülni Hollósy Simon, Réti István, Ferenczy Károly, Thorma János, Jándi Dávid és más, a nagybányai festőiskolában alkotó festők műveiben.

Nagybánya építészeti örökségét azután vettük alaposabban szemügyre, miután a festőiskola alkotóinak perspektívái révén képzeletben már körbejártuk a várost. Kettős érzés fogja el a látogatót a megújult terek és gótikus elemekben gazdag középkori házak, illetve az elhanyagoltságot megsínylő műemléképületek látványától, amit csak tetéz a kommunizmus idején végzett rombolás és a szocreál építkezés lenyomatai az újabb városrészekben.

Néhol nagyon európai, máshol nagyon „balkáni” hangulatot idéz, hogy az egyik téren még modern építészeti megoldásokkal mutatják meg a város múltját, máshol ronda fatákolmánnyal dúcolják a szétesés szélére került épületeket, vagy igénytelenül elhelyezett, mocskos ponyvákkal takarják le a málladozó, szemmel láthatóan lakatlan ingatlanokat. Ezzel együtt leesett az állunk attól a fejlődéstől, amin Nagybánya az utóbbi tíz évben átment.

Gótikus jegyeket mutató épületek és teraszok sorakoznak a régi főtéren 

A kozmopolita város képét nyújtó főtéren érdemes megtekinteni a Beszterce vagy Nagyszeben hangulatát idéző épületsort, köztük a Szilágyi Erzsébetről elnevezett Erzsébet-házat, vagy más nevén a Hunyadi-házat, a Schreiber-házat, de a későbbi építésű egykori Fekete Sas és az egykori Arany Szarvas fogadókat is (utóbbi leégett, helyére épült a Szent István Szálló). Mindkettő fontos szerepet töltött be a város polgári életében, előbbiben töltötte nászéjszakáját Petőfi Sándor és Szendrey Júlia, miután keréktörés következtében nem jutottak el Koltóra.

A Főtér északi oldalán látható ez a bájos szobrocska, a Lendvay-ház szomszédságában

A református templom tornyáról méltán juthat eszünkbe a debreceni nagytemplom, mivel mindkettőt feltehetőleg Péchy Mihály tervezte (a nagybányai templomtorony építésének körülményeiről nem maradtak fenn írásos emlékek, de egyre több művészettörténész gondolja úgy, hogy Péchy a tervező). A nagybányai festőiskola művészeinek közkedvelt témája volt a piros kupolás, úgynevezett ásító torony.

A Szent István-torony és a Cinterem

Kilátás a Szent István-toronyból: Nagybánya történelmi városrésze a dombok ölelésében és az ásító torony

Szintén kihagyhatatlan az 1300-as években alapított Szent István-templom maradványának megtekintése, melynek csodával határos módon megmaradt tornyából pompás kilátás nyílik a városra. A Nagybánya szimbólumaként fennmaradt torony ingyenesen látogatható, bár a szűkös lépcsősorok miatt nem könnyű felmászni. A belváros ezen részét európai finanszírozással újították fel. A Cintermet körbeölelik a templomok és templommaradványok, a Szent Márton- és a Szent Katalin-templomok romjai, melyeket üveglappal fedtek le. Az évszázadok során a reformáció és az ellenreformáció zűrzavaros időszaka, egy lőporos robbantás, több tűzvész és villámcsapás egyaránt közrejátszott az itt álló templomok sorsának alakulásában.

Útban a Főtér felé, középen a református templom tornyosul

Nagybányát elhagyva óhatatlanul az jutott az eszünkbe, szívesen megnéztük volna, hogy a Zazar parti város gazdag kulturális múltjából mit tudott volna felmutatni Európa kulturális fővárosaként. De ezt már nem tudhatjuk meg, hiszen végül Temesvár nyerte el a megtisztelő címet, azóta sem tudott napirendre térni a győzelem felett.

Máramarosi fatemplomok az UNESCO világörökségi listáján

A máramarosi képeslapok állandó elemei a többnyire a 17–18. században épült híres fatemplomok, melyek karcsú tornyaikkal a havasi építészet különleges alkotásainak számítanak. A megyében összesen 93 műemlékké nyilvánított fatemplom található, ezek közül nyolc az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

A deszei Szent Paraszkiva-templom az UNESCO listáján is szerepel

A templom belseje nem szokványos falfestményeket vonultat fel

Az eredetileg görög katolikus deszei Szent Paraszkiva-templom meglátogatása meggyőzött bennünket arról, hogy felkutatásuk nem csak a hívő keresztények számára nyújthat maradandó élményt. Rajtuk keresztül ugyanis egy letűnt kor egyszerű, mégis varázslatos világszemlélete köszön vissza, és persze, művészeti és vallástörténeti értékük is felbecsülhetetlen.

A fatemplomokat európai uniós finaszírozással mentették meg az enyészettől, de nem mindenhol végeztek szakszerű beavatkozásokat, Deszén például a templom előtti eredeti járólapokra gránitköveket helyeztek, amivel a helyiek sem tudtak megbarátkozni.

Barcánfalva kolostorai egy botanikus kertnek is megfelelő természeti környezetben találhatóak

A barcánfalvi ortodox kolostorkomplexumot azért érdemes meglátogatni, mert nagy kiterjedésű, gondozott kertjébe lépve mintha egy párhuzamos fantáziavilágba csöppennénk, ahol szinte minden fából készült, és az apácák pávát, valamint őzgidát tartanak a hátsó kertben.

Egy pávával is találkoztunk a kertben

A fa elképesztő mennyiségű és minőségű feldolgozása Máramaros egész területén megfigyelhető: ízléses kialakítású, fatetőzetű házak, faragott kapuk és kerítések, fából készült játszóterek, szemetes kukák, pavilonok, lócák, állatetetők, fakeresztek veszik körül az emberek életkörnyezetét. Mindez természetesen jól esett a műanyaghoz szokott szemünknek. A nagyfokú fafeldolgozást viszont az erdők is megérzik.

Az Iza patakot maximálisan hasznosítja a Micleș házaspár: a kép bal sarkában a „mosógép” 

Az egyik tradicionális parasztház és malom felkeresése alkalmával közelebbről is láthattuk, hogy óriási szerepet töltött be a fa a hagyományos háztartások életében. A lakás és az udvar berendezését alapvetően a fa határozta és határozza meg, de az Iza partján fekvő Micleș-malom udvarán egy „mosógépet” is láthattunk működés közben. A magasról lezúduló víz erejével, a fából kialakított mosótálban minden erőfeszítés nélkül patyolattisztára moshatóak a ruhák.

A gyapjú feldolgozása is gépesítve van, a gépezetet a víz hajtja

A víz hajtóereje a mosás és a kukorica megőrlése mellett a gyapjú feldolgozásában és szövésében is segít a Micleș-családnak, akik családi vállalkozást alakítottak ki az 1890-ben épült malom köré, és szívesen bemutatják az ide érkező turistáknak a ma már kuriózumnak számító kézműves- és háziipari tevékenységeket.

A szertefoszlott magyar téli olimpiai álom helyszíne: Borsafüred 

A természetjárást kedvelő emberként, a máramarosi kirándulás egyik leginkább várt programpontja a Radnai-havasokban, Borsafüreden tett túra volt. Felvonóval jutottunk el az 1364 méter magasban található menedékházig, innen ereszkedtünk le a Lóhavasi-vízesésig, majd vissza Borsafüredig. Az 1300-as szint fölött még javában síeltek a téli sportok szerelmesei, de a hó nem olvadt még el az alacsonyabb szinteken sem, ami eléggé megnehezítette a terepet. Az átázott bakancsok és ruházat kellemetlen érzését feledtetve, a csapatot kárpótolta a havas hegycsúcsok rendkívüli látványa, a ragyogó tavaszi napsütés és a friss levegő.

A táj szépségével nem lehet betelni 

Borsafüreden járva nehezen tudtunk attól elvonatkoztatni, hogy Magyarország ide álmodta meg azt a nemzetközi síközpontot, mely a negyvenes évek végén téli olimpia helyszíne lehetett volna. A második bécsi döntés következtében Magyarországhoz visszakerült Radnai-havasokban az olimpiai síközpont tervét a második világháború alakulása végül keresztül húzta, de az elszalasztott lehetőség azóta is fel-felmerül a történelmi emlékezetbe, nemrég Killyéni András tollából könyv is megjelent a témában.

Felvonóval jutottunk el a menedékházig, a háttérben Borsafüred körvonalazódik

A Lóhavasi-vízesés áprilisban még a tél hangulatát idézi

Csoportkép a kitartó kirándulókkal

Borsafüredből nem lett nemzetközi síparadicsom, pedig minden adottsága meglett volna hozzá. Napjainkban kezd élénkülni a turistaforgalom a környéken, ami annak is köszönhető, hogy sokat javítottak az ide vezető utakon, és végre szinte teljesen elkészült a Máramarost Bukovinával összekötő országút. Ha egészen véletlenül egy autópálya is arra kanyarodna, illetve javítanának a szolgáltatások minőségén, minden feltétel adott volna, hogy a környék a „kelet Svájcává” váljon. Ebben biztosak lehetünk.