Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Mindenek előtt szeretném tisztázni: teljesen mindegy, hogy az Erdély nevű földrajzi (és költőien lakozható) helyen ki milyen rendezvényt szervez, helyet tart fenn, intézményt működtet, (digitális) tartalmakat készít, sört árul, gondolatokat hint szanaszét, amíg betartja a vonatkozó törvényeket és szabályokat, illetve nem gázol bele mások emberi méltóságába, teszem azt. Vagyis tiszteli mások pőre létét, nézeteit, adott esetben tisztelettel meg is hallgatja azokat,

Az is mindegy a fenti keretek között, hogy kik mennek el a bármilyen rendezvényekre, helyekre, intézményekbe, kik nézik, hallgatják, olvassák a különböző (digitális) tartalmakat. Aminthogy az is mindegy, hogy kik milyen sört isznak. Sőt, az is bőven belefér, hogy egyesek egyáltalán nem isznak sört (például én). Hiszen az egyre inkább burjánzó kétbites közösségi hálós kommentáradat ellenére még mindig tolerancia honol Erdélyben, nem?

Őszintén tudok örvendezni az időnként vaskalapos konzervativizmussal, maradisággal, avíttas világlátással vádolt transzilván térség fent vázolt sokszínűségének. Mert hát látják,

mondhat is bármit (a nagy bölcsességtől az üres blablán át az eget verő baromságig, tényleg), nem fojtják bele a szót.

Vagy ha örvendezni időnként nehéz is, a legkülönbözőbb okokból folyólagosan, el tudom fogadni, hogy a fent említett sokszínűség létezik és adott esetben értéket képvisel. Akkor is, ha az illető esemény, gondolatsor, miegyéb egyetlen elemével sem tudok egyetérteni.

Mondok egy nagyon egyszerű példát. El tudom fogadni, hogy egy tömegszórakoztatási egység (egyszerűbben kocsma), amely, ugye, alkohol eladásából tartja fent magát (és ha profi, egész jó profitra is szert tehet), szóval egy kocsma működtetője azt hirdeti, hogy ő nem sört, hanem közösséget árul.

Nem ez az első átlátszó blöff az emberiség történetében, az utolsó sem.

És akkor: egészen addig elfogadom az átlátszó blöfföt, amíg a nyitvatartási idő alatt váratlanul a pincér azt nem mondja nekem, hogy márpedig abban a kocsmában engem nem szolgálnak ki, mert átlátszó blöffnek tartom a marketinfogásukat, miszerint ők nem sört, hanem közösséget árulnak. És különben is, olvasta, hogy nem szeretem a sört. Innen sajnos nem tudom elfogadni az illető kocsma működtetőjének hozzáállását, ugyanis semmilyen értéket nem képvisel. Sőt,

Ez az egyetlen problémám a nagyadorjáni Közösségi Párbeszéd táborban történt incidensekkel is. A dolog egészen abszurd, Jarry, Albee, Pinter, Ionesco, Beckett (egész jó drámaírók voltak az urak, az abszurd dráma terén is jeleskedtek) kéjesen csettintene: egy olyan rendezvényről tiltották ki a sajtó képviselőit (a Székelyhon, a Maszol, a román tévé, a Magyar Nemzet és a HírTV munkatársairól van szó), amelyen éppen akkor egy, a sajtószabadságról, a média szerepéről szervezett kerekasztal-beszélgetés zajlott (vagy következett).

Most tessék elképzelni: olyan ez, mintha valaki egy drogmegelőzésről, a kábítószerek káros hatásairól és hasonló témákról tartana egy ügyes kis konferenciát, ahol

Kicsit hiteltelennek tűnne, nem? Persze, lehetne rá magyarázatokat adni. Hogy a rekreációs drogfogyasztás a személyes szabadság dimenziójába tartozik. Valaki nyugodtan tiltakozhat a drogfogyasztás ellen, miközben két kézzel lapátolja magába a szerkót.

A nagyadorjáni ügyes kis táborban valami hasonló történt. A rendezvény Facebook-oldalán (a kezdés után egyébként fura módon „lefagyott” – értsd, az első napi első bejegyzést követően leállt a posztfolyam) van egy fotó, amelyen egy tábla is látható.

Tessék: tisztelettel vagyunk egymás és a környezetünk iránt; meghallgatjuk egymást, törekszünk a megértésre, keressük a közöset; elfogadjuk, hogy szabad mást gondolni; egyetérthetünk abban, hogy egyes kérdésekben nem értünk egyet; odafigyelünk magunk és mások jóllétére. (A helyesírásba nem kötök bele, tolerancia van, ugye.)

Nagyon helyes és jó elvek ezek.

Lássuk az elsőt. Aki valaki(ke)t kitilt egy nyilvános rendezvényről, mert nem baráti sajtó (továbbá propagandista, nácifasiszta, RMDSZ-csicska, fidesznyik stb.), az nem tiszteli a másikat.

Aki valaki(ke)t kitilt egy nyilvános rendezvényről azon a címen, hogy nem baráti sajtó (továbbá propagandista, nácifasiszta, RMDSZ-csicska, fidesznyik), az nem akarja meghallgatni a másikat, nem törekszik a megértésre, nem keresi a közöset.

Aki valaki(ke)t kitilt egy nyilvános rendezvényről azon a címen, hogy nem baráti sajtó (továbbá propagandista, nácifasiszta, RMDSZ-csicska, fidesznyik), az

Aki valaki(ke)t kitilt egy nyilvános rendezvényről azon a címen, hogy nem baráti sajtó (továbbá propagandista, nácifasiszta, RMDSZ-csicska, fidesznyik), az nem ért egyet abban, hogy egyes kérdésekben nem értünk egyet.

Aki valaki(ke)t kitilt egy nyilvános rendezvényről azon a címen, hogy nem baráti sajtó (továbbá propagandista, nácifasiszta, RMDSZ-csicska, fidesznyik), az nem figyel oda mások jóllétére. Csak a sajátjára. Csak az érdekli, hogy az ügyes kis táborában mindenki bólogasson arra, amit ő mond. És nehogy valaki ellenkezni merjen vele, mert az nem baráti, továbbá propagandista, nácifasiszta, RMDSZ-csicska, fidesznyik.

A hab a tortán pedig éppen az, hogy a tábori csapat, a szabadságot, toleranciát, minden földi jót ígérő ellenzéki megváltóbrigád

Ez az egyetlen bajom a nagyadorjáni Közösségi Párbeszéd táborral. Mert a neki nem tetszők nyakára térdelni, ilyet, ugye, csak a nem baráti entitások (kormány, karhatalom, igazságszolgáltatás, csicskasajtó) szoktak. És a diktátorok. Nos, úgy tűnik, nem csak. Ugyanis ebben a toleráns Erdélyben épp a véleményszabadság doktorai, az erkölcsi, politikai, társadalmi, gazdasági megváltás fáklyavivő bajnokai térdelnek a nyakakra. Pont, mint a diktátorok. A pont, mint el is hagyható.