Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Azon kapom magam, hogy el vagyok keseredve. Nem is jó ez a kifejezés. Inkább a megvetéssel keveredő rezignált beletörődés jellemzi azt az érzést, amely napok óta arcon legyint. Nem folyamatosan persze, csak amikor eszembe jut az illető, vagy amikor egy kapcsolódó hír, kép, videó szembejön valahol.
Emlékszem, 2014-et írtunk. November volt, nyálkás hideg telepedett a világra. Az ember lelke azonban ragyogott. Hogy miért? Hát azért, amit teremt magának a boldogtalan (Csokonai úr szavaival élve), hogy a fene enné meg ott, ahol van.
Mindenszentek napja elmúlt, az államelnök-választás első fordulóján is túl voltunk. Két jelölt maradt talpon. Az egyik, Victor-Viorel Ponta, nos, ő jelképezett mindent, ami ebben a mioritikus hazában talmi, retrográd, korrupt, gonosz, s a negatív jelzőket még hosszan lehetne sorolni. Pedig ő is csak egy politikus volt, aki úszott a fiatal Románia fanariotikus sodrásában, ahogy tudott. Nem mentegetni akarom, csak most már, visszatekintve, nem látom a patáit, mint annak idején. A másik elnökjelölt, hát, hogy is mondjam: a Napra lehetett nézni, de rá nem. Olyan fehér volt a lelke (legalábbis úgy láttuk a szavazófülkékből), mint karácsony éjjelén a hó, olyan őszintén ragyogott a kék szeme, mint húsvét szent napján az ég…
Tudjuk jól: a százegynéhány éves egységes és oszthatatlan nemzetállam csúcspozícióiba románok szoktak kerülni. Klaus Werner Iohannis úr pedig szász volt. Persze, hallottam annak idején olyan szarkasztikus beszólásokat, hogy hej, vigyázni kell a bakszászokkal, hiszen né, a transzilván történelem során hányszor kicsesztek velünk, de ezek butaságok voltak akkor is, azok ma is. (Mi is kicsesztünk másokkal, a szászokkal is, ha már arról van szó.) Meg hát dobrokolt bennünk a Csokonai úr által oly szépen megénekelt remény, hogy na most, na hátha… És sikerült. November 16-án a szavazónép nagyobbik része Iohannis úrra tette a voksát.
Picit úgy éreztem magam (éreztük magunkat elég sokan), mint 1989 decemberében. Persze, nem volt akkora az eufória, és az illúzió sem tartott olyan sokáig. Valamiért azt hittük, mi, naiv erdélyi magyarok (aki nem volt az, ne vegye magára), hogy ez a szász tanárember (tehát nem valami mondvacsinált magánegyetemen spágás diplomát szerző smekker), aki 14 éven át volt Nagyszeben polgármestere (és sokkal több jót lehetett hallani felőle akkoriban, mint rosszat), na, ez más lesz, mint a többi.
a posztkommunista Románia államelnökei (akik nem függnek annyira a pártos harcoktól, ugye… nem a fenét!) kizárólag a Kárpátokon túlról származtak. (Ha belegondolunk, a mindenféle Romániák mindenféle államfői rangú személyiségei közül egyetlen ember volt erdélyi születésű, eladdig mármint: a jó Petru Groza, avagy Gróza Péter úr.) Na és ha ez a szász polgár Bukarestbe megy államelnöknek, majd ő szépen megmutatja, mi az igazi európai kultúra, amelyet Erdélyből visz magával és amely kultúrára az idő teltével egyre több román ember volt irigy, amikor átjött a Kárpátok karéján. (Ja, lehet itt felsőbbrendűséget meg diszkriminációt meg privilégiumokat kiáltani, de ez tény, ha tetszik, ha nem.)
És akkor vártunk. Vártunk türelemmel. Bennem az a bizonyos illúzió elég hamar szertefoszlott. Főleg, hogy Iohannis úr inkább hallgatott, mint beszélt. Inkább kirándult, mint a népével törődött.
Aki, bár két tejes államelnöki mandátum adatott meg neki (miként elődjének, Traian Băsescunak is, na de micsoda különbség!), nemigen tudott államférfivá nőni. A nép elsősorban mémek kapcsán emlékszik rá, mint amilyen a Cotroceni Fikusz (de ide és ide is lehet kattintani), no meg a hírhedt Jól képzett Románia programról, a szakadozottan előadott, unalmas és közhelyes beszédeiről, a pompázatos kirándulásairól a világ minden sarka fele… meg talán arról, hogy ő (volt) az az államelnök, aki a legtöbb PSD-s miniszterelnököt kinevezte.
Bizony, ő volt az, akinek az államelnöki mandátuma alatt a PSD-nek sikerült a nagy buktát követően ismét első helyre állnia a pártok élbolyában. És ez bizonyos szinten érthető is: ez volt az ára annak, hogy a PSD nem zavarta Iohannis úr nyugalmát holmi bizalmatlansági indítványokkal –, mi több, Iohannis úr zsebpártja (bizony, zsebpártot csinált a PNL-ből) simán nagykoalícióra lépett a „vörös pestisnek” nevezett PSD-vel, ha úgy hozta a szükség.
Ja, egy másik párt is felemelkedett a dák bugyrokból Iohannis úr elnöksége alatt. A magyarfaló AUR. Őket értelemszerűen nem az államelnök hívta életre, viszont annyiban köze volt hozzá, hogy Iohannis mester minden tehetségét, kapcsolatát, korábbi tapasztalatát bevetette, hogy eladja magát (és Romániát) a Nyugatnak. Nem konkrétan, nyilván: a cél az volt, hogy igazolja, az általa vezetett ország igenis nyugati (pedig nem, csak részben). És ilyen értelemben az államelnök is ludas abban, hogy George Simionék megerősödhettek. Ugyanis csak a nyugatosság képét sikerült eladni 10 év alatt: a teljes körű schengeni csatlakozást például nem sikerült elérni.
a hírhedt 2020-as performanszra gondolok, amikor Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök magából kikelve rikácsolta, hogy a PSD titokban át akarja játszani Erdélyt a magyaroknak, miközben ő meg a kormány a járványfronton harcol.
Értjük mi, hogy kiakadtak a jó románok (meg ez a szász), amikor a parlament hallgatólagosan elfogadta a székely autonómiatervezetet. (Én is kiakadtam volna, ha román lettem volna.) Ám az említett kirohanás sokunknál végleg betette az ajtót. Ionopot államelnök úrnak nincs (több) bocsánat.
És eltelt a 10 év. Hamarosan lejár a második elnöki mandátum. Néha ránéztem Ionopot úr polit-ökológiai lábnyomára: ugyan merre jár, mit csinál… s láttam, hogy munkahelyet keresgél magának. Ami érthető. Egy államelnök csak nem megy vissza tanárnak. Pedig ezt a lépést meg is tapsolnám (lehet, a diákok kevésbé). Először a NATO főtitkári székét szúrta ki magának. Akkoriban azon morfondíroztam:
Aztán jött is az eredmény: coki, hess innen! Szinte belepirultam a buktába, Iohannis úr helyett. A második kísérlet az Európai Unió valamelyik kényelmes foteljének megszerzéséről szólt. Ezt már nem verte nagydobra Ionopot úr, csak rebesgették a rossz nyelvek. De ebből se lett semmi.
És akkor a minap robbant a hír, hogy elképzelhető, Ionopot bejelentkezik a szenátus elnöki pozíciójáért. Elhűltem. Mert (amennyiben igaz, persze) ez azt jelenti (azon túl, hogy adott esetben nem szabadulunk meg tőle), hogy miként a szász jóember nem tudott államférfiként viselkedni az államelnöki hivatalban, nem tud emelt fővel, tisztességesen, férfiként távozni sem arról a porondról, ahol gyakorlatilag úgy mozgott, mint egy elmosódott árnyék.
Klaus Ionopotchivanoc Iohannis (még) álkisebbségi államelnök a politikai kukákban turkál valamilyen funkció után. Meg lehet bocsátani neki. Hiszen keresztények volnánk mindannyian. De azért ez megvetésre méltó, Iohannis úr!
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.
Tömegverekedés tört ki a HelloJets légitársaság Tel-Avivból Bukarestbe tartó járatán hétfőre virradóra – közölte a román határrendészet.
Noha Erdély-szerte szedhetünk ehető vadnövényeket, ezeket egészen biztosan nem szedhetjük le, ha kedves az életünk. Mérgező növényeink csodálatra méltók, ezért hagyjuk őket a helyükön, alább viszont olvashatunk róluk néhány érdekességet.
Megtalálta a rendőrség azt a kézdivásárhelyi 16 éves lányt, akinek eltűnéséről még április 11-én értesítették a rendőrséget, de mindeddig nem tudták, hol lehet.
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Fényes nappal ment be a medve a székelyudvarhelyi háztartások közé, ezért hétfőn este lezárták a Rét utcát. Két órát tartott, amire sikerült elkergetni a nagyvadat. A hatóságok munkáját nehezítette, hogy egy bokros területen bújt el a medve.
Az olvasás és a tudás elsajátítása nem mindig azokon a csatornákon keresztül történik, amelyek évszázados hagyományokra épülnek.
Az olvasás és a tudás elsajátítása nem mindig azokon a csatornákon keresztül történik, amelyek évszázados hagyományokra épülnek.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Miután végzett a medvepoloskákkal, a droid új célpontokat keresett magának. De mivel hadműveleti és taktikai terv nem kapcsolódott a felébredt harci rutinhoz, véletlenszerűen elindult a völgyben, majd neki a domboknak.
Miután végzett a medvepoloskákkal, a droid új célpontokat keresett magának. De mivel hadműveleti és taktikai terv nem kapcsolódott a felébredt harci rutinhoz, véletlenszerűen elindult a völgyben, majd neki a domboknak.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nem közelíthetünk ideologikusan a blokknegyed-jelenséghez, akkor sem, ha irányított fejlesztési-építészeti produktum volt a maga idején.
Nem közelíthetünk ideologikusan a blokknegyed-jelenséghez, akkor sem, ha irányított fejlesztési-építészeti produktum volt a maga idején.
Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?
Érdekes dolog elnézni, amint egy korábban még szájhabzó-vérnackó román politikus-megmondó lénytárs váratlanul keblére öleli a Székelyföldet. Tényleg közeleg a nagy mioritikus Utópia?
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
„Béke van. Ilyen a béke, a nagy kánikulák utáni esték simogató nyugalma. Ilyenek az emberek az augusztusi nyárestében.(...) Dögölj meg!”
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Dan Tanasă ismét idegengyűlölő felhívást tett közzé. Ám mielőtt bólogatna, jusson eszébe, hogy számára Ön is idegen.
Nem elég a miccs. Otthon marad a sütő. Hova fér be a kenyér? Erdő szélén nagy a kedv...
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Az ember körbesétálja a hajdani bányavároska központját: mintha bizarr bálnatemetőben járna. Arra gondol, az Isten meg az ember jól megverte a helyet. Aztán kiderül, vannak őrangyalai is.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.