… ez sajnos nem elegendő a boldogsághoz.
Az ÍRDALÁ.HU Facebook-oldalán közzétett poszt szerint sikerült összegyűjteni az egymillió aláírást, amely szükséges ahhoz, hogy az SZNT nemzeti régiók egyenlőségéért indított európai polgári kezdeményezése az Európai Bizottság asztalára kerüljön.
Az elmúlt napokban óriási nekibuzdulással, közösségi médiás rohamkampánnyal sikerült teljesíteni a számszerű küszöböt, és aligha tévedünk, ha azt sejtjük, hogy – a pártokon, világnézeteken és államhatárokon átívelő példás nemzeti összefogás mellett – ebben szerepe volt Klaus Ionopotchivanoc Iohannis államelnök múlt szerdai produkciójának, illetve az azt követő magyarellenes politikai és médiacunaminak is. Ez önmagában borzasztó, de az aláírási kedvet kétségkívül megnövelte, erre utal, hogy nagyságrendekkel ugrott meg naponta az aláírások száma, tegnap például – a kampánystáb közlése szerint – elérte a napi százezret. Még úgy is, hogy az uniós szerver rejtélyes okokból gyakran vált működésképtelenné.
Némi megelégedéssel tölt el, hogy ehhez, reményeink szerint, mi is hozzájárulhattunk.
Ez szép, de – és ezért hangsúlyozzuk a számszerűséget – édeskevés. Az érvényességhez szükséges küszöbértékeket ugyanis eddig csak három EU-tagállamban (Románia, Magyarország, Szlovákia) sikerült átlépni – a hét helyett. Úgyhogy ne legyenek illúzióink: ma éjfélig ezt szinte lehetetlen teljesíteni.
Van azonban egy reménysugár: Pesty László kampányfőnök arról beszélt egy tévéműsorban a minap, hogy brüsszeli forrásaik szerint a Bizottság hajlik arra, hogy eleget tegyen a kezdeményezők kérésének, és – a koronavírus-járvány teremtette rendkívüli helyzet miatt – kitolja az aláírásgyűjtés határidejét; erre minden racionális oka meglenne.
Tudjuk, az uniós bürokrácia malmai lassan őrölnek – de ha a halasztás mellett döntenek, akkor nincs mentség, a feltételeket teljesíteni kell, és egy profi, lendületes, okos, célzott kampánnyal lehetséges is. El kell érni, hogy a „székely ügyből” „európai ügy” legyen; nem lesz könnyű, de másként értelmetlen volt ez a nagyszerű véghajrá.
Tehát: katalán brékesek, flamand deszkások, tiroli falfirkászok, baszk zsiványok, szevasztok!
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.