Fotó: ImgFlip.com
Fotó: ImgFlip.com
A tábor szervezői igen sajátosan értelmezték a sajtószabadság fogalmát, csak a baráti médiát engedték be. Hírek vasárnap.
Néhány hete attól hangos a romániai politika és közélet, hogy miként lehetne csökkenteni az állam kiadásait. Sorra derül ki, hogy több állami intézménynél, minisztériumnál, igazgatóságnál és hivatalnál milyen mértéktelen közpénzpazarlás folyik.
Az Országos Vízügyi Hivatal (ANAR) már ennél korábban célkeresztbe került, amikor májusban a megduzzadt Korond-patak elöntötte a parajdi sóbányát, ez az intézmény ugyanis az egyik felelőse a patak mederrendezésében azonosított súlyos mulasztásoknak.
Most a működési költségei kapcsán is téma lett a vízügy, a környezetvédelmi miniszter ugyanis arról beszélt, hogy az ANAR mennyit költ bukaresti székházának bérlésére.
Diana Buzoianu az Antena 3 televízióban elmondta, hogy a vízügyi hivatal, amelynek 270 alkalmazottja van, egy Bukarest központi részén álló épületben bérel székházat egy cégtől, nem kevesebb, mint havi 54 ezer euróért.
Mint mondta, a múlt héten szerzett tudomást erről az összegről, ami igencsak meglepte. A miniszter szerint az ANAR-nak – noha a hivatalnak nem sikerült európai uniós pénzeket bevonzani – korábban lehetősége lett volna saját székházat vásárolni, erre 75 millió leje (kb. 14 millió eurója) volt, de az épületvásárlás elmaradt.
– szögezte le Dana Buzoianu. Azt is elmondta, hogy a napokban kérni fogja, hogy az ANAR találjon magának más székházat.
Az említett épület – az Union – egyébként egy nyolcszintes palota, amely az 1930-as években épült, eredetileg szálloda volt. Jelenleg egy bukaresti ingatlanbérlő cég a tulajdonosa.
Hatalmas robbanás rázta meg vasárnap reggel a Dâmbovița megyei Cojocaru települést, az álmukból felvert helybéliek azt hitték, hogy bombatámadás érte a falut.
A detonáció nem sokkal 6 óra után történt egy helyi bolt helyiségében és annyira erős volt, hogy a szomszédos falvak házai is beleremegtek. A robbanást tűz követte, a lángok mintegy 200 négyzetméteren égtek. A tűzoltók eloltották a tüzet, az előzetes vizsgálat eredménye szerint a robbanást gázszivárgás okozta. Emberi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős.
A robbanás pillanatát egy térfigyelő kamera rögzítette. A bolttal szembeni ház falára szerelt kamera képein jól látszik, amint egy éppen kaput nyitni készülő férfit fellöki a robbanás lökéshulláma, a bolt épülete megsemmisül, majd felcsapnak a lángok. A videót ide kattintva lehet megnézni.
Nem engedték be a szervezők a két legnagyobb erdélyi magyar hírportál, a Székelyhon és a Maszol tudósítóit a Nyárád-menti Nagyadorjánban a hétvégén tartott Közösségi Párbeszéd Táborba, amelynek Magyar Péter, a magyarországi Tisza párt vezetője volt a fő meghívottja. Szintén tilos volt a belépés a román közszolgálati televízió (TVR) munkatársainak is, eközben az ErdélyTV, a Transtelex, a Marosvásárhelyi Rádió és az Uh.ro munkatársai bemehettek.
A Székelyhon és a Maszol beszámolói szerint a portálok munkatársai azzal szembesültek a bejáratnál, hogy a szervezők szerint nincsenek rajta a kedvezményezett sajtóorgánumok listáján, ezért nem mehetnek be a tábor területére.
– írja cikkében a Székelyhon.
A szervezők beengedték volna a tudósítókat, de csak magánszemélyként, azzal a feltétellel, hogy fényképezőgépet és laptopot nem visznek be a helyszínre. Ezzel a lehetőséggel azonban nem kívántak élni a Székelyhon munkatársai, mivel – mint írják –, dolgozni mentek oda, de ezt nem engedték meg nekik, így kénytelenek voltak elhagyni a helyszínt.
A Maszol beszámolója szerint munkatársaiktól a bejáratnál azt kérdezték a szervezők, hogy a portál milyen irányultságú, majd közölték velük, hogy a Maszol nem szerepel a listán.
– olvasható a Maszol írásában.
Miután a Maszol munkatársai látták, hogy a portál nemkívánatos a helyszínen és a szervezők nem is indokolták meg a kitiltást, úgy döntöttek, hogy ilyen körülmények között nem kívánnak részt venni az eseményen.
A Közösségi Párbeszéd Táborban egyébként az incidensek időpontjában éppen a sajtószabadság és a média szerepe témájú beszélgetésre készültek, a tábor deklarált alapelvei pedig az egymás iránti tisztelet, egymás meghallgatása, a megértésre való törekvés, a másként gondolkodás elfogadása volt.
A néhány tucatnyi résztvevővel zajló tábor ötletgazdája és egyik szervezője egyébként Kátai István háromszéki származású, Magyarországon élő színművész, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója.
A meghívottak között volt Sabin Gherman kolozsvári újságíró is, aki utólag videóban reagált a történtekre. Gherman szóvá tette, hogy több sajtóorgánumot kitiltottak a táborból, ami szerinte súlyos probléma.
Magyar Péter és a magyarországi ellenzék Budapesten azzal vádolja az Orbán-kormányt, hogy korlátozza a sajtó működését, közben meg ugyanezt teszi Erdélyben. „Ezt nem teheted meg” – szögezi le a kolozsvári újságíró.
– teszi fel a kérdést Sabin Gherman a videóban, amelynek az a címe, hogy Hogyan költöztette Magyar Péter Budapestet Erdélybe.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?